2023 augusztusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 555 900, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 383 500 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, míg a reálkereset 1,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A „Belső visszaélés bejelentési rendszerek a vállalatoknál” című kétrészes sorozat második részének célja, hogy bemutassa, hogy a bejelentőket milyen körben és milyen terjedelmű védelem illeti meg a bejelentésekkel összefüggésben.
Milyen munkaügyi iratokat kell megőrizni a nyugdíj jogosultsághoz? Mennyi ideig kell ezeket az iratokat megőrizni a nyugdíjhoz?
Divatba jött toxikusnak, azaz mérgezőnek minősíteni a munkahelyeket. Szakértők szerint sokszor igazságtalanul használják a dolgozók ezt a jelzőt, ezért egyikük ötelemű skálát ajánl helyette.
– Egy héten legalább 38 tanórát tartok meg, és ez csak a tanítással eltöltött része a munkaidőmnek, emellett még ott van a felkészülés, dolgozatjavítás és más iskolai feladatok – nyilatkozta a Népszavának Péter, aki fő munkaviszonyban egy állami általános iskolában dolgozik idegennyelv-tanárként, emellett másodállásban egy gimnázium esti tagozatán is tanít hetente két-három alkalommal. (A cikkünkben megszólalók nevük mellőzését kérték, ezért még a keresztneveknél sem a valódit használjuk, hogy ne legyenek beazonosíthatóak). Felesége – akivel két kisgyermeket nevelnek – szintén pedagógusként dolgozik, és neki is kellett más munkát találnia a tanítás mellett, enélkül ugyanis már a hónap vége előtt elfogyna az a pénz, amit a főállásukkal keresnek.
Megélhetési krízisbe sodort a makói Continental gumigyár vezetése több olyan munkavállalót, köztük egy házaspárt is, aki megromlott egészségi állapota miatt már nem tudja ellátni korábbi fizikai munkáját. Ilyen okból nagyjából tíz embert állított fizetés nélküli parkolópályára hónapokkal ezelőtt a munkáltató, nem kínál fel nekik könnyebb munkakört, járulékot sem fizet utánuk. Ugyanakkor, hogy a cég megspórolja a végkielégítésüket, fel sem mondanak nekik arra várva, hogy az, aki már végképp lenullázódott anyagilag, s nem tudja fizetés nélkül eltartani a családját, végül lemond a végkielégítéséről, s önként távozik a cégtől, hogy új megélhetés után nézhessen. A makói gyakorlat idén már törvényes, de felháborító és végtelenül embertelen – közölte a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke. A GSZSZ felszólítja a Continental makói gumigyárának vezetését: tisztességes végkielégítéssel engedje el a hónapok óta félreállított, anyagilag kivéreztetett alkalmazottait.
A nyugdíjigény bejelentése során talán a legnehezebb annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy milyen időponttól kérjük a nyugdíj megállapítását. Több tényezőt kell egyszerre figyelembe venni ahhoz, hogy a nyugdíj várható összege szempontjából jól válasszunk. Jó tudni azt is, hogy mit lehet tenni akkor, ha „elhamarkodtuk” a nyugdíj igény benyújtását. Van-e „mozgástér” egy már meghozott döntésünk megváltoztatására?
Ritkán látott közös állásponton vannak a munkaadók és a szakszervezetek a minimálbér jelentős emelését illetően, ez volt a benyomásunk a Munkástanácsok által szervezett konferencián, ahol a kormány mellett mindkét oldal képviselője jelen volt. Ugyanakkor a szociális partnerek figyelmeztetnek is, a következő évek nagy problémája várhatóan a bértorlódás lesz. A Világgazdaság cikke.
Az állam helyett állami feladatokat lát el a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), ezért a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a kormánynak támogatnia és elismernie kellene azt az áldozatos munkát, amelyet az oktatási, szociális és egészségügyi intézményeiben az elesettek, a rászorulók érdekében végez országszerte.
A szakszervezet vizsgálatot sürget a munkaerőhiány és a rossz állapotú épületek miatt.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu