Nagyok a különbségek az idei bérmegállapodásoknál, a legtöbb helyen azonban a 10 százalékot is meghaladja az emelés mértéke - írja a Világgazdaság, amely a szakszervezeteket kérdezte meg az idei béremelési tervekről.

A vállalatok nincsenek könnyű helyzetben, a bérfeszültség elkerülése miatt ott is emelniük kell, ahol a munkavállalók a két minimálbér között vagy az átlagbér körül keresnek. A minimálbér és a garantált bérminimum idei, csaknem 20 százalékos emelésével ugyanis sokan elvesztették korábbi bérelőnyüket - mondta a lapnak Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke.

Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint idén is az alacsony fizetési kategóriákban keresők járhatnak a legjobban, emiatt ismét a bérek összecsúszásának veszélye fenyeget. A bérdinamikát ráadásul a munkaerőhiány is hajtja. A statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint novemberben csaknem 4,7 millióan dolgoztak Magyarországon, ezzel új foglalkoztatási csúcs született.

 A legnagyobb szakszervezeti szövetségek szerint a bérmegállapodások a 8 százaléktól 17-18 százalékig terjedő emelést tartalmaznak. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerint az emelések miatt reális, hogy a tavalyi 4 százalék körüli szint után idén a reálbérek növekedése a 10 százalékot is meghaladja.

Nem minden hol zökkenőmentes a bérmegállapodás megkötése. Szentgotthárdon, az Opel gyárában sztrájkbizottságot kellett felállítani. "Ahol meg tudtunk állapodni az elmúlt hetekben, ott a munkáltató is belátta, hogy mindenféleképpen két számjegyű béremelkedésre van szükség, különben elveszíti a munkavállalóit" - nyilatkozta Székely Tamás. Egyúttal hozzátette, az alsó kereseti sávokban történő nagyobb emelés miatt ismét a bérek összecsúszásának veszélye fenyeget.

Palkovics is úgy látja, hogy abban a fizetési kategóriában, amelyet az idén utolért a garantált bérminimum, nem feltétlenül várható hasonló mértékű emelés, annak ellenére sem, hogy nemzetgazdasági szinten több mint 500 milliárd forintot meghaladó adócsökkentést kaptak a cégek. 

Forrás: napi.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!