Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés közleményben állt ki a pedagógusok mellett.

Csütörtökön hirdettek ítéletet az úgynevezett OPNI-perek egyikében, amelyek során a Külügyminisztérium felperesként próbál kilakoltatni régi szolgálati lakásban élő korábbi egészségügyi dolgozókat a 2007-ig működő egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet területéről. 

Minden jel szerint elkezdődhet a dunaújvárosi vasmű végső leállítása – erre utal legalábbis annak a kormányrendeletnek és határozatnak a szövege, amely tegnap éjjel óta szabályozza a Dunaferr gyáregységeinek energiaellátását, és amelynek tartalmát a Portfolio ismertette csütörtökön.

Hiába kérték a vétót, Novák Katalin aláírta és ki is hirdette a törvényt- írja a HVG.

Az eredetileg várt ötmillió kitöltött lakáskérdőív helyett csak 4,6 millió tért vissza. A Népszava írása.

Nyolc tanárt rúgott ki a Belügyminisztérium szerdán, többen a sajtóból értesültek arról, hogy már nincs munkájuk. A lépésre válaszolva az Egységes Diákfront demonstrációt jelentett be, melyen többen is felszólaltak, köztük Törley Katalin, a Kölcsey Ferenc Gimnázium egyik kirúgott tanára. Várhatóan az elkövetkező napokban újabb munkabeszüntetésekre kell számítani. A napi.hu írása.

Az esemény nem volt nyilvános, mert fideszes megtorlástól félve a meghívott fiatalok nem akarták, hogy névvel, arccal szerepeljenek a tudósításokban. A Népszava cikke.

Sem a VG-nek nyilatkozó elemző, sem a szakszervezeti vezető nem lát drámai változást a munkaerőpiacon, októberben. Pedig ekkorra már technikai recessziót jósoltak az elemzők, havi alapon még csökkenni is tudott az állástalanok aránya. Jövőre nehezebb lesz, de a 2008-as válsághoz hasonlóra szinte biztosan nem kell számítani. A Világgazdaság cikke.

Amennyiben a részmunkaidőben való foglalkoztatásnál a kereset eléri a minimálbér összegét, a nyugdíj szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a kereset alapjául szolgáló munkavégzés nem teljes munkaidőben történik.

2021 novembere és 2022 októbere között a születések száma 3,9, a halálozásoké 8,3, a házasságkötéseké pedig 6,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest.