Nem számít tömeges felmondásra az egészségügyben az Emberi Erőforrások Minisztériuma a veszélyhelyzet megszűnése után sem – közölte az ATV Híradóval a szaktárca. A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke viszont úgy látja a felmondási tilalom feloldásával ezrek hagyhatják el az amúgy is szakember hiánnyal küzdő egészségügyi pályát. A Szakdolgozói Kamara szerint a felmondási hullám csak a szakdolgozói bérek rendezésével kerülhető el.
A magyar gazdaságban az árnyomás - a nemzetközi tényezők hatására is - ez évben kritikus méretű inflációt okozott. A fogyasztói árak elszabadultak, hónapról hónapra rekordot döntenek; a márciusi árak 8,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. Az infláció mértéke mellett, annak szerkezete is aggasztó: az élelmiszerek ára 13%-kal nőtt. Még ennél is súlyosabb probléma, hogy ezen belül az alapvető élelmiszerek ára drasztikusan emelkedik: például a margariné 33,6%-kal, a burgonyáé 28,3%-kal, a kenyéré 27,9%-kal, a száraztésztáé 23,6%-kal, a száraz hüvelyeseké 23,3%-kal, a sajté 21,8%-kal, a baromfihúsé 21,4%-kal, a friss zöldségé 19,6%-kal, a péksüteményeké 18,7%-kal, a zsiradékoké 18,4%-kal, a liszté 18%-kal, a marhahúsé 17,6%-kal.
A kormánytól kér támogatást a vasúti árufuvarozásban dolgozók foglalkoztatásához a Vasutasok Szakszervezete. A Varga Mihály pénzügyminiszternek és Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek írt levelében a VSZ jelezte: mivel a szektorban a tervekkel ellentétben nem indult meg a fejlődés, az ágazatot a teljes összeomlás fenyegeti.
Idén november helyett a kiegészítő nyugdíjemelés már júliusban megtörténik, január 1-jére visszamenőleges hatállyal.
Újra a járvány előtti szinten, 32 százalék volt az átlagos fluktuáció Magyarországon 2021-ben. Amellett, hogy mélyült, kiszélesedett és a fehérgalléros dolgozók között is nagymértékben emelkedett az elvándorlás – derül ki a HR-Evolution Kft. országos fluktuációkutatásából. Szakértői prognózis szerint idén várhatóan tovább nő a fluktuáció mértéke.
Van hajlandóság az ápolók körében arra, hogy a felmondási tilalom feloldása után távozzanak a rendszerből – derül ki a Független Egészségügyi Szakszervezet legfrissebb felméréséből. Az ebben résztvevők 25 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elhagyja a szakmát, további kilenc százalékuk a magánszektorban helyezkedne el, míg 4,5 százalékuk külföldön keres magának munkát - írja a Népszava.
A munkavállalók többsége kapott idén béremelést, de nem annyit, amennyi kompenzálná az inflációt – derül ki egy friss kutatásból.
Tapintható volt az elégedetlenség a Városligetben. A Népszava beszámolója.
Dvorácskó Balázs, a Szakszervezeti Együttműködési Fórum szervezési titkára szerint azt tapasztalták, hogy a szakszervezeti tagjaik gyakran szembesülnek a lakhatási válság problémájával. Ezért döntöttük végül úgy, hogy beleállnak ebbe a hagyományosan nem szakszervezeti ügybe.
A szakszervezeteknek meg kell újulniuk, mert a következő időszakban erős, szervezett, a politikai pártokkal partneri kapcsolatban álló munkavállalói érdekképviseletekre van szükség - hangzott el a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) majálisán vasárnap Budapesten.
© 2025 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu