„Egyenes úton halad az a fajta korrekt partneri viszony, amit szeretnénk a társkonföderációkkal kialakítani. Mindenkinek ez az érdeke. Ebben a megváltozott gazdasági és jogszabályi környezetben erőt ad, ha képesek és készek vagyunk összefogni. A Liga tagszervezeteinek egységes az igénye a konföderációk összefogására” – mondta a Liga új elnöke. Doszpolyné Mészáros Melinda szerint két út áll a szakszervezetek előtt: vagy elindulnak abba az irányba, hogy megtalálják újra a közvetlen kapcsolatot a munkavállalókkal és ez kölcsönös igényként megjelenik, vagy beigazolódik az, ami a távprognózisokban is szerepel és elveszítik a támogatást. „Hogy ez ne következzen be, nagyon sokat kell még közösen dolgoznunk” – tette hozzá.
Miskolcon született, de Kazincbarcikán élt értelmiségi családjában 18 éves koráig. Édesapja az egyik nagyvállalat vezérigazgatói székéből ment nyugdíjba 1995-ben, édesanyja korán meghalt.
A kazincbarcikai gimnáziumban érettségizett. Első diplomáját magyar nyelv és irodalom-népművelés szakon az egri tanárképző főiskolán, angol nyelvtanári másoddiplomáját pedig a miskolci egyetemen szerezte. Az ELTE jogi karán jogászként végzett, letette a jogi szakvizsgát, majd megkapta a munkaügyi szakjogász címet is.
Felsőfokú tanulmányaival párhuzamosan folyamatosan dolgozott, immár 32 éves munkaviszonyt tud igazolni. Számos területen kipróbálta képességeit. Megfordult ipari nagyvállalatnál, közalkalmazott pedagógusként a közszférában. 1998-ban hivatásos katona lett a Magyar Honvédségnél, ahol jogi igazgatási főnök is volt. A Honvédelmi Minisztériumban alezredesi rendfokozatban szolgált. 2012-ben szerelt le, szolgálati viszonyát közös megegyezéssel szüntette meg.
1984-ben lépett be először szakszervezetbe, jelenleg a Honvédszakszervezet (HOSZ) tagja. A HOSZ-ban 2007-től választott tisztségviselőként dolgozott, előbb a jogsegélyszolgálatot vezette, majd a tagság bizalmat szavazott számára az alelnöki pozíció betöltésére. 2012-ben kapta a felkérést, hogy csatlakozzon a Liga Szakszervezetek munkavállalói csapatához vezető jogtanácsosként. Ezt a munkát később már a főtitkári feladatokkal együtt, kettős funkcióban végezte. A Gaskó István elnök távozása miatt megüresedett Liga-elnöki posztra idén májusban választották meg a konföderáció tagszervezetei több mint 70 százalékos támogatottsággal.
– Némi túlzással történelmi jelentőségűnek nevezhetnénk a pillanatot, amikor az Ön személyében először választottak nőt hazai szakszervezeti konföderáció élére. Ráadásul olyan szövetségére, amelynek korábbi vezetői jelentős szerepet játszottak a rendszerváltozásban, majd az azt követő évek politikai életében. Nem tart attól, hogy férfi kollégái, tárgyalópartnerei nagyon kritikus szemmel figyelik majd a munkáját? Miért vállalta el ezt a posztot?
– Nem én jelentkeztem, az érintett szakszervezetek jelentős számú felkérésére mondtam igent az elnökjelöltségre. Elnyertem a tagság bizalmát. A tisztséget egyébként én hangsúlyozottan feladatnak tekintem és nem posztnak. Azért vállaltam el, mert hozzám mindig is közel állt a gyakorlati munka. Egyébként semmiféle ellenérzést vagy kritikus szemléletet nem érzek se a társkonföderációk, se a külső partnerek részéről pusztán amiatt, hogy női vezetőként kell helytállnom. Hozzá vagyok szokva a férfiak világához, hiszen aki a Magyar Honvédségben szolgálatot teljesítettem női vezetőként, megszokhattam, hogy férfiak társaságában kell a munkát végezni.
– Hogyan fogadta a családja a döntését, hogy nő létére felvállalja egy radikálisként számon tartott szakszervezet vezetését?
– A Liga nem radikális, inkább határozottnak mondanám, olyannak, amely az elképzelései mellett mindig kiállt. Ezt a határozott kiállást és bátorságot a jövőben is követendőnek tartom, hiszen nekünk a tagszervezetek érdekeit kell közvetlenül megjelenítenünk a konföderáció szintjén majd. Úgy gondolom, ebben nem hoz a jövő változást. A családom pedig nagyon segítőkész és támogató volt mindig is. A férjem számára soha nem okozott gondot, hogy a döntéseimet elfogadja, támogassa, tiszteletben tartsa, sőt, minden tekintetben segítse.
– Gaskó István segíti a tanácsaival?
– Nincs vele kapcsolatunk. Tévesen jelent meg a sajtóban, hogy a Liga kuratóriumi tagnak delegálta és nem kötöttünk vele tanácsadói szerződést sem. Úgy gondolom, hogy a negatívumok ellenére is tisztelni, becsülni kell, amit a Ligában felépített. Irányítása alatt az itt dolgozó kollégák is rengeteg olyan tapasztalatot szereztek, ami elengedhetetlen a mostani érdekvédelmi munkához. Értékelni kell ezeket a tapasztalatokat, és meg kell próbálni az értékeket tisztességgel a helyén kezelni. Aki ilyen hosszú ideig, több mint két évtizedig dolgozott a mozgalomban, biztos, hogy szakszervezeti szempontból jelentős értéket is teremtett. A múltat soha nem szabad sárba tiporni, tanulni kell belőle. Múlt nélkül nincs se jelen, se jövő, abból kell táplálkoznunk.
– Azért most új fejezet nyílik a Liga életében. Ön első nyilatkozataiban azt mondta, a változások jegyében hirdette meg programját, a konföderáció új alapokra helyezését, megerősítését tűzte ki célul, hogy a Liga újból a szakszervezeti élet meghatározó és hiteles szereplőjévé váljon. Hogyan képzeli megváltoztatni az általános megítélést?
– Eléggé összetett feladat a hitelesség visszaállítása és annak a Liga-képnek a bemutatása, amit mi szeretnénk sugallni mindenki számára. A partneri viszony helyreállítása iránti igény a munkavállalói oldalon lévő konföderációknál mutatkozik meg leginkább, de elmondható ez a munkaadói szervezetekről is. A belső stabilitást is rendbe kell tenni, ez vonatkozik a gazdasági ügyekre, és arra is, hogy újra kell éleszteni a tagszervezetekkel tartott talán kicsit elfelejtett szoros kapcsolatot. Már az én időszakomhoz köthető, hogy meghirdettük a nyitott ház programot. Úgy gondoltuk, azért van a székházunk, hogy teret és helyet adjon a hozzánk tartozó szervezeteknek. Számukra szeretnénk tájékoztató, felvilágosító rendezvényeket tartani az apparátus közreműködésével, azt a fajta ismeretátadást, amely nélkülözhetetlen a hatékony érdekvédelmi munkához. Ha igény mutatkozik rá, egy-egy témára, szívesen meghívunk vendégelőadót, akár kollégákat a társkonföderációktól, de alapvetően a saját szakapparátusunkra szeretnénk építeni. Tervezem vidéki tagszervezeteink felkeresését, hogy akár a munkahelyeken is találkozhassak a tagjainkkal. Nagyon nehéz ugyanis úgy látni reálisan a világot, ha nem vagyunk benne, az érdekvédelmi munkához is sokkal komolyabb impulzusokat lehet szerezni a közvetlen beszélgetések kapcsán, mint bármilyen elméleti fejtegetéssel. Mindazonáltal felkértük az egyes ágazatokat, hogy jelöljék ki számunkra a legfontosabb célokat, igényeket, amelyeket tagjaik megfogalmaznak. A javaslatokat megpróbáljuk a társkonföderációkkal – remélem – közösen az érdekegyeztetés keretében a partnereink tudtára adni. Kezdeményezzük, hogy az elmúlt hónapok gyakorlatát követve rendszeresen találkozzanak a konföderációvezetők, hogy megbeszéljük a lényeges kérdéseket. Az ország egész lakossága körében is helyre kell állítani azt a fajta hitelességet és bizalmat, aminek elvesztését a szakszervezetek véleménye szerint az egész mozgalom veszteségként élte át. Ebben a Liga egy láncszem, a munkában ugyanolyan fontos szerep hárul a partnereinkre is, hiszen a megváltozott jogszabályi környezetben korlátozottak a lehetőségeink, és a gazdasági változások sem hagyták érintetlenül a szakszervezetek működését.
– Mit gondol a mozgalom jövőjéről?
– Elmentünk egy olyan elméleti irányba, ami bizonyos pontokon elszakadt a valóságtól. Ez alól kivételt jelentenek a közvetlenül a munkahelyeken dolgozó érdekvédők, akik nap mint nap találkoznak a tagságukkal és saját bőrükön is érzik a problémákat. Vissza kell térni a valóság talajára, érthetőbbé kell tenni a mozgalmat, amely előtt két út áll. A szervezetek vagy elindulnak abba az irányba, hogy megtalálják újra a közvetlen kapcsolatot a munkavállalókkal és ez kölcsönös igényként jelenik meg, vagy az a csúnya eredmény igazolódik be, ami a távprognózisokban is szerepel. Ez persze nemcsak a hazai viszonyokra igaz, hanem világszerte a szakszervezeti mozgalmakra, hogy elveszítik azt a támogatást, ami nagyon lényeges lenne. Azt remélem, hogy nem az utóbbi fog beigazolódni. Ennek érdekében még nagyon sokat kell közösen dolgoznunk.
– Pár évig főtitkárként is dolgozott Gaskó István mellett. Tapasztalhatta, hogy a konföderáció tagszervezeteinek egy része szívesen részt vett volna a megindult szakszervezeti egységesülésben. Rendezné a viszonyt a társkonföderációkkal?
– Megítélésem szerint már rendeztük is. Az elmúlt hónapokban a konföderációvezetők gyakorlatilag már hetente találkoztak, én is részt vettem minden megbeszélésen. Úgy gondolom, egyenes úton halad az a fajta korrekt partneri viszony, amit szeretnénk a társkonföderációkkal kialakítani. Mindenkinek ez az érdeke. Ebben a megváltozott gazdasági és jogszabályi környezetben erőt ad, ha képesek és készek vagyunk összefogni valamennyi munkavállaló érdekéért. Vissza kell szorítani azokat az egyéni szempontokat, amelyek tágabb teret nyertek, mint kellett volna.
– Nem okoz ez problémát a kérdésről másként gondolkodó tagszervezeteknél?
– A Ligában senki nem jelezte, hogy ez számára problémát jelentene. Helyi szinten lehetnek különbségek például egy kollektív szerződés pontjainak megítélésében, de ezeket a vitákat az adott szinten kell lefolytatni. A Liga tagszervezeteiben egységes az igény a konföderációk összefogására.
– És a fúzióról mi az álláspont?
– Ez a téma hosszú évek óta terítéken van. Eredetileg Gaskó István elképzelése volt az, hogy létrejöjjön egy olyan szakszervezeti konföderáció, ami lefedi a teljes szakszervezeti palettát. Most nem látok törekvést a társkonföderációk részéről sem arra, hogy egy összevont, nagy konföderáció összeálljon. Arra viszont komoly igény mutatkozik, hogy bizonyos kérdésekben az eddigiektől eltérően sokkal határozottabban működjünk együtt. Erre vannak példák is. A nemzetközi ügyekről már folyamatosan egyeztetünk, s közösen biztosítjuk a szakmai hátteret. Miután a KSH megszünteti a létminimumra vonatkozó adatközlést, együtt gondolkodunk egy komolyabb háttérintézmény létrehozásáról, amely ezt a feladatot elvégzi. Ugyancsak az összefogást erősíti, hogy próbáljuk segíteni egymást szakmai háttéranyagok kidolgozásával, hatékonyabb érdekvédelmi munkához szükséges információkkal. Ez a fajta együttműködés alapja lehet egy későbbi nagy konföderáció létrehozásának. De ha így maradunk, akkor se lennék szomorú, mert ha a lényeges kérdésekben együtt tudunk működni, és ha kell, a konföderációk össze tudnak fogni, ez majdnem egyenértékű lehet egy koalícióval.
– Sok kritika érte a Liga előző vezetését amiatt, hogy más szövetségektől csábított át a tagszervezeteket. Folytatja ezt a gyakorlatot?
– Már februárban, az első konföderációs megbeszélésen jeleztük, hogy senkitől nem szeretnénk el- vagy átcsábítani tagszervezetet. Az utóbbi három héten egyébként négy olyan szervezet csatlakozott a Ligához, amely soha nem tartozott konföderációhoz, vagy újonnan alakult. Egyikük, a szolnoki kórházban működő pedig visszatérőként érkezett. Rengeteg terület van, ahol nincs szakszervezet, vagy volt, de megszűnt. Most ismét mutatkozik igény arra, hogy a munkavállalók érdekvédelmi szervezetet alakítsanak. Mi nagyon szívesen segítjük ezt a munkát és ha bármelyikük hozzánk szeretne csatlakozni, tárt karokkal várjuk. A taglétszámnövelés persze komoly feladatot jelent az egész mozgalomnak, mert a hatékony érdekvédelmi munkához meg kell teremteni az anyagi stabilitást, amihez nélkülözhetetlen a befizetett tagdíj. Azt mi is érzékeljük, hogy a kisebb tagszervezetek ezt a kötelezettséget nehezen tudják teljesíteni.
– A kérdés továbbra is megkerülhetetlen: hogyan lehet visszaszerezni a szakszervezetek elvesztett társadalmi presztízsét?
– Azzal a fajta közvetlenséggel, amit megpróbálunk megteremteni a tagszervezetek és azok tagjai felé is. A mozgalom egyik alapvető problémája, hogy a rendszerváltást követő gazdasági változás megszüntette azokat a munkahelyi közösségeket, amelyek stabilitást adtak a szakszervezetnek. Ma nagyon nehezen mozdíthatóak meg az emberek, könnyebben váltanak munkahelyet, minthogy konfrontálódjanak adott esetben a munkáltatóval, saját érdekük képviseletét is háttérbe szorítják. Ahogy Galló Piroska, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke fogalmazott: egy dolgot felejtettünk el, a társadalom nevelését. Képtelenek vagyunk az össztársadalmi érdekek érvényesítésére. Ezt a feladatot a szakszervezeteknek is el kellett volna végezniük.
– Hogyan lehet pótolni?
– El kell és el tudjuk kezdeni, de kiszámíthatatlan a nevelés eredménye a háttérben álló gazdasági és foglalkoztatáspolitikai problémák miatt. Számolnunk kell az elmúlt 25 év jelentős változásaival, amelyek azért komoly akadályát is jelentik ennek a nevelő munkának, amit egyébként a Liga már el is kezdett. Olyan kiadványt állítottunk össze, amely kifejezetten az első munkahelyet létesítő fiataloknak szól. Képző intézmények számára is készítettünk tananyagot, ami az oktatásból kikerülő fiatalok ilyen irányú nevelését szolgálná. Célszerű lenne akár az oktatásba is beépíteni az ilyen típusú tananyagot, ami alapvető információkat ad azzal a céllal, hogy a pályakezdő legyen tisztában a munka világával, azzal, hogy ha munkaviszonyt létesít, munkavállalóként milyen jogai és kötelezettségei vannak, milyen kollektív jogérvényesítési lehetőségek állnak a rendelkezésére, például többek között a szakszervezethez való csatlakozás lehetősége. Szükség van erre, mert a mai fiatalok nem ismerik a kollektív igényérvényesítés lehetőségét, a szakszervezetekben folyó munkát. A hatalom pedig úgy tesz, mintha nem lennének ezek a szervezetek és mesterségesen is próbálja háttérbe szorítani. Ezért a mi feladatunk, hogy megpróbáljuk megtalálni az utat a fiatalokhoz az ilyen típusú kezdeményezéseken keresztül is.
– Egyre több munkavállaló ellenes intézkedés születik, a szakszervezeteknek mégis nehéz kivinni az embereket az utcára. Erre a problémára van megoldási javaslata?
– Az emberek éppen a már említett okok miatt ma nem tudják, vagy nem akarják nyíltan felvállalni és érvényesíteni a követeléseiket. Alternatív megoldásokat kell kidolgoznunk arra, hogyan tudjuk megjeleníteni a valós társadalmi igényeket. A társadalom egyes rétegei azért megmutatták az elmúlt időszakban, hogy képesek és készek különböző megmozdulásokat megszervezni és a követeléseiket érvényesíteni. Ezek egy része nem szakszervezeti kezdeményezés volt. A szakszervezeteknek, mint érdekvédelmi szervezeteknek a munkavállalói, társadalmi igényeket kell felkarolni.
– Gaskó Istvánról, így közvetve a Ligáról is elterjedt, hogy azért nyer nagy összegű pályázatokat, mert jó kapcsolatban van a jelenlegi kormányzó párttal, konkrétan Orbán Viktorral. Ön mit gondol a szakszervezetek és a pártok viszonyáról?
– Először is: a Liga egyetlen nagyobb összegű pályázatot nyert. Mások nem is indultak, ezért ezt nem vetném az elődöm szemére. „A munkáért!” nevű projektre valóban 1,6 milliárd forint támogatást kaptunk, amelynek pillérei az új munka törvénykönyve munkaadói és munkavállalói hatásvizsgálata, a kollektív szerződések kötésének elősegítése tanácsadással, a vállalkozók képzése, illetve a munka világát érintő témákban a fiatalok felkészítése volt, a már említett tananyaggal kiegészítve. A konkrét kérdésére válaszolva pedig emlékeztetnék arra, hogy Nyugat-Európában egyes pártokkal szoros kapcsolatokat ápolnak a szakszervezetek, Magyarországon ez nyíltan soha nem volt jellemző és elfogadott. Kivétel a Munkástanácsok, amely vállalja keresztény értékrendjét. A Liga esetében alapszabály mondja ki a pártsemlegességet, amit mindenki tiszteletben tart, és személy szerint én is támogatok. Egy szakszervezetnek mindig a regnáló kormánnyal kell az aktuális vitákat lefolytatni a munkavállalók érdekében. Nem tehetnek mást, mint amit az állampolgárok a választások során elfogadtak és ami a kormányzati politikaként megjelenik. Nekünk ezzel a kormánnyal kell az egyeztetéseket lefolytatni és ez teljesen független attól egyébként, hogy milyen ideológiai háttér áll mögötte. Szakszervezeten belül nem lehet ideológiai alapon választani. A tag munkavállalóként akarja az igényeit érvényesíteni, az ideológiai hovatartozása, pártszimpátiája nem jelenik, nem is jelenhet meg a mozgalmon belül.
– Sok sikert és kitartást kívánunk a munkájához.
Kun J. Erzsébet
