„Az elmúlt hónapokban egy stratégiát dolgoztam ki az ÉSZT működtetésére a 2014-2020 közötti időszakra. A taglétszámbővítéstől kezdve a kommunikáción, az oktatáson, a kapcsolatrendszer erősítésén keresztül szinte minden területre igyekeztem a célokat megfogalmazni, és azt is, hogy mit és hogyan kellene csinálni. Ez természetesen stratégia, amit részleteiben meg kellene valósítani. Hosszú időt vett igénybe az elfogadtatása, pedig a 24. órán túl vagyunk, hogy ezzel a közvélemény elé ki tudjunk lépni, és azt megfelelően kommunikálni. Azt vallom, hogy nem minden pénz kérdése, hanem hozzáállásé is, hogy mit hogyan valósítunk meg” – mondta a szakszervezetek.hu-nak Buzásné Putz Erzsébet. Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés alelnöke kifejtette: „Egyetlen komoly érv szólt amellett, hogy nem csatlakoztunk a Magyar Szakszervezeti Szövetséghez. Úgy éreztük, hogy abban a nagy létszámú új konföderációban elveszne az ÉSZT-hez tartozó tagszervezetek érdekképviselete. Emellett azt láttuk, az alapítóknak nem volt megfelelő elképzelése arról, hogy hogyan, milyen elvek alapján működik majd a szerveződés. Amikor a döntés előtt álltunk, sok kérdést feltettünk, amelyekre nem kaptunk választ. Én továbbra is vállalom az álláspontom, hogy az ÉSZT létszámában ugyan nem nagy konföderáció, de olyan lehetőségeket teremt számunkra, amilyeneket máshol nem kapnánk meg.”

Egészen rendkívüli nyitottság és tudásvágy kíséri életútját.

Vasutas családba született. Édesapja pályamester, édesanyja háztartásbeli volt. A ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban német tagozaton érettségizett. A győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán tanult, majd elvégezte a Közgazdaságtudományi Egyetem humánerőforrás menedzser szakát, és a Nemzetközi Bankárképző Intézet strukturális alapok kurzusát. Reklámmenedzseri felsőfokú szakképesítési, sajtófőnöki, EU szakértői képesítést is szerzett.

Első munkahelye a MÁV volt, ahol 1975-től 1996-ig műszaki rajzoló, műszaki ügyintéző, vágányzár tervező beosztásban dolgozott. Alapító elnöke lett 1990-ben a Mérnökök és Technikusok Szakszervezete Vasúti Tagozatának, a szakszervezet országos szervezetét 1996 óta vezeti. E tisztéből fakadóan tagja volt az Európai Integrációs Tanácsnak, és képviselője az Európai Unió Migrációs Bizottsága munkavállalói oldalának. 2009-től alelnöke volt az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülésnek. 2000-ben megalapította az Év mérnöke díjat.

Társalgási szinten beszél angolul, emellett szakmaival bővített német középfokú nyelvvizsgát is tett. Számos publikáció fűződik a nevéhez: az uniós munkával kapcsolatos cikkei jelentek meg a Munka-Lap, az Integ-Ráció című kiadványokban, s nevéhez fűződik több szakmai publikálás mellett a Gúla című érdekvédelmi folyóirat alapítása és kiadása. A műszaki értelmiség érdekvédelme címmel könyve jelent meg.
Magánéletéről annyit árult el, hogy két felnőtt gyermeke van, akikre nagyon büszke.
 
– Miért állította át a váltót, s  hagyta el a műszaki pályát a szakszervezeti munkáért?

–  A tv-híradóban hallottam 1990-ben, hogy újjáalakult a Mérnökök és Technikusok Szakszervezete. Bár a ’90-es évek előtt is szakszervezeti tag voltam, nem foglalkoztam vele. A hírre, hogy tovább működik a műszakiak érdekvédelmi szervezete, felkaptam a fejem. A MÁV-nál dolgoztam, ezért utánajártam, hogyan lehet csatlakozni az országos szervezethez, mert felkeltette az érdeklődésemet az ott végezhető munka sokrétűsége és sokszínűsége. Pár hét múlva már meg is alakítottam a szakszervezet vasúti tagozatát. A szakmámat nem hagytam el, sok éven keresztül párhuzamosan végeztem a szakmai és a szakszervezeti munkát. 1994-ben megválasztottak az országos szervezet elnökévé, ami már elég sok munkát adott. 1996-tól dolgozom főállású szakszervezeti vezetőként.
 
– Nő létére miért vállalta férfiasnak tartott szakmákban dolgozókat képviselő szakszervezet vezetését?  
 
– Nagy kihívásnak éreztem. Egyrészt a karrierlehetőség, másrészt az ismeretbővítés motivált a döntésemben. Ez a munka nagyon sok új ismeretet adott számomra. Mindig is érdekelt, hogy más vállalatok hogyan működnek, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete pedig számos nagyvállalatnál jelen van, mint például a MÁV, az Ericsson vagy a Budapesti Közlekedési Központ, a Jabil, Rail Cargo Hungária, GYSEV,....  De van egészségügyi és pedagógus tagozatunk is. Úgy éreztem, továbbfejlődési lehetőséget is kínál számomra az elnöki feladat.
 
– A rendszerváltozás óta elég gyakran bénult meg az ország élete a vasutasok sztrájkja miatt. Önökről nem nagyon lehetett hallani, hogy munkabeszüntetéssel adtak volna nyomatékot követeléseiknek. Inkább tárgyaláspárti? 

– Az én álláspontom az, hogy amit lehet, tárgyalásos úton, szakmai érvekkel alátámasztva próbáljuk megoldani. Vannak helyzetek, amikor ez nem elegendő és a sztrájk eszközéhez kell nyúlni. Viszont az MTSZSZ Vasúti Tagozatainak tagsága, illetve a tagok többségének beosztása nem igen teszi lehetővé, hogy a szakszervezet munkabeszüntetést hirdessen. Az nem látványos, nem mérvadó, ha a középvezetői, illetve irodai tevékenységet végző tagjaink sztrájkolnak. Jelenleg jellemzően a forgalmi szolgálattevő vagy jegyvizsgáló tagjaink azok, akik meg tudják állítani a vasutat, de a többi vasutas szakszervezettel összefogva márvettünk részt sztrájkokban. Ezek a megmozdulások a vasutasok összefogását is mutatták.
 
– Mit tart a legnagyobb eredménynek, amit az MTSZSZ élén eltöltött immár húsz évben elért?  

– Büszke vagyok arra, hogy a szakszervezetnek sikerült kiállnia a nehezebb időszakokat és a mai szintre tudott növekedni. Az elmúlt 24 évben voltak válságos időszakok a szervezet életében is, hiszen nagy gyárak, vállalatok szűntek meg, ami a taglétszám drasztikus csökkenését eredményezte. A ’90-es évek végén újra kellett építeni a szakszervezetünket. Sikerült növelnünk a taglétszámot, amely mára meghaladja a tízezret. Ezt tartom a legfontosabbnak, hiszen a mai helyzetben, amikor a szakszervezetek taglétszáma folyamatosan csökken, kevés szervezet mondhatja el magáról, hogy növelni tudja a tagok számát. Az MTSZSZ 46 vállalatnál működik, közöttük vannak olyanok is, amelyekkel a kormány stratégiai megállapodást kötött. Azt gondolom, hogy jelentős cégeknél jól dolgozunk, mert sok helyen kollektív szerződés-kötők vagyunk. Igyekszünk a problémákat a tárgyalóasztalnál rendezni.
 
– Az egész szakszervezeti mozgalom megújulásának egyik gátja, hogy nem tudják megszólítani a fiatalokat. Önöknél a tagtoborzást a fiatalítás jegyében végzik?

– A hallgatói tagozatunk az egyetemistákat próbálja bevonni a szakszervezeti munkába már a tanulmányaik során. Sok egyetemen, főiskolán vannak tagjaink. Szakszervezetünk meghatározó a jórészt fiatal munkavállalókat foglalkoztató cégeknél. A leendő mérnököket már az egyetemeken szervezzük, célunk a hallgatók széles körű bevonása az MTSZSZ-be.
 
– A generációváltásnak a szakszervezet vezetésében is vannak jelei?

– Szeretnénk kinevelni a következő generációt, ezért igyekszünk képzéseken bővíteni a fiatalok ismereteit. Az MTSZSZ-ben és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülésben is azt szorgalmazom, hogy nyerjünk meg minél több fiatalt, legyenek olyan programjaink, olyan szolgáltatásaink, amivel meg tudjuk szólítani őket. A továbbképzés a mai világban elengedhetetlen, és ez igaz a szakszervezeti tevékenységre is. A  hagyományos érdekvédelmi munkán túl szakmai programokat is kínálunk az ifjúság számára, hogy ezáltal is vonzóvá tegyük a szakszervezeti tagságot, az érdekvédelmi munkát. Szolgáltatásainkat is folyamatosan bővítjük. Csak érdekességként sorolom, hogy tagjaink tagkártyájuk felmutatásával 10 százalékos kedvezményt kapnak az EDC logós helyeken (AGIP), több szállodában lehet kedvezményesen nyaralni itthon és külföldön, és megállapodást kötöttünk a Kelet-Nyugat Egészségközponttal, ahol a hagyományos orvoslást ötvözik a keleti gyógyítással. Ugyancsak kedvezményesen vásárolhatnak ruhaneműt az Öltönybirodalomban, ajándéktárgyakat és kézműves csokoládékat pedig az egyik ajándékboltban.
 
– Mit keres az MTSZSZ az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülésben, amelynek Ön az egyik alelnöke?

–A szerveződési területünknek itt volt a legtöbb a kapcsolódási pontja. Óriási lehetőséget láttam és látok ma is ebben a körben, hiszen komoly szellemi potenciál összpontosul a konföderációban, amit jelenleg sajnos nem aknázunk ki. 
 
– Az ÉSZT jó egy évvel ezelőtt még részt vett a Magyar Szakszervezeti Szövetség létrehozásának előkészítésében, a szuperszakszervezet tavaly decemberi megalakításában azonban már nem vett részt. Miért döntöttek így?

– Egyetlen komoly érv szólt amellett, hogy nem csatlakoztunk. Úgy éreztük, hogy abban a nagy létszámú új konföderációban elveszne az ÉSZT-hez tartozó tagszervezetek érdekképviselete. Emellett azt láttuk, az alapítóknak nem volt megfelelő elképzelése arról, hogy hogyan, milyen elvek alapján működik majd a szerveződés. Amikor a döntés előtt álltunk, sok kérdést feltettünk, amelyekre nem kaptunk választ. Ezért mondtuk azt, hogy majd meglátjuk, mi lesz. Én továbbra is vállalom az álláspontom, hogy az ÉSZT létszámában ugyan nem nagy konföderáció, de olyan lehetőségeket teremt számunkra, amilyeneket máshol nem kapnánk meg.
 
– Nem sokkal azután, hogy megalakult a Magyar Szakszervezeti Szövetség, együttműködési megállapodást kötöttek a Munkástanácsok Országos Szövetségével. Miért?

–Az együttműködés egyes témákra korlátozódott, azzal a céllal, hogy bizonyos kérdésekben erősítsük egymást. Egymást erősítve szeretnénk fellépni, ha a helyzet megkívánja. Nem kizárt, hogy ilyen megállapodást más konföderációval is tudunk kötni. Fúzióról nem volt szó, a Munkástanácsoktól nem is érkezett ilyen megkeresés. 
 
– Tulajdonképpen mit csinál az ÉSZT, mert a közvélemény nem ismeri a tevékenységét? 

– Valóban jobban ki kellene lépnünk a nyilvánosság elé, hiszen dolgozunk ebben a konföderációban. Az európai országokban számtalan példa van arra, hogy a társszervezeteink tevékenységét közismertté tegyék. Azt látom, hogy nálunk is, mint nagyon sok helyen, a korösszetétel akadálya annak, hogy újítsunk. Az elmúlt hónapokban egy stratégiát dolgoztam ki az ÉSZT működtetésére a 2014-2020 közötti időszakra. A taglétszámbővítéstől kezdve a kommunikáción, az oktatáson, a kapcsolatrendszer erősítésén keresztül szinte minden területre igyekeztem a célokat megfogalmazni, és azt is, hogy mit és hogyan kellene csinálni. Ez természetesen stratégia, amit részleteiben meg kellene valósítani.

Hosszú időt vett igénybe az elfogadtatása, pedig a 24. órán túl vagyunk, hogy ezzel a közvélemény elé ki tudjunk lépni, és azt megfelelően kommunikálni. Ez valószínűleg abból is adódik, hogy nincs megfelelő anyagi háttér és apparátus arra, hogy ezeket a lépéseket a vezetés megtegye. Én azt vallom, hogy nem minden pénz kérdése, hanem hozzáállásé is, hogy mit hogyan valósítunk meg. Vannak olyan ügyek, amelyekre pályázatokon keresztül pénzt szerezhetnénk, ez azonban nem működik másként, mint jó kapcsolatrendszerrel. Annak a lehetőségét pedig nem látom, hogy ha az új konföderációba belépnénk, több pénzhez jutnánk.
 
– Ha már a pénznél tartunk. Az ÉSZT a volt SZOT-vagyon felosztásakor egy vagyoncsoportba került a most új szervezetet alkotó két konföderációval, az Autonómokkal és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumával. Mi lesz a közös vagyon sorsa?

– Erről a tárgyalások nem olyan ütemben folynak, mint ahogy az elvárható, pedig minél előbb valami megoldást kell találni. Vagy kivásárolják a vagyonrészünket, vagy valamilyen alternatívát kínálnak – nemcsak a vagyonra, hanem az együttműködésre vonatkozóan is. A Hotel Benczúr tárgyalási alap lehet, de hogy ebben mennyire lennénk partnerek, nyilván az ÉSZT testületein múlik. Itt is a személyi, vezetői hozzáállásban látom a problémát. Inkább előbb, mint utóbb, de pontot kellene tenni a témára. Az elnököknek sürgetni kellene a kérdés rendezését.
 
– Milyen jövőképe van az ÉSZT-nek?

– Szervezeti és személyi változásokra, fiatalításra van szükség. Egyébként minden lehetőség a kezünkben van, igaz, anyagilag szerény keretek között. A sajtó naponta feldob olyan témákat, amelyeket az ÉSZT-nek is véleményeznie kellene, csak fel kellene vállalni, hogy adott kérdésről mit gondolunk. Jelen pillanatban ez nem működik, ami mögött szintén személyi problémákat látok.
 
– Ha soros kongresszusán tisztújításról dönt az ÉSZT-t, vállalná a megmérettetést az elnöki posztért?  

–Kihívásnak tartanám, hiszen az MTSZSZ az ÉSZT meghatározó szakszervezete. Határozott a véleményem arról, hogy az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülésből nagyon jó konföderációt lehet létrehozni. Itt nem a taglétszám a lényeg, hanem a tudás, az információ, ami a háttérben ma is megvan. Azt szeretném, ha önállóak maradnánk, nem kizárva azt, hogy akár az összes többi konföderációval bizonyos kérdésekben együttműködjünk, együtt gondolkodjunk. Egyébként a közhiedelemmel ellentétben az ÉSZT nemcsak a közszféra konföderációja. A tagság 55-45 százalékban oszlik meg a közszféra és a versenyszféra között, az előbbiek javára. Az MTSZSZ az ÉSZT legnagyobb tagszervezete, az össz-taglétszám több mint egyharmadát adja. Ezért is szorgalmazom, hogy részt vehessünk a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának munkájában, hiszen mi képviseljük egyebek mellett a mérnököket, akiknek a munkája a magyar gazdaság húzóágazatát jelentik.
 
– Ahhoz, hogy bekerüljenek a VKF-be, valószínűleg kihagyhatatlan a Jobbikkal a kapcsolatfelvétel, hiszen a munka világával kapcsolatos parlamenti bizottságot éppen egy jobbikos politikus vezeti. Megkeresték már a párt illetékeseit?  
 
– Az nem kérdés, hogy egy szakszervezetnek politikamentesnek kell lennie. Mivel azonban a munkavállalókra vonatkozó kérdésekről mi is szeretnénk egyeztetni a döntéshozókkal, jobb- és baloldalon is meg kell lenni a kapcsolatrendszerünknek, de ez kizárólag szakszervezet-politikai kérdésekre vonatkozhat. Azt se lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a szakszervezeti tagok politikai hovatartozása is ugyanolyan heterogén, mint ahogy az országos átlag mutatja a szavazás eredményét. Nem a politikai szimpátiától függően lép be valaki egy szakszervezetbe, hanem azért, hogy oldjuk meg a munkahelyi, munkajogi, foglalkoztatással kapcsolatos problémáit.  Azonban úgy gondolom, ebben a kérdésben a kormányzati döntés a meghatározó és a VKF-ben jelen lévő szereplők.

Kun J. Erzsébet

Portré rovatunkat támogatja: