A rezsicsökkentés leépítésének hatására 17 százalékra gyorsulhat az átlagos infláció Magyarországon - derül ki az elemzők várakozásaiból. A forintgyengülés vélhetően a nyár közepén kezdte igazán éreztetni hatását.

Törvényt módosított a kormány az idősek érdekében: előrébb kerültek a sorban a felszámoláskor a csődeljárási szabályozásban. A kisgyermekesek is hamarabb juthatnak a munkabérükhöz, ha egy munkáltató bedől.

 

A jelenleginél több támogatásra lenne szükség, és biztosítani kellene, hogy a piaci szereplők ne vásárolják fel a tűzifát az önkormányzatok elől a Habitat for Humanity Magyarország szerint. A HVG cikke.

A nyár első hónapjában 18 százalékkal nőtt a belföldi és 3,5-szeresére emelkedett a külföldi vendégforgalom - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. A Szép-kártya forgalom ugyanakkor nagy mértékben csökkent. Emögött állhat az is, hogy sokan élelmiszert vásároltak belőle.

Augusztusban egyszeri, 200 ezer forintos cafeteriajuttatást kapnak a Schneider Electric hazai dolgozói. A cég menedzsmentje az infláció, illetve az emelkedő megélhetési költségek ellensúlyozására döntött a plusz juttatás mellett - írja a napi.hu.

A Mozdonyvezetők Szakszervezete határozott üzenetet küldtek, hangsúlyozván, hogy nem hagyják magukat átverni.

„Ebben az évben nem lehet kifizetni az elnyert OTKA-kat (kb. 12 milliárd)  és még ugrik 8-10 milliárd más kutatási pályázat is, ráadásul a zárolt keretből egy sor bilaterális, például magyar-szlovén, magyar-osztrák kutatás is fut, valakinek tájékoztatni kellene őket a magyar helyzetről, de tudtommal nekik még nem szólt senki” – hívta fel a Qubit figyelmét egy július 11-én élesített kormányrendeletre olvasónk. Tudni kell, hogy az elmúlt negyedszázadban az OTKA, vagyis az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok nevű  pályázati rendszer az első számú és gyakran az egyetlen forrása a felfedező alapkutatásoknak. Ez a nemzetközileg elismert, nem mellesleg a világ legtöbb tudományfinanszírozási megoldásával kompatibilis struktúra hazai és külföldi bírálók bevonásával a Magyarországon végzett, de nemzetközileg is kiemelkedő alapkutatásokat támogatja, döntő részben az állami költségvetés fedezetével. 

Miután az Egyesült Államok felmondta a kettős adóztatás elkerüléséről szóló magyar-amerikai egyezményt, Magyar Levente Washingtonba utazott, hogy egyeztessen a globális minimumadóval kapcsolatban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt állította, a magyar kormány nem zárkózik el a konszenzustól.

A kedvezményeknek nem a fogyasztási helyekre, hanem a fogyasztókra kellene vonatkozniuk. A Népszava cikke.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) arra kéri a kormányt, hogy a mozgáskorlátozott vállalkozók, valamint a fogyatékos embereket ellátó intézményeknek szolgáltatást nyújtó szakemberek a jövőben is a kata szabályai szerint adózhassanak, számlázhassanak.