Levelet írt Gulyás Gergely miniszternek Boros Péterné, Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete elnöke és dr. Taskovics István, a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Ebben a területi közigazgatásban dolgozók munkakörülményeit és bérezését kifogásolják.

 Boros Péterné a Magyar Hangnak elmondta, a járványhelyzetben ezek a dolgozók voltak azok, akik szervezték a vakcinák elosztását, segítették azok adminisztrációját, valamint a járási hivatalokban, kormányablakokban, TB kirendeltségekben a fertőzésnek is kitéve fogadták az ügyfeleket. Ezek a munkahelyek folyamatos létszámhiánytól és nagy munkatehertől szenvednek, rájuk mégsem gondolt a kormány, amikor az év végén a közszférában béremelést jelentett be – panaszolta Boros Péterné. Mint mondta, a közszolgáknak 200 ezer forint a kezdőfizetés, miközben jövőre 260 ezer forint lesz a garantált bérminimum. 
 
Ilyen helyzetben lassan elfogynak a dolgozók, akik a területi közigazgatás ügyeit intézik. Elmennek a Lidlbe dolgozni a mostani fizetésük másfélszereséért

– írják a szakszervezeti elnökök nyílt levelükben. Állítják, a meglévő bérezés mellett a betöltetlen álláshelyeket képtelenség betölteni, a jelenlegi szabályok szerint pedig a betöltetlen állásokat 6 hónap elteltével automatikusan elvonják a forrásokkal együtt. 

 – A Kormány azonban nem kíváncsi a kormányzati igazgatásban dolgozók jogos igényeire, meg sem hallgatja a képviselőiket, pedig erre törvény kötelezi. Ha mégis sor kerülne egyeztetésre, akkor a közszolgák képviselői semmire nem kapnának érdemi választ. Ezt párbeszédnek sem lehet nevezni, egy gyóntató paptól is több vigaszt remélhet az ember – írják. 

Boros Péterné lapunknak elmondta, ilyen feltételek mellett a közszolgák nem számíthatnak tisztességes megélhetésre. Nem csoda, ha a diplomás pályakezdők sem ide vágynak, hanem olyan munkáltatót választanak, amely emberszámba veszi dolgozóit. 

Forrás: hang.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!