Különösen a természettudományok esetében súlyos a helyzet.

Amíg az Orbán-kormány Brüsszelre vár, hogy vonzóbbá tegye a pedagógusi pályát Magyarországon, a felsőoktatási felvételi adatok minden évben arculcsapásként tájékoztatnak az oktatás jelenéről és jövőképéről. Az Eduline a felvi.hu adatait összegezte, ami alapján általánosságban is rettenetesen szegényes a mezőny: mintegy 126 ezer felsőoktatási jelentkezőből összesen 3357 fő jelölt meg valamilyen (bármilyen) osztatlan tanári képzést, azok száma azonban, akik ténylegesen tanárként képzelik el a jövőjüket (vagyis akik első helyen jelöltek meg valamilyen tanárszakot), ennek is csak a töredéke: 1595 fő. 

Persze aki járt egyetemre, az pontosan tudja, hogy feltehetőleg még ennek a létszámnak is csak egy része fog ténylegesen pedagógusként dolgozni, ha fog. A szám ugyanis még borítékolhatóan csökken azokkal, akik

  • nem jutnak be az egyetemre
  • nem végzik el az egyetemet
  • pályaelhagyók lesznek.

Összehasonlításképpen: a Pedagógusok Szakszervezetének tavalyi adatai szerint

körülbelül 16 ezer tanár hiányzik a rendszerből.

A tanárnak jelentkezők legnagyobb része idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetemet jelölte meg, szám szerint 1336-an (ebbe azok is beletartoznak, akik nem az első helyen jelölték meg a képzést). Az angoltanárok esetében a legkevésbé rossz a helyzet, az ELTE-n ezt a szakot 607-en jelölték meg a felvételi sorrendjük valahanyadik helyén.

A 10 féléves angol-történelem osztatlan tanári képzés tűnik arányaiban a legnépszerűbbnek, ide összesen 119-en adták be a jelentkezést, ám közülük csak 30-an jelölték meg az első helyen. Az angol-magyar párosítást 104-en, az angol-matematikát 57-en választották, angol-biológiára 49-en jelentkeztek. Aránylag "népszerű" még a történelem-magyar párosítás, ide 84-en adták be a jelentkezésüket, de csak 28-an az első helyen.

A természettudományok terén a legsúlyosabb a helyzet. 35 jelentkezőből csak hárman jelezték első helyen, hogy biológia-kémia szakos tanárok lennének, a biológia-matek párosítást 14-ből 2-en jelölték meg elsődleges célként - és ezek még mindig messze nem a legrosszabb adatok, egy sor szakpárosításra konkrétan egyetlen jelentkező sem akadt. Fizika-kémia szakpárra mindössze egyetlen fő adta be a jelentkezést és ő sem az első helyen, s a kémia valamely párosítására is nagyítóval kell keresni az érdeklődőket: összesen 5-en vannak, akik az első helyen jelölték meg a képzést, közülük 3-an biológiával, 2-en magyarral párosítva.

Forrás: Népszava