Az elhunytak többségükben idős, magányos, beteg emberek voltak, akik fűtetlen lakásokban hűltek ki.
Igazán vonzóvá tette egy vidéki cég az oltást a munkavállalóinak! A dunaföldvári Pannon Bio úgy tette kötelezővé a koronavírus elleni oltást, hogy jelentős bónuszt fizet érte. Az első oltásért nettó 175 ezer forintot utalnak, a másodikért szintén ugyanennyit.
Az élő rendezvények voltak a legelsők, amelyeket lenullázott a járvány. Egyik napról a másikra állították le a rendezvényeket, ezzel együtt egy csapásra szűnt meg több ezer, ezek lebonyolításán dolgozó szakember munkája is. A hónapokig elhúzódó bizonytalanság és a segítség elmaradása miatt pedig sokan arra kényszerültek, hogy a szakmájukat másra cserélve új megélhetési lehetőségek után nézzenek. És noha ismét lehetnek élő események, a hirtelen jött rendezvénytömegre nincsen megfelelő létszámú szakembergárda - írja a Pénzcentrum.
Több tanulmány szerint a szorongás, a depresszió és a kimerültség, valamint a Covid elkapásától való félelem és a sok haláleset látványa miatt sorra mondanak fel az ápolók világszerte. Az Egyesült Államokban mind égetőbb a probléma, de Magyarországon is egyre vészesebb a helyzet - írja a napi.hu.
Egy kutatás szerint a kilépő vagy elbocsátott munkavállalók közel fele titokban letölt, elment, továbbküld vagy kiszivárogtat munkával kapcsolatos dokumentumokat, mielőtt elhagyja régi munkahelyét. Ennek részben az is az oka, hogy becslések szerint az irodai dolgozók 72 százaléka tévesen úgy gondolja, hogy a munkahelyükön általuk létrehozott adatok az övék. Az ESET kiberbiztonsággal foglalkozó szakértői szerint a járványra adott intézkedések – az ellátási láncok és partnerségek kiterjesztése, valamint a távmunka és a felhő-infrastruktúra bevezetése – minden korábbinál kiszolgáltatottabbá tették a cégeket a külső és belső fenyegetésekkel szemben.
32 alkotmányjogi panasz érkezett az állami és önkormányzati dolgozók kötelező védőoltásával kapcsolatban – közölte az Alkotmánybíróság az Index kérdésére.
Sűrű hete volt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete vezetésének. A tankerületi központok elkezdték kézbesíteni az oktatási intézményeknek a kötelező oltásokról szóló tájékoztatót, a tanároknak december 15-ig kell beoltatniuk magukat, ha tanítani akarnak. Mohácsi pedagógusok egy csoportja szerdán már demonstrációt is szervezett, tiltakozásul a kormány hajthatatlansága miatt. Mindeközben csütörtökön késő délutánba nyúlóan egyeztetett ismét a PDSZ és a Pedagógusok Szakszervezete az Emmi képviselőivel a sztrájkköveteléseik érvényesítéséről. Az eredményről Nagy Erzsébetet kérdezte a hirklikk.hu.
A tagság körében ellentéteket szító minimálbérmegállapodás is szerepet játszhatott abban, hogy eredménytelen volt a szavazás – olvasható a Népszavában.
Egyre többen találják vonzónak a MÁV-ot, mint munkahely. A társaság lapunknak elmondta, a tavalyi időszakhoz képest most nagyon felpörgött a jelentkezés és egyre több a motivált fiatal is.
Elnökválasztó kongresszust tart ma a legnagyobb munkavállalói érdekvédelmi tömörülés, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ). A Népszava cikke.
© 2025 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu