Kemény hangú nyílt levélben bírálja Budapest Főváros Tulajdonosi Bizottsága módszerét és elhatárolódik a továbbiaktól a Fővárosi Közszolgáltatói és Közszolgálati Szervezetek Szövetsége. A FÖX korábban azt kérte, a munkavállalókat képviselő szervezetek vezetői hadd vegyenek részt a fővárosi tulajdonú cégek vezérigazgatói pályázatait elbíráló bizottságok munkájában, ám erre csak látszólag kaptak lehetőséget, érdemben továbbra sem veszik figyelembe véleményüket. A FÖX leszögezi: ebben a cirkuszban nem vesznek részt.
Fővárosi Közszolgáltatói és Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (FÖX)
Orbán Árpád
Elnök
Budapest Főváros Tulajdonosi Bizottsága
Tisztelt Elnök Úr!
Korábban azzal a megkereséssel fordultunk Önhöz, tegye lehetővé a fővárosi cégek és intézmények reprezentatív munkavállalói képviseleteinek, hogy részt vegyenek a vezérigazgatói pályázatokat elbíráló bizottságok munkájában, hasonlóan a kultúra és a szociális területen bevett gyakorlathoz. Ön és az érintett bizottság ennek a kérésnek látszólag eleget is tett, azonban ez valóban csupán a látszat. A munkavállalói képviseletek, ellentétben a többi említett területtel csupán tanácskozási jogot kaptak, azt is egészen elképesztő körülmények között. Az első, érvénytelen ülést követően az adott terület érintett munkavállalóinak képviselői semmilyen információt nem kaptak egyetlen pályázóról sem. Sem a személyekről nem lehetett tudomásunk, sem a pályázataik tartalmáról. Úgy döntött a bizottság a pályázatokról, hogy mi csupán a pályázók sorszámát tudtuk meg, valamint azt, hogy a bizottság alkalmasnak találta-e a pályázót a személyes meghallgatásra. Mi magunk semmit nem tudunk sem arról, melyik pályázat lett alkalmasnak nyilvánítva, sem arról, melyik nem és miért. Ezt követően május 5-én, délután öt órakor tájékoztatnak arról, hogy hatodikán 10-11 óra között a továbbjutott pályázatokba betekinthetünk.
Tisztelt Elnök Úr!
Önök azt ígérik, másképpen szeretnék a hatalmat gyakorolni, mint az eddig történt. Átlátható, nyilvános pályáztatást ígérnek, amiről kiderül, hogy még a bizottságban szereplő munkavállalói képviseletek sem kapnak vagy semmilyen információt, vagy ha igen, akkor is csupán alaposan megszűrtet, előre nem egyeztetett időpontban, melyet csak néhány órával korábban hoznak a tudomásunkra. A széles nyilvánosságot kár is említeni, szó nincs ilyenről.
Mi büszkék vagyunk arra, hogy tagjaink jelentős részének vannak politikai preferenciái, melyek éppen olyan változatosak, mint a teljes társadalomé. Mi azonban nem politikai ideológiák, hanem szakmai szempontok alapján dolgozunk. Egy azonban biztos, nem kívánunk ennek a politikai csatározásnak sem célpontjai, sem pedig eszközei lenni. Nem kívánunk politikai állásfoglalást sem tenni, hiszen számunkra minden dolgozó egyformán fontos és egyformán méltó a képviseletre. Önök a pályázatok elbírálásának folyamatában rendre megváltoztatják a feltételeket, az első fordulót követően az állítólagosan leváltani kívánt kormánypárti képviselőkkel összeállva már a vezérigazgatók felmentését követelik a főpolgármestertől, míg ezt megelőzően a pályázat újranyitását várták el tőle. Teszik mindezt azért, mert vakon követik Vitézy Dávid percről percre változó stratégiáját. Azt azonban nem szabad elfelejteni, őt csak személyes érdekei vezérlik és bármit megtesz, hogy azokat elérje. Elhitték azt is, a vezérigazgatók egytől egyig Karácsony kinevezettjei, vagyis Gyurcsány emberei. Még mindig gyurcsányozással töltik az időt a közgyűlésen, ahelyett, hogy ellenőriznék Vitézy állításainak valóságtartamát. Elárulom: nyomokban található igazság az állításaiban. Bolla Tibor BKV vezérigazgató 2012-ben, Tarlós István által került kinevezésre az akkori BKK vezérigazgató, egyben BKV igazgatósági tag javaslatára. Ezt az illetőt Vitézy Dávidnak hívják. Tehát nála jobban senki nem tudja, őt nem Gyurcsány tolta és nem Karácsony Gergely nevezte ki. Ahogy Barts J. Balázs is 2014 óta a BFVK vezérigazgatója, tehát szintén nem dönthettek róla az említett urak. Hacsak nem Tarlós tőlük kért tanácsot, ami
valljuk be, nem túl valószínű. A BKK a kezdetektől viharos időket élt meg, nem volt ez másképp Karácsony alatt sem. 2020-ig Nemesdy Ervin, majd rövid ideig Varga Ivett töltötte be a pozíciót, őt Fendrik László
Fővárosi Közszolgáltatói és Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (FÖX) követte megbízott vezérigazgatóként. Walter Katalin csupán 2021-ben lett kinevezve. Vajon ez azt jelzi, hogy neki volt fenntartva a hely? Nem, az igazság az, hogy Vitézynek szívügye a BKK, hiszen az egészet neki hozták létre, és ha nem ő, csak egy neki kedves ember töltheti be ezt a pozíciót.
A jelenlegi vezérigazgatók leváltása csupán azért lett most a legújabb opció, mert valószínűtlen, hogy bárki megszerez 17 támogató szavazatot, ami a kinevezéshez szükséges. A leváltást követően tehát két megoldás lehetséges: vagy nem lesz a budapesti cégeknek és intézményeknek vezérigazgatója, vagy a képviselők engednek Vitézy zsarolásának és a működőképesség érdekében megszavaznak valakiket, akikről két pályázati kiírást és lezárást követően sem tudni, kik lesznek azok. Mi ehhez nem adjuk a nevünket. Meggyőződésünk, hogy most kellenek a stabil budapesti vállalatok, különben összeomlik a közszolgáltatás, ehhez pedig cégvezetők is kellenek. A mi szándékaink komolyak és tisztességesek voltak, ahogy a mai napig is ilyenek. Azonban ami a kinevezések körül történik, az méltatlan Budapesthez, méltatlan mindazokhoz, akik Budapestet, mint működő, fejlődő európai várost szeretnék látni. Az eljárás különösen méltatlan az általunk képviselt Budapest család dolgozóihoz, de méltatlan a vállalatok vezérigazgatóival szemben is.
Fentiekből következően a FÖX tagszervezeti ebben cirkuszban nem vesznek részt.
Amennyiben nem hoznak olyan döntést, miszerint az eredeti feltételek mellett folyik a pályáztatás, nyilvános és átlátható módon, nem kívánunk a továbbiakban részt venni benne. Mi most és a jövőben is együttműködésben gondolkozunk, ahol a képviselők megbecsülik a városért dolgozókat, akik nem mellesleg a szavazóik is. A bizottság azonban csak egyéni és valamiféle politikai érdekek alapján rendre módosítja ezeket a feltételeket, ami nem szolgálja a város és a dolgozók érdekeit. Önök kockáztatják a város működését, ezáltal a városért dolgozók munkahelyét, megélhetését, biztonságát is. A mi feladatunk pedig éppen ezen értékek megóvása, mert nekünk valóban a család az első, esetünkben a Budapest család. Ezen belül is 27 ezer munkavállaló és családja.
Üdvözlettel a FÖX tagszervezeti nevében:
Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ)
Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ)
Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete (HVDSZ 2000)
Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ)
Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete
(MKKSZ)
Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD)
Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ)
Naszályi Gábor koordinátor