53 éves korában hétfő este váratlanul elhunyt Kordás László, korábbi szakszervezeti vezető, a Magyar Szakszervezeti Szövetség egykori elnöke, a Demokratikus Koalíció bér- és munkaügyi árnyékminisztere, országgyűlési képviselő. A Demokratikus Koalíció közleménye így fogalmaz:

„Laci egész életét arra áldozta, hogy képviselje a munkavállalók érdekeit, sosem feledve, hogy ő is a „melósok” világából jött. Fáradhatatlanul járta az országot, felszólalt, érvelt a bérből és fizetésből élők mellett. Nem volt nála alkalmasabb ember arra, hogy bér- és munkaügyi árnyékminiszterként a munkából élőket képviselje.

Laci a barátunk volt, és döbbenten állunk a történtek előtt. Tegnap reggel még részt vett az Árnyékkormány ülésén.”

A szakszervezetek.hu-n található portréja szerint Kordás László 1969-ben született Budapesten, édesapja géplakatosként, édesanyja raktárosként dolgozott a 43-as Állami Építőipari Vállalatnál. Általános iskolai tanulmányait követően 1987-ben a Csonka János Ipari Szakiskolában szerzett karosszérialakatos-hegesztő végzettséget, majd másfél éves sorkatonai szolgálatot teljesített. Ezt követően a Ikarus Karosszéria és Járműgyár RT. dolgozója lett karosszérialakatos-hegesztőként, ezalatt a Vasas Szakszervezet ifjúsági felelőse és az ifjúsági bizottság elnökhelyettese, illetve elnöke volt. 1994 és 1998 között a NABI RT. dolgozója és az Autóbuszgyártók Vasas Szakszervezetének elnöke volt. Munkája mellett dolgozók gimnáziumában tanult, 1995-ben érettségizett a Dugonics András Általános Iskola és Gimnáziumban.

1998-ban a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség titkára, majd elnöke lett. 2002 és 2004 között a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének alelnöke volt, majd 2004 októberében a Csizmár Gábor vezette Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára lett az első Gyurcsány-kormányban. Tisztségét a második Gyurcsány-kormány megalakulásáig, 2006 júniusáig töltötte be, majd 2007-ben a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatói tanácsadója lett. 2008-ban a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar gazdálkodási szakán közgazdász diplomát szerzett, majd 2009-ben a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központban közigazgatási alapvizsgát és közigazgatási szakvizsgát tett. 2009 és 2011 között a Foglalkoztatási Hivatal főigazgató-helyettese volt, majd különböző alapítványok tanácsadójaként dolgozott. 2012-től a Közmunkás Szakszervezet főtitkára volt, 2015-ben pedig a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke lett. 

Elnöki posztjáról 2021 szeptemberében mondott le, amikor belépett a Demokratikus Koalícióba. A párt XVI. kerületi szervezetének lett tagja.A 2022-es országgyűlési választáson az Egységben Magyarországért pártszövetség országos listájának 30. helyéről szerzett mandátumot, az Országgyűlésben a vállalkozásfejlesztési bizottság alelnöke lett.

A DK saját halottjának tekinti Kordás Lászlót, temetéséről intézkednek.

Forrás: Mérce