Egy friss kutatás szerint a 25 éven aluli munkavállalók egyharmada tervezi, hogy munkahelyet vált az őket érintő szja-mentesség hatására, de a 25 éven felüliek negyedében is felmerült már a munkahelyváltás gondolata az elmúlt hónapokban - írja a napi.hu.
Magyarországon hosszú ideje szakemberhiánnyal küzd az egészségügy, melyet a koronavírus járvány csak súlyosbított. 2020-ban jelentősen csökkent a dolgozó orvosok száma az országban, csaknem 10 százalékkal. Azóta nőtt a dolgozó orvosok száma, 2021-ben már ismét számottevően többen dolgoztak, de a 2019-es szintet még nem érte a foglalkoztatás. A 65 év feletti, dolgozó orvosok aránya is jelentősen csökkent 2020-ban, azonban tavaly ez a mutató is elindult felfelé, így már a magyar orvosok közel ötöde nyugdíjas korú. A megyék között hatalmas különbség lehet abban, hány lakos jut egy dolgozó orvosra, és amíg néhány megyében még nőtt is az orvosok száma 2019-hez képest, máshol a járvány alatt kialakult szakemberhiányt még mostanáig sem sikerült enyhíteni.
Elfogadhatatlannak tartják azt is, hogy az átalakítás előkészítése az érintett oktatói-kutatói közösségek bevonása nélkül történt meg.
A nők kedvezményes nyugdíjára jogosító időbe a munkavégzéssel szerezhető szolgálati időtartamok mellett a gyermeknevelésre tekintettel kapott támogatások folyósítási ideje is beszámít - de nem korlátlanul - hívja fel a figyelmet Farkas András nyugdíjszakértő – írja a napi.hu.
Alig több, mint 30 év múlva két aktív korú magyarra egy 65 évnél idősebb honfitárs jut majd. Az állami nyugdíjrendszer fenntarthatóságát a nyugdíjaknál gyorsabban emelkedő reálbérek növelhetnék, ám a járulékcsökkentések miatt a helyzet továbbra is kedvezőtlen, s az elöregedés miatt a következő években még inkább romlani fog. Le kell számolni azzal az elvárással, hogy az állam képes lesz a nyugodt időskor biztosítására, s minél gyorsabban a saját megtakarítások, az öngondoskodás felé kell fordulni – hívják fel a figyelmet a money.hu szakértői.
Komoly problémát jelent a hazai KKV-knak a fizikai munkaerő hiánya és alacsony képzettsége a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) friss felmérése szerint. A témában leginkább az építőiparban érdekelt cégek lehetnek érintettek.
Egyik munkavállalónk rendes felmondással felmondott. 2022.04.28-ával lejár a felmondási ideje, tehát ekkor szűnik meg a munkaviszonya – írta olvasónk. Így folytatta: közben kiderült, hogy munkavállalónk terhes, és ezt a felmondási idő alatt közölte a munkáltatóval. Ilyen esetben is megszűnik a munkaviszony a felmondási idő letelte után)? Ha hoz a felmondási idő alatt orvosi igazolást, aminek az ideje átnyúlik a felmondási idő utánra, akkor is megszűnik a felmondási idő lejártakor a munkaviszony? A kérdésekre dr. Kéri Ádám ügyvéd válaszolt az Adózóna oldalán.
2022. április 24.A magyar munkavállalók még a kelet-európai átlagnál is kevésbé tartják magánéletüket fontosabbnak a karriernél – derült ki egy felmérésből. Jelentős különbség még, hogy nem annyira motiválja őket az értékrend, vagy akár az, hogy jól érezzék magukat.
A NAV nyilvántartásában szereplő címre kapják meg 2022. április 30-ig a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik a postázást kérték, valamint azok, akiknek nincs ügyfélkapujuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő, vagy befizetendő adót tartalmaz – közölte az adóhatóság.
Nagy leépítésektől tartanak a szakszervezetek a Tungsram nagykanizsai üzemében. A cég egyelőre nem kommentál, jövő hétre ígér tájékoztatást.
© 2025 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu