„Egyértelmű sikerként könyvelem el, hogy úgy tudtuk a jelenléti oktatást beindítani a múlt héten, hogy az lényegében és érdemben mindenhol zökkenőmentesen el tudott indulni” – mondta az InfoRádiónak Maruzsa Zoltán.

A köznevelésért felelős államtitkár szerint továbbra is rendelkezésre áll az oltás, bármikor bárki jelentkezhet érte, de országos oltási kampánynak nem látja értelmét. „A világjárvány miatt különös figyelem vált szükségessé a tanévkezdés előtt. A protokollban az előző egy-másfél év tapasztalataira lehetett építeni, nem véletlen, hogy a minisztérium érvényben is hagyta a korábbi gyakorlatot, ami a takarításra és az oktatásszervezési lehetőségekre vonatkozik. Ebben tehát nincs új” – mondta.

Az államtitkár úgy folytatta, a járvány miatt elképzelhetők egyedi intézkedések egyes intézményekben, de „a magas szintű országos átoltottság miatt egyelőre nem készül a kormány rendszerszintű digitális átállásra.”

Maruzsa közölte azt is, hogy a tanévkezdésig 185 ezer tanuló vette fel a koronavírus elleni oltást, a múlt héten zárult iskolai oltási kampányban pedig csaknem további 50 ezer, köznevelésben és szakképzésben tanuló diák kapta meg a vakcinát. A pedagógusok átoltottságáról azt mondta, „áprilisban megvalósult a pedagógusok, iskolai dolgozók kampányszerű oltása, és azóta is folyamatosan lehetőségük van oltásra, akár már a harmadik oltás felvételére is. Intézményi átlagban 85-90 százalékos az átoltottság az ő körükben. Ez egy nagy fokú védettség, messze magasabb arány, mint az országos átlag.”

Az államtitkár szerint nem fogják kötelezővé tenni a távolságtartást vagy a maszkviselést az oktatási intézményekben, mert az oltás mint fegyver a kormány kezében van, erre alapozzák a védekezést.

Forrás: HVG

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!