Az atipikus jogviszonyok egy része visszavezethető a változó gazdasági viszonyokra, azon belül is a globalizált munkaerőpiac létrejöttére. E piacon a munkavállalónak más készségekkel kell rendelkeznie, mint a korábbi, szinte kizárólag nemzeti elvárásokat támasztó munkaerőpiacon, hiszen a multinacionális vállalatok megjelenése és a foglalkoztatásban betöltött szerepük növekedése változásra készteti a munkaerőt.

A státusztörvény minden tekintetben ellentétes a kormány Európai Unió felé tett vállalásával – írja a tervezetet elemző posztjában a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet. A PDSZ szerint a közoktatásban dolgozók jogállásának teljes átalakítása nem feltétele az uniós pénzek lehívásának, de az rosszabb a közalkalmazotti törvénynél, hátrányosabb a diákok és a szülők számára is.

Plusztámogatásként 5,5 milliárd forint kapnak a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek – jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten, az akkreditált foglalkoztatókkal folytatott egyeztetés után.

Azonban a nők átlagkeresete több mint 17 százalékkal marad el a férfiakétól a Trenkwalder nőnap alkalmából közzétett elemzése szerint.

Sokkal több nőre lenne szükség a környezetvédelmi döntéshozók körében. Látásmódjuk, ismereteik alkalmassá teszik őket ezekre a pozíciókra, mégis hátrányban vannak mind a mai napig. A Népszava cikke.

A Schengeni Információs Rendszer új verzióját helyezik üzembe.

Élesen bírálják a pedagógus szakszervezetek a társadalmi vitára bocsátott, közoktatást érintő jogszabálytervezeteket. A kormány megszüntetné a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonyát, és a tantestületek súlya is csökkenne. A szakértő szerint ha csökken az autonómia, azzal a fiatalok sem járnak jól. Az ATV Híradó riportja

Tovább már nem húzhatják a tanárok, novemberig mindenkinek meg kell írnia és fel kell töltenie a portfólióját, amit 2013-ban rendelt el az oktatási kormányzat még Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár idején, amikor bevezették a pedagógusminősítési rendszert. Nagyon sok, összesen 12 ezer tanár nem tett még ennek eleget, ami a pedagógusok közel 10 százalékát jelenti, jó részük akkor sem lesz hajlandó erre, ha emiatt kirúghatják. Könnyen lehet azonban, hogy a kormány végül visszavonja az egészet és egy teljesen új teljesítményértékelési rendszert vezet be. A 24.hu cikke.

A Magyar Posta ugyanakkor tájékoztatta a szakszervezeteket, amikor a médiát is.

Én feltételezem, ha valaki egy szakmai terület államtitkára, akkor neki is érdeke, hogy legyen fejlődés, legyenek elégedettek az emberek, és ehhez ad segítséget a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) – mondta Soós Adrianna, az érdekképviselet elnöke a Klikk TV Mélyvíz című műsorában. Arra reagált, hogy múlt hétfőn megtartották az egészségügyi szakszervezetek által kezdeményezett sztrájktárgyalás első fordulóját a Belügyminisztériumban, ahol Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár volt jelen a kormány részéről.