Proklamációval fordult Orbán Viktorhoz a gyermekvédelem, a szociális ágazat jövője érdekében a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ). Ahogy Boros Péterné, a szakszervezet elnöke elmondta, azért a miniszterelnök a videóüzenetük címzettje, mert ő ígért személyes nyilatkozattal intézkedést, vizsgálatot és megoldást a gyermekvédelem problémáira. A kiáltványban azonnali béremelést követelnek a szociális ágazatban dolgozóknak, mert a jelenlegi bérük a bruttó átlagkereset felét sem éri el.
A PDSZ a 2023. február 23-ai országos választmányi ülésén hat pontot fogadott el arról, hogy az oktatás területén milyen azonnali lépésekre van szükség a gyermekek védelmében.
Március 19-től határozatlan idejű sztrájkot hirdetett a Magyar Állami Operaház dolgozóit képviselő két szakszervezet. A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete álláspontja szerint a tervezett munkabeszüntetés oka, hogy „a munkáltatónál kezdeményezett, jelenleg is folyó kollektív munkaügyi vitában foglalt követeléseinket a 2024. évre vonatkozó bérmegállapodás, valamint a Kollektív Szerződés megkötésének vonatkozásában a munkáltató nem hajlandó teljesíteni” – írja a Magyar Narancs Online.
A Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Szakszervezete újabb garantált "lépcsőket" vár el beépíteni a sávos szakdolgozói bérfejlesztésbe, mely 2024. március 1-jétől kerül bevezetésre.
2023 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt. A bruttó átlagkereset 16,4, a nettó átlagkereset 16,3, a reálkereset pedig 10,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, jelentette a KSH.
Még mindig kevés – reagált a munkavédelmi bírságok összegeinek jelentős emelkedése hírére a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A MASZSZ nem az akár 100 millió forintra emelt büntetési tételt kevesli, hanem az ellenőrzések gyakoriságát. Utóbbi ugyanis – információk szerint – még mindig nem fog változni, mint ahogy az a gyakorlat sem, hogy a szabálytalanságokért, még a fekete foglalkoztatásért is gyakran csak figyelmeztetést „szabnak” ki az ellenőrök. A MASZSZ érdemi változtatást vár.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége az alábbi javaslatot juttatta el a Nemzetgazdasági Minisztérium részére. Célunk, hogy a szabályozás erőteljesebb védelmet adjon a munkavállalók választott képviselőinek, érdemben szankcionálva a jogellenes munkáltatói gyakorlatokat a munkajogi (jog)következményeken túlmenően is. Indokoltnak tartanánk továbbá a hatósági ellenőrzési tárgykörök – körültekintő, jól átgondolt – bővítését is a munkavállalói érdekképviseletek jogainak védelmében.
A felsőoktatási intézményben működő szakszervezet és a közalkalmazotti tanács fő követelései között a bértáblák felülvizsgálata és az inflációt követő éves emelés is szerepel.
Farkas András nyugdíjguru szerint évente mintegy 467 milliárd forintba kerül a Nők40 kedvezmény, gazdasági érvek helyett politika célok tartják életben.
A kormány kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is – hangsúlyozta pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu