Amikor ezt maguk a pedagógusok mondták, akkor de facto elzárkóztak a felvetések elől. A Népszava cikke.

 Tudjuk, hogy anyagi és ezzel együtt társadalmi megbecsülésük nincs arányban azzal az értékes munkával, amit végeznek. Tudjuk, hogy a heti óraszám-terheik magasak, valamint aggodalommal figyeljük az egyre növekvő pedagógushiányt is.

Többek közt ez is olvasható abban a közleményben, amelyet több katolikus pedagógus tájékoztatása alapján az Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Állandó Tanácsa jegyez, az iraton szereplő dátum pedig 2022. május 17. A levél részleteiből a Szemlélek blog idézett. A püspökök most már azt ígérték, „a legmagasabb szinten” fogják intézményeik, pedagógusaik érdekeit képviselni, hiszen „tisztában vagyunk (…) pedagógusaink nehéz helyzetével”.

Ám úgy tudni, 

még nem nagyon volt példa hasonló lépésre, hogy az MKPK ilyen témában minden katolikus pedagógusnak levelet ír. Ráadásul nem utal rá semmi, hogy egy bizalmasan kezelendő iratról lenne szó – kifejezett kérés volt, hogy minél több érintetthez juttassák el a pedagógusok a közleményt.

A közlendő már csak annak fényében is érdekes, hogy amikor maguk a pedagógusok, köztük keresztény felekezetek által fenntartott intézmények munkatársai mondták ugyanezt, s az eredménytelen tárgyalásaik után nem maradt más lehetőségük, mint a tiltakozás, az egyházi vezetők nem mutatkoztak ennyire együttműködőnek, ráadásul 2022. február 28-án az MKPK aláírásával egy olyan nyilatkozat jelent meg, amelynek szerzői bíznak pedagógusaik „józan ítélőképességében és felelős magatartásában”.

A kulturális bizottságban egyébként tegnapelőtt hallgatták meg a közoktatásért felelős belügyminisztert. Pintér Sándor ebben a rend fontosságát hangsúlyozta. 

Forrás: Népszava

 

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!