A PDSZ szerint pedagógiai asszisztenseket is küldenek az osztályokba. A PSZ tud olyan iskoláról, ahol főiskolásokkal pótolják a pedagógushiányt. Az ATV írása.

A látszólagos ellentmondás megoldása a statisztikai besorolásban rejlik- írja a Népszava.

Óriási problémát okoz az oltatlan pedagógusok kiesése és helyettesítésük megszervezése – fogalmazott a Pedagógus Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja az Inforádió műsorában. Nagy Erzsébet azt mondta: nyilvánosan hozzáférhető központi statisztika hiányában kérdőívvel mérik fel a kieső pedagógusok arányát.

Az önkormányzatok idén is számíthatnak kompenzációra az iparűzésiadó-bevételeik kiesése miatt, a kormány emellett fedezi a minimálbér és a garantált bérminimum emelésével összefüggő többletterheiket, továbbá támogatja az energiahatékonysági beruházásaikat az energiaár-robbanás ellensúlyozására - mondta Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke, Kaposvár polgármestere az MTI-nek.

Hosszabb közleményben reagált a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) azon okfejtésére, hogy  a koronavírus elleni védőoltást nem felvevő pedagógusok kiesése miatti tanárhiány nem több, mint a „baloldal és szövetségeseinek hergelése”.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának hétfői közleményéből derül ki, hogy a 78 ezer állami intézményekben dolgozó pedagógusok egy százaléka kapott mentesítést Kásler Miklóstól a kényszerszabadságolás alól azért, mert még nem vette fel az első oltását. Ez 780 pedagógust jelent, az, hogy mi jogosít fel valakit ilyen felmentés megszerzésére, azt nem részletezi a közlemény. A Mérce cikke.

Az állami fenntartású iskolákban a pedagógusok egy százaléka nem vette fel a koronavírus elleni oltást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Míg 2021-ben hat háromnapos és egy négynapos hétvégénk volt, 2022-ben be kell érnünk kevesebbel.

Megütközéssel fogadták a házi orvosok Müller Cecília tisztifőorvos asszony határozatát, amelyben elrendelte, hogy legalább egy hétvégét kötelező oltással eltölteniük akár öt millió forintos büntetés terhe mellett, illetve Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterének utasítását, amely visszahívási kötelezettséget ír elő számukra. A Magyar Orvosi Kamara hét ponttal mutat rá, hogy milyen veszélyekkel járhat Káslerék utasításai az egész magyar egészségügyre nézve.

Az oltatlan pedagógusokat karácsonykor is fenyegető hangvételű levélben emlékeztették: ha elutasítják a védelmet, januártól fizetetlen kényszerszabadság vár rájuk. A Népszava cikke.