Egy törvénymódosítás miatt megúszhatják a csoportos létszámleépítést, ráadásul még végkielégítésre sem kell költeniük - írja a Népszava.
A dunaújvárosi vasmű dolgozói hétfő délutánig sem kapták meg a bérüket. Termelés nincs, ilyen mértékű leállásra a gyár 70 éves történetében még nem volt példa - írja a Népszava.
Valódi társadalmi egyeztetésre nincs esély az olyan szakmát érintő kérdésekben, mint hogy miért kell – roppant megalázó módon – a Nat-ból vizsgáznia a tanároknak, illetve miért korlátozzák őket a mobiltelefon-használatukban – állítja Ravasz Ágnes, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete országos választmányának tagja.
A területi és önkormányzati közigazgatásban a túlnyomó többség havi fizetését továbbra is a garantált bérminimum szintjén, bruttó 320 ezer forint körül tartják.
A nyár közepén, közel negyven fokos hőségben a Szegedi Törvényszék egyik tárgyalótermében az ajtó és az ablak is zárva maradt, légkondicionálás nem lévén pedig egyetlen gyengécske ventilátor küszködött a szoba levegőtlenségével, amikor a per következő, előkészítő tárgyalása elkeződött. A téma munkaügyi jellegű volt, Radics Gábor, a szegedi ContiTech hirtelen elbocsátott vezetője keresett jogorvoslatot a törvényszéken az őt 2024 januárjában elbocsátó cég ellen. A Mérce cikke.
A tervek szerint a pedagógusoknak egy tíz órás online képzésen kell részt venniük. Szabályozzák a tanárok iskolai mobilhasználatát is.
Országszerte egységesen 8-tól 14 óráig nyitva tartanak a kormányablakok augusztus 3-án, szombaton – közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM).
A szerző a munkavállaló kötelezettségszegése esetén a munkáltató által alkalmazható jogkövetkezményeket veszi górcső alá.
Nem asszisztál a vasutas közösség újabb megosztásához a Vasutasok Szakszervezete. Így reagáltak az érdekvédők Lázár János előzetes egyeztetés nélkül bejelentett egyszeri 200 ezer forintos hőségpénz elosztási tervére. A VSZ megírta a miniszternek, hogy átgondolatlannak és igazságtalannak tartja az érintettek kiválasztását, mert a megkülönböztetés további belső feszültséget generál. A szakszervezet úgy véli, a MÁV-Volán dolgozói mind megérdemelnék a hőségben való helytállással „megcímkézett” pénzt, ezért azt kéri, osszák fel a rendelkezésre álló keretet.
Magának a kormányfőnek pedig a 6,5 millió forintot is meghaladja a havi jövedelme.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu