A miniszteri utasításról szóló dokumentumot Kunetz Zsombor mutatta be. Szerinte „pontosan tudják, hogy mekkora a baj”. A HVG cikke.

December 15-éig minden pedagógusnak be kell oltatnia magát, különben fizetés nélküli szabadságra küldhetik. Az oltatlan tanárok kiesése sok helyen óriási gondot okozna, néhol az órák szakszerű ellátása is veszélybe kerülhet. Az Emmi ugyanakkor nem számít működési zavarra - írja a 24.hu.

A kormány azt is fontolgatja, hogy kötelezővé tegyék a harmadik oltást az egészségügyben dolgozóknak. 

A humántőkébe, az infrastruktúrába és a jobb intézményekbe történő befektetés nélkülözhetetlen a hosszú távú gazdasági haszon eléréséhez. Ezek az alapjai a gazdag országokkal való gazdasági konvergenciának. A nevéhez méltó növekedési stratégiának azonban a meglévő munkaerő termelékenységét kell erősítenie, és nem annak a munkaerőét, amely majd az ilyen befektetéseknek köszönhetően a jövőben rendelkezésre állhat. A Világgazdaság cikke.

Szinte biztosra lehet venni Orbán Viktor kormányfő, Fidesz-elnök vasárnapi beszéde alapján, hogy februárban nem csak kétheti, hanem teljes havi pluszt, a teljes 13. havi járandóságot kapják a nyugdíjasok a februári illetmény mellett. Az így, ahogyan a normál havi nyugdíj, összegét tekintve nagyon eltérő, van, aki csak pár tízezer forintot kap, de van, aki akár milliókat. És ez nem tetszik a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetségének, derül ki az ATV összeállításából.

Az állami szférában dolgozók közül sokan a tegnapi határidőig megkapták levelet arról, hogy fel kell venniük az oltás, ha dolgozni akarnak. Másként döntött viszont piaci, önkormányzati cégek sora – írja a Népszava.

Az állami oktatási-nevelési intézmények dolgozóinak hétfőig kellett tájékoztatást kapniuk arról, ha eddig még nem tették meg, december 15-éig fel kell venniük a védőoltás első adagját. Ugyanakkor azokat, akik a határidő leteltével sem oltatják be magukat, nem küldik rögtön fizetés nélküli szabadságra, a munkáltatótól még kapnak egy felhívást, hogy 15 napon belül, vagyis december végéig pótolják az elmaradt oltást – mondta a Népszavának a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke.

Tömeges felmondásra nem, de jelentős orvos- és ápolóhiányra kell készülni a negyedik hullámban – mondta a 24.hu-nak Álmos Péter. A MOK alelnöke szerint nem a hálapénz kivezetése, hanem az erőforráshiány miatt van kevesebb műtét, és csakis paraszolvencia nélkül lehet elkezdeni az egészségügy átalakítását. Az orvoskamarát az elmúlt két évben kihozták az árnyékból, de van még mit tenni. Interjú a 24.hu-n.

„Nem láttad valahol a fél pár zoknim? Hova tetted a pulcsit, amit tegnap itt hagytam? Volt a boltban friss töpörtyű? Hazahoztad a gyerek tornazsákját? A leckét megírtátok már? Megint volt szülői? Mikor is lesz anyád szülinapja? Mit eszünk? Olyan koszos ez az ablak, nem látok át rajta! Szívem, hozzál nekem egy doboz sört! Össze tudsz dobni valami desszertet? Elfogyott a pelenka? Vagy van még valahol? Holnapra ki kéne vasalni az ingem! Mi vol a kórházban apámnál? Mikor is lesz a családi nyaralás? Nekem most sok a dolgom, látod! Beszélgess már vele egy kicsit, én most fáradt vagyok. Akkor most én varrjam fel? Már megint bepisilt. Mikorra kell menni a gyerekekért? Olyan zárkózott mostanában a gyerek… nem tudod, mi baja van? Segítsek valamit? Miért nem szóltál? Megcsináltam volna!” A Mérce írása.

Kevesebb a szakszervezetek száma és a létszám is, az alakuló újak kritikusabbak és harcosabbak, de a munkáltatók alig állnak velük szóba. A Népszava írása.