Budapesten született 1960-ban. Cipész édesapjával és finommechanikai műszerész édesanyjával sokáig egy VIII. kerületi szükséglakás volt az otthonuk. Az Ihász Dániel Gépjármű-technikai Szakközépiskolában szerzett érettségijével a zsebében 1978-ban a Hungarocamion Rt.-nél, a Volvo-műhelyben tehergépjármű autószerelőként kezdett dolgozni, majd a vállalat IVECO vevőszolgálati szakreferense lett.

Mozgalmi élete is a Hungarocamionnál indult: 1984-ben a KISZ-szervezet műszaki titkárává, egy évvel később szervező titkárává választották.   A KISZ megszűnése óta, 1989-től is a közösség a lételeme. Egy évig félállásban a vállalat egyik szakszervezetének műszaki titkári munkáját látta el. 1991-ben megalakult a Hungarocamion Dolgozók Szakszervezete, amelynek azóta is választott vezetője – kezdetben függetlenített alelnökként, 2000-től pedig elnökként képviseli a munkavállalók érdekeit.  2004-ben a HDSZ átalakult, azóta  Teherfuvarozók Európai Szakszervezete néven működik, az elnöke viszont maradt. 2005-ben a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetségének társelnökévé választották. Ugyancsak társelnöki minőségben vezeti a Közúti Közlekedési Szakszervezetek Alágazati Párbeszéd Bizottságának munkavállalói oldalát.  A magyar teherfuvarozásban dolgozókat Brüsszelben is képviseli, 2010 óta tagja az Európai Szállítási Dolgozók Szövetsége közúti fuvarozási szekciójának. 2012-ben az Autonóm konföderáció társelnökévé, egy évvel később pedig az alakuló Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökségi tagjává választották.

Ahogy KISZ-titkárként, úgy szakszervezeti vezetőként is tagja a Hungarocamion Rt., illetve a cég átalakulása óta a Waberer’s International Zrt. felügyelő bizottságának.

1984-től húsz éven át népi ülnök volt a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon.

Felesége a Fővárosi Munkaügyi Bíróság bírája, lánya az ELTE jogi karán tanul.

– Visszatekintve több mint négy évtizedes életpályájára, mit tart a legfontosabbnak?

– Azt, hogy minden posztra a kollégáim választottak.

– Számos szervezetben lát el vezető tisztséget. A különböző szintű tárgyalásokon nem merült fel Önben, hogy főiskolán vagy egyetemen bővítse ismereteit?  

– Az érettségi a legmagasabb iskolai végzettségem, bár elvégeztem az MSZOSZ szabadegyetemén a kétéves Szakszervezeti Akadémiát. Ez az érdekvédelmi munkámhoz nagy segítséget adott, csakúgy, mint a népi ülnökként szerzett tapasztalatok a munkaügyi bíróságon. Immár 24 éve tagja vagyok a vállalat felügyelő bizottságának, az ott szerzett információkat is tudom hasznosítani a dolgozók érdekében. Igyekszem minden továbbképzésen, konferencián részt venni, ahol a munka világával kapcsolatos ismereteimet bővíthetem. A legjobban az hiányzik, hogy nem beszélek egyetlen idegen nyelvet sem. 

– Nem példa nélküli, hogy valakinek az életútja a KISZ-ből indult a szakszervezeti mozgalomba. Ön hogy került a politikából a szakszervezetbe?

– A kollégáim ismertek, tudták rólam, hogy a KISZ-ben hogy dolgoztam. Tevékenyen közreműködtem például az első Hungaroring megszervezésében. A mi KISZ-szervezetünk bonyolította a jegyárusítást, sőt, a nyolcvanas évek végén kamionversenyt is rendeztünk. Több száz főt és hatalmas pénzeket mozgattunk meg három éven keresztül. Amikor 1989-ben felszámolták a KISZ-t, megkerestek, hogy dolgozzak a szakszervezetben. Bár tag voltam, nem tudtam, hogy mi is a szakszervezet, mert nem folytam bele a munkába. A kollégáim azzal igyekeztek meggyőzni, hogy egy agilis fiatalt szeretnének a műszaki szb-titkár helyére választani. Azon a területen akkor 3500-an dolgoztak, én pedig szakszervezeti múlt nélkül vettem át egy nagy szervezetet. Nagy felelősség volt, de mindig vállalkozó szellemű voltam. A szakszervezeti pályám valójában 1990-ben indult el, amikor megalakult a Hungarocamion Dolgozók Szakszervezete, amelynek elnökhelyettesévé választottak, majd amikor az elnök nyugdíjba vonult, bizalmat kaptam a vezetői poszt betöltésére is. Ezt a tisztséget azóta is betöltöm. Időközben átalakultunk, mert a Hungarocamiont eladták, a Waberer’s lett az új tulajdonos, mi pedig úgy döntöttünk, hogy a munkahelyi szakszervezetből ágazatit csinálunk. 2004-ben létrehoztuk a Teherfuvarozók Európai Szakszervezetét, hogy a teherfuvarozásban résztvevő többi szakszervezet társulhasson. A legfőbb célnak azt tűztük ki, hogy az egész szakmára, a teherfuvarozási, a közösségi közlekedési és a távolsági személyszállítási területre kiterjedő kollektív szerződést tudjunk kötni. Immár négy éven dolgozunk ezért az ágazati párbeszéd bizottságban, ahol a munkavállalói oldalon kilenc szakszervezet ül a munkaadói oldal négy szervezetével szemben.

– Mit tart a legnagyobb sikerének?

– A Teherfuvarozók Nemzetközi Szakszervezetének létrehozását, amelyben a Waberer’sen kívül negyven cég tartozik. Amikor szakszervezetis lettem, arra tettem fel az életemet, hogy az emberek érdekeit próbálom képviselni. A nemzetközi teheráru-fuvarozásban a kamion egyszemélyes üzem. A kamionosok egyedül vannak Európa útjain, és ha baj van, nincs, akihez fordulhatnak. Pedig sokszor kerülnek bajba. Nagyon nagy értékű árukat szállítanak, és sokszor kirabolják őket. Gyakori, hogy a rendőr valamilyen ürüggyel büntetést ró ki. A cég csak akkor segít, ha az érdeke úgy kívánja, a szakszervezetre viszont lehet számítani. A nemzetközi kapcsolatokat nagyon fontosnak tartom. Az elődöm kizárólag a belső ügyekkel foglalkozott. Amikor én lettem az elnök, az első pillanattól azt hangsúlyoztam, hogy Európa felé kell nyitni, mert az általunk képviselt emberek 90 százaléka állandóan az ország területén kívül dolgozik. Ha segíteni akarunk nekik, meg kell erősíteni a nemzetközi kapcsolatainkat. A kollégáimmal végigjártuk azokat az országokat, ahol megfordulnak a kamionosaink, és azt kértük a társszakszervezetektől, hogy segítsenek nekünk abban, hogy érdemben támogathassuk a magyar árufuvarozókat. Azt a tanácsot kaptuk, hogy csatlakozzunk az Európai Szállítási Dolgozók Szövetségéhez, és ott mondjuk el, hogy mit szeretnénk csinálni. Így lettem az európai szervezet teherfuvarozási szekciójának egyik tagja. Mára bebizonyosodott – és ezt tartom a legnagyobb sikernek –, hogy az EU-n belül lehet képviselni a magyar kamionos társadalmat, ami azért is nagyon fontos, mert Brüsszelben születnek azok a törvények, amelyek rájuk érvényesek. 

– Mit tettek annak érdekében, hogy megkönnyítsék az akár hetekig is úton lévő teherfuvarozók napi életét? 

– Európában és a szakmában elsőként sikerült a Waberer’snél kötött kollektív szerződésbe foglalni, hogy a havonta három szabadnapot kapnak a kamionosok. Sajnos az új munka törvénykönyve szerint jogszerűen megteheti a munkaadó, hogy akár 3-5 hónapig se kötelező hazahoznia a munkavállalót. Ezért is van jelentősége annak, hogy bővítettük a hagyományos juttatásokat. Itt, a szakszervezet központjában például könyvtárat tartunk fenn, amit folyamatosan frissítünk. Azt tapasztaljuk, hogy egyre népszerűbbek a hangos könyvek, amiket a kamionvezetők út közben is hallgathatnak.   Mivel a Waberer"s egyre több romániai sofőrt alkalmaz, Csíkszeredán is alakítottunk egy szakszervezetet TESZ Románia néven, 400 taggal. Az ő igényeiket is szeretnénk kielégíteni, ezért, román, sőt lengyel és német nyelvű könyveket is beszereztünk, sőt az érintett országok könyvtáraival is felvettük a kapcsolatot, hogy a kollégáink más országokban is kikölcsönözhessenek könyveket, hogy a pihenőjükön, illetve elalvás előtt művelődhessenek.

– Mit élt meg kudarcként a munkája során? 

– A magyarországi kamionosok bére az elmúlt öt évben rettentő módon visszaesett, nem függetlenül attól, hogy az európai fuvarozásban is jelentősen csökkentek a fizetések. Amikor beléptünk az Európai Unióba, úgy gondoltam, hogy itthon meg tudjuk kezdeni a bérfelzárkóztatást, az EU azonban nem tartotta be az ígéretét, a bérfelzárkóztatás nem indult el. Amikor egy magyar kamionos belép egy másik országba, azt látja, hogy fuvaros társai háromszor annyit keresnek, mint ő. Nem érti, hogy ugyanazon az autópályán, ugyanolyan autóval ugyanazt a fuvart viszi ugyan, mégis a harmadát keresi, mint az ottani alkalmazottak.  Ezt a problémát nem tudtuk megoldani. Egy szakmai bérminimum kellene az EU-ban, ezért is dolgozok Brüsszelben, hogy elinduljon végre a bérfelzárkóztatás. Ha ezt nem sikerül kiharcolnunk, tovább folytatódik a trend, hogy egyre többen elhagyják a pályát. Azt látjuk, hogy családok mennek tönkre amiatt, hogy a családfő nem tud részt venni a mindennapi gondok megoldásában, ráadásul a keresete jelentős részét elkölti saját külföldi létfenntartására. Ma már nem olyan vonzó a kamionozás, mint tíz éve volt.

– A nemzetközi szervezetekben egyre több a fiatal. Nem lehetne hatékonyabb a lobbi az ő bevonásukkal?

– A mi fiataljaink nem érdeklődnek annyira a szakszervezet iránt. Ebben biztosan mi is hibásak vagyunk. Nincsenek valós ifjúsági szervezetek, ahol össze lehetne fogni a fiatalokat. Az új konföderációnak ez a legnagyobb feladata, hogy közösen megszólítsuk az új generációt. 

– Számos funkciója mellett mi motiválta, amikor elvállalta a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökségi tagságát?

– Az Autonómok előző elnöke, Borsik János két éve nyugdíjba vonult. Székely Tamás, a VDSZ elnöke jelezte, hogy ha segítünk neki, elvállalja az elnöki tisztet. Azt mondtam, hogy ha megválasztják, nagyon szívesen segítem a munkáját. Tamás megkapta a bizalmat, én pedig az egyik alelnöki székbe ültettek a kongresszuson. Felállt az új vezetés, és kimondtuk, hogy nem vagyunk elégedettek a konföderációs munkával, össze kellene hozni egy új szövetséget azokkal a szakszervezetekkel, amelyek hajlandóak az együttműködésre, az együttgondolkodásra. Kiderült, hogy az MSZOSZ-ben és a SZEF-nél is érlelődött a gondolat a három konföderáció fúziójáról. Úgy gondoltuk, hogy egy hangot beszélünk, egyféle dolgot képviselünk, ezért meg kell próbálni az egyesülést. Amikor megalakult az MaSZSZ, mind a három konföderáció 6-6 szakszervezeti vezetőt jelölt az elnökségbe. Egyike voltam, akit beválasztottak a testületbe. Mivel a közlekedés minden ágát jól ismerem, és tapasztalom, hogy ez a szakma nagyon megosztott, nem kis feladatot vállaltam, hogy összehozzam a MÁV-nál, a BKV-nál, a Volánnál, a légiközlekedésben és a teheráru forgalmazásban működő szakszervezeteket. A munkámat eredményesnek érzem, mert rájöttek, hogy össze kell fogni, mert csak így lehet előrébb jutni az érdekvédelmi munkában, ha szolidárisabbak vagyunk egymással. Úgy érzem, jól gondoltuk, hogy egy szuperkonföderációban esélye van annak, hogy összehozzuk a közlekedési szakszervezeteket, amelyek így együtt ütőképes csapatot alkotnak. Ha egyszer megváltozik a sztrájktörvény, és mi össze tudunk fogni, nagy dolgokat tudnánk véghezvinni, mint ahogy erre Európában számos példa van arra, hogy a közutasok, a kamionosok vagy a légi forgalomban dolgozók demonstrációkat, sztrájkokat képesek tartani követeléseik teljesítése érdekében. Az MaSZSZ egészét tekintve pedig bízom abban, hogy a szervezet hivatalos bejegyzése arra kényszeríti a vezetést, hogy végre megszülessenek azok a megállapodások, amelyek az érdemi munkához nélkülözhetetlenek. Lezárul a vagyonok összevonásáról szóló vita, mert az anyagi bázis nélkülözhetetlen a hatékony érdekvédelmi munkához. Nyitott kérdés az is, hogy az év végi tisztújító kongresszus kit választ elnökké, illetve hogy milyen összetételű elnökség dolgozik a továbbiakban. Azt gondolom, hogy az igazi munka az ágazatokban folyik, a jelölő bizottságnak ott érdemes keresgélnie.

– Sportos alkatúnak tűnik. Aktívan sportol?

– Régebben atlétizáltam, a gerelyhajításban jeleskedtem, emellett kézilabdáztam is. Később átnyergeltem a vitorlázó repülésre, de a látásom megromlott, abba kellett hagynom. A sportpályafutásom része, hogy 15 évig atlétikai bíró is voltam. Ma már inkább a családi ház körül kertészkedem, de erre csak a hétvégéken van szabadidőm. Alapvetően ugyanis ma is a szakszervezet a fő hobbim, mert fontosnak tartom, hogy folyamatosan képezzem magam. Igyekszem aktív szakszervezeti életet élni, mert azt vallom, csak teljes szívvel érdemes csinálni.

Kun J. Erzsébet

Portré rovatunkat támogatja: