Uzsák Katalin helyettes államtitkár szerint használata olyan mindennapi rutinná válik majd az ügyfelek számára, mint egy bankautomatáé.

Gyorsabb, önkiszolgáló és automatizált ügyintézést ígér a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. egy több mint kétmilliárd forintos európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztés révén.

A NISZ Zrt. csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében tájékoztatott arról, hogy megvalósítási szakaszba lépett a „Mesterséges intelligenciával támogatott ügyintézési pont (KIOSK) kiterjesztése a kormányhivatalokra, illetve más külső ügyintézési helyszínekre” elnevezésű, az Európai Unió által finanszírozott projekt. Ennek célja 400 érintőképernyős önkiszolgáló ügyintézési pont (KIOSK) létrehozása.

A projektkonzorcium a mesterséges intelligencia (MI) technológiával is továbbfejleszti a KIOSK eszközök elektronikus támogató környezetét és a kapcsolódó támogató funkcióit, így automatizálva bizonyos ügytípusokat – írták.

Közleményük szerint a projektről szóló csütörtöki sajtótájékoztatón Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára azt mondta: ezzel az eszközzel sorban állás és ügyintézői beavatkozás nélkül már az első ütemben 12 ügytípus lesz intézhető, akár 24 órában, országszerte több száz helyszínen.

Uzsák Katalin, a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkára azt is elmondta, hogy terveik szerint 2022 végére a KIOSK rendszer az ország 301 kormányablakában és 6 okmányirodájában válik elérhetővé.

Használata pedig olyan mindennapi rutinná válik az ügyfelek számára, mint egy bankautomatáé

– idézte a közlemény a helyettes államtitkár szavait.

A projektet a Széchenyi 2020 programban valósítja meg a konzorciumvezető Belügyminisztérium és a projektben részt vevő konzorciumi partnerek – Budapest Főváros Kormányhivatala, az IdomSoft Zrt., a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. –, a várható befejezés 2022 decembere.

A fejlesztés forrása 2,31 milliárd forint, amelyet az Európai Szociális Alap, valamint Magyarország költségvetése finanszíroz a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program, valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében 

– olvasható a NISZ közleményében.

Forrás: 168 óra

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!