Két hét haladékot kaptak az egészségügyben dolgozók a kötelező oltás felvételére, így szeptember 15-ig kell megkapniuk az oltást – írja a napidoktor.hu.
Hamarosan végez a NER-korszak első diákgenerációja: szerdán kezdték el az utolsó iskolaévüket azok, akik Orbán Viktor 2010-ben kezdődő kétharmados kormányzása alatt kezdtek el tanulni. Diákokat és tanárokat kérdeztünk arról, milyen szerepet kapott az eltelt 11 tanévben a politika az iskolai életben. Úgy tűnik, hogy a NER-en belül semmilyen téma nem lehet a NER-en kívüli, még az iskola sem – írja a HVG.
Nemcsak az intézményeket, hanem az igazgatókat, pedagógusokat is eljárás alá vonhatják, ha nem teljesítenek megfelelően – írja a Népszava.
A szakképzésért felelős államtitkár árulta el, hogy pedagógiai technikumi képzések elindítását készítik elő. Eddig csak felsőoktatásban volt pedagógusképzés – írja a HVG.
A Freeszfe egyesület közleménye szerint 74 hallgató szüntette meg a jogviszonyát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Ők a Freeszfe Egyesület közreműködésével külföldi egyetemeken szerezhetnek majd diplomát.
A nemek közti bérszakadék jelentős részét magyarázhatja, hogy a munkahelyeken a férfi főnökök többet barátkoznak férfi beosztottjaikkal, akiket így nagyobb arányban is léptetnek elő. A g7.hu cikke.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság egyértelmű állásfoglalást közölt a sok egyetemistát érintő ügy kapcsán – írja a Világgazdaság.
Sokszor csak a fizetésbeli különbségekre hivatkoznak, amikor arról beszélnek, milyen jövedelmi egyenlőtlenségek vannak a szegényebbek és gazdagabbak között, holott a teljes vagyont nézve még nagyobb egyenlőtlenségekkel találkozhatunk – ír a jelenségről a Bloomberg.
Kínában hivatalosan nyolc órán keresztül tart a napi munkaidő, ami egy héten nem tehet ki többet 44 óránál, minden ezen felüli munkavégzésért túlóradíjat kell fizetni. Elvileg: a gyakorlatban ugyanis ezt nem nagyon tartották be, a túlórát pedig nem mindig fizették ki. Jack Ma üzletember szerint megtisztelő, ha valaki a 996-nak nevezett munkakultúra tagja lehet. A Qubit cikke.
A Semmelweis Egyetem a tavalyi 426. helyezés után 149 helyet előrelépett a Times Higher Education most megjelent, legfrissebb világrangsorában (THE World University Ranking), így bekerült a világ 300 legjobb felsőoktatási intézménye közé. A Semmelweis a tavalyi 401-500. közötti tartomány helyett most a 250-300. pozíció között szerepel.
© 2025 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu