A fiatalok sokkal derűsebb jövőképpel rendelkeznek nyugdíjas éveikről, mint a 40 év feletti lakosság – derült ki az OTP Nyugdíjpénztár legfrissebb, reprezentatív kutatásából.

A kormány még tavaly december elején döntött úgy, hogy megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék a helyi és a települési adókat, új adót vezessenek be, illetve eltöröljék az eddigi adókedvezményeket. Ezzel a lépéssel nagyban szűkítette az önkormányzatok gazdasági mozgásterét, sok települést lehetetlen helyzetbe hozva. Na, most ezt hosszabbítja meg Orbán Viktor 2022-re is.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint az adókedvezményes nyugdíjbiztosítások száma az év végére meghaladja majd a 400 ezret, annak ellenére, hogy az idei befizetések után járó, akár 130 ezer forintos adójóváírást ezúttal nem fogják tudni kihasználni azok a gyermeket nevelő családok, amelyek teljes mértékű egyszeri szja-visszatérítést kapnak.

500-600 forint órabér jár egy egyetemi tanárnak, ha opponensi munkát vállal. Újabb adat a szellemi munka becsületéről – írja a Népszava.

Gyászos képet fest a magyarországi nyugdíjcélú megtakarításokról az OECD friss jelentése. A legtöbb országban nőnek ezek a vagyonok, Magyarországon és Lengyelországban csökkent csak a volumenük.

A kormány a turizmust igyekszik pörgetni a Szép-kártyákkal, de a munkavállalóknak fontosabb az étkezés. Egy elüldözött ételutalvány Szép-kártyaként tér vissza, leegyszerűsített ügymenettel. A HVG cikke.

Budapesten 8,5 éves jutó átlagfizetésre volt szükség egy 50 négyzetméteres 35,9 millió forintos ingatlan vásárlásához a második negyedévben, ezzel a vizsgált időszakban a visegrádi országok fővárosai közül a magyar fővárosban lehetett a leggyorsabban lakáshoz jutni – közölte az ingatlan.com.

 

A hazai cégek 58 százaléka úgy tervezi, hogy valamilyen eseti juttatást ad munkavállalóinak az év végén - számolt be októberi kutatása eredményéről a Magyar Utalvány Zrt.

Páratlan pénzeső figyelhető meg a nyugdíjasoknál: a magyar kormány a novemberi nyugdíjprémium mellett jövő februárban már biztosan plusz egy hónappal jutalmazza az időseket. Több mint egymillió embernek nagy segítség ez, de szigorítások nélkül nem fogja bírni a kassza – módosulhat a nők kedvezményes nyugadalmazási feltétele is, nyilatkozta Farkas András nyugdíjszakértő.

Januártól bruttó 200 ezer forintra emelkedik a minimálbér összege, ami az idei évhez képest közel 20 százalékos emelést jelent. Ennek az egy összegnek az emelése azonban nemcsak azoknak a munkavállalóknak a pénztárcájára van hatással, akik ennyit keresnek, hanem számos egyéb juttatásra is. A Bank360.hu elemzői összefoglalták, mi mindenre lesz hatással a minimálbér emelkedése 2022-től.