Tizenhárom római-parti ingatlant adott át az állam két egyetemi alapítványnak: négyet a Testnevelési Egyetem, kilencet pedig az Óbudai Egyetem új fenntartójának. Összesen közel 39 ezer négyzetméternyi telek került ezzel alapítványi tulajdonba – írja a 444.hu.

A környéken aktív civilek, a FÁK a Rómain csoport tagjai csak a napokban vették észre, hogy a felsőoktatás áprilisi kiszervezése őket is közvetlenül érinti. Írásbeli garanciát szeretnének kapni, hogy az új tulajdonosok óvni fogják a Duna-part természeti értékeit, csakis közhasznú módon használják az ingatlanokat, szolgálva az ott élők és a partot használók rekreációját.

„Nem építenek lakóparkot, lakóházat, szórakoztató komplexumot, szállodát, amelyek idegenek a Római-part hagyományaitól, jellemzően a természeti környezet rovására történő túlépítéssel járnak, és további jelentős terhet rónak a környék már eleve túlterhelt infrastruktúrájára” - sorolják az alapítványoknak címzett levelükben. Biztosítékot kérnek arra is, hogy ha eladják a telkeket, elővásárlási jogot biztosítanak a kerületi és a fővárosi önkormányzat számára.

Ha a tulajdonosok nyitottak rá, a civilek szívesen részt vesznek az ideális megoldás kitalálásában is. A két alapítványt emailben kérdeztük, mik a szándékaik a telkekkel, de egyelőre nem válaszoltak.

A Testnevelési Egyetemért Alapítvány négy ingatlana egymás mellett található, három a Királyok útján, egy a Kossuth Lajos üdülőparton. Utóbbi a vagyonátadásról szóló törvény szerint üdülőépület, a többi telken lakóház áll. Az egyik telek a tulajdoni lap szerint 3000 négyzetméternél is nagyobb, kettő 1000 körül van, egy pedig majdnem 700.

A Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány új ingatlanjai közül a legnagyobb egy 11 ezer négyzetméteres vállalati üdülő a Kossuth Lajos üdülőparton. Három telken csónakház üzemel, és vannak, amik üresen állnak.

A parlament áprilisban szavazta meg a vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényt, ekkor 12 egyetem került alapítványi vagy egyházi fenntartásba. A legutóbbi alkotmánymódosítás értelmében a vagyonkezelő alapítványoknak juttatott vagyon vagy támogatás már nem számít közpénznek.

A törvény szerint az alapítványok szabadon gazdálkodhatnak az ingyen kapott vagyonnal, amíg nem sértik a felelős gazdálkodás követelményét. Az állam kérhet magának elővásárlási jogot is, de az Óbudai és a Testnevelési Egyetem alapító okirataiban nem látni ennek nyomát.

A FÁK a Rómain csoport egyik képviselője azt mondta, amíg a telkek állami tulajdonban voltak, valamelyest nagyobb biztonságban érezték magukat, még ha ez naivitásnak is tűnik. Bár a Római-parton 2012 óta változtatási tilalom van érvényben, a civilek attól tartanak, ez sem lenne akadály egy kiemelt kormányzati projekt megvalósítása előtt. A 4-6 ezer négyzetméteres ingatlanok pedig bőven alkalmasak lehetnek akár lakóparkok felhúzására, amit nem szeretnének.

Ráadásul a változtatási tilalom miatt semmi mást nem lehet fejleszteni a környéken, ezért ez az állapot hosszú távon nem fenntartható.

Egyre kevesebb állami tulajdon

A főváros tavaly a helyiek és a partot használók bevonásával elkészítette a „Római-part jövőképe” című dokumentumot. Ebben épp azt találták az egyik legfontosabb problémának, hogy a 90-es években privatizálták a régi állami területek nagy részét, így a Római-part egyre inkább lakóövezetté vált. A civilek összesítése szerint még 2017-ben is 145 ezer négyzetméternyi állami terület volt a parton, ami mostanra 97 ezerre csökkent.

Ez vezetett az elmúlt évek súlyos konfliktusához azzal kapcsolatban, hogy épüljön-e árvízvédelmi mobilgát, vagy sem. A védtelen üdülők, szállodák, házak tulajdonosai értelemszerűen amellett vannak, hogy igen, ez viszont veszélyeztetné a part legfontosabb természeti értékeit.

Az árvízvédelem kérdésében még nem született megoldás, de a közösségi tervezésben arra jutottak, hogy a Római-part elsősorban kikapcsolódásra, sportolásra, vendéglátásra való, nem arra, hogy épületeket húzzanak fel egymás után. A civilek abban bíznak, hogy az új ingatlantulajdonosok is tiszteletben tartják majd ezt.

Forrás: 444.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!