Az EU-ban nem változott, az euróövezetben pedig csökkent decemberben az előző havihoz képest a munkanélküliségi ráta - közölte kedden az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Határozatlan időre szóló munkabeszüntetés, azonnali, 44 ezer forintnak megfelelő béremelés, a kormányfői válasz elutasítása - nagyon keményen belekezdtek a szlovák tanárok, akiknek alulról jövő kezdeményezése akár példa is lehetett volna magyar sorstársaik számára. Azóta a tiltakozás enyhült, a sztrájk kifulladóban, pedig a követeléseikből semmi sem teljesült – írja a HVG.

Egybehangzó pénteki brit sajtóértesülések szerint körvonalazódik valamilyen megállapodástervezet London és az Európai Unió között a Nagy-Britanniában dolgozó külföldi EU-munkavállalók szociális ellátásának szigorítását célzó brit reformkövetelés ügyében.

Sztrájkoltak a jövedelmükkel elégedetlen taxisok, tanárok, közalkalmazottak és légiirányítók Franciaországban kedden. A munkabeszüntetések miatt fennakadások keletkeztek Párizs közlekedésében.

88 detroiti iskolában nem volt szerdán tanítás, mert gyakorlatilag az összes pedagógus a sztrájk sajátságos formáját választotta: beteget jelentettek, és elmentek tüntetni a lehetetlen munkakörülmények miatt.

„Mi egy helybéli, modern és versenyképes vállalat vagyunk. Elsődleges célunk a környék gazdaságának fellendítése. Ezért kínáljuk önöknek kézműves és ipari termékeink, valamint szolgáltatásaink széles körű választékát.” Ez a bemutatkozás, amely bármely gazdasági társaság brosúráján szerepelhetne, a Németország észak-nyugati részén, Alsó-Szászországban található büntetés-végrehajtó intézet honlapján olvasható – olvasható a magyardiplo.hu oldalán.

Francois Hollande francia elnök hétfőn bejelentette, hogy a következő másfél évben több mint kétmilliárd eurót szán a munkahelyteremtésre, amelyből egymilliárd eurót a képzésre fordít a kormány, hogy megállítsa a munkanélküliség növekedését. A program elfogadását szabta feltételül az államfő ahhoz, hogy 2017-ben jelöltesse magát az elnökválasztáson.

AZ USA és Kanada több városában is visszavágta a fuvarok árát az Uber. Az olcsóbb utak ellenére azonban a sofőrök sem panaszkodhatnak, hiszen az Uber bevezette a garantált díjazást. Így, aki kimegy az utakra az biztosan kap egy nem is olyan alacsony minimum fizetést – írja az Origo.

40 éve nem történt ilyen: Angliában sztrájkba léptek az orvosok, miután nem sikerült megegyezni a kormánnyal a fizetésekről és a munkaidőről. Eközben a mi orvosaink közül az ott dolgozók többnyire igencsak elégedettek ottani béreikkel – írja a Privátbankár.

Úttörő próbálkozásról van szó. A kritikusok az emberi természet szerepére figyelmeztetnek: szerintük ha valaki épphogy, de megélhet a havi fix juttatásból, biztosan nem fog robotolni – írja a Magyar Idők.