„Azért vállaltam el az MSZSZ elnökségi tagságot, mert azt reméltem, hogy talán egy új szakszervezeti szövetség meg tudja adni azt a szakmai hátteret a dolgozók érdekvédelméhez, ami jelenleg hiányzik. Sok esetben azt érzem, ha nem lennének kisebb szakszervezeti szövetségek, mint például a VDSZ, akkor már kihalt volna a mozgalom. S bár amikor igent mondtam a felkérésre, tudtam, hogy nehéz a feladat, de abban bíztam, hogy úrrá tudunk lenni a kezdeti nehézségeken, és megindulhat a valódi megújulás. Ehelyett azt tapasztalom, hogy az Autonómokat megpróbálják bedarálni, mintha a konföderációnak nem is lennének jogos elvárásai, vagy az a nézet, amit képvisel, nem lenne előremutató” – mondta a szakszervezetek.hu-nak Margittai Péter.
1953. október 13-án született Budapesten. Romániából áttelepült édesapja egy időben a textil szakmában dolgozott, az ötvenes években pedig gépkocsivezető volt. 1956-ban elhagyta a családot, és Amerikába disszidált. Édesanyja a Phylaxia Oltóanyag-termelő Vállalatnál laboránsként teremtette elő a két fiúgyermeke felneveléséhez szükséges pénzt. A fővárosi Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett, majd magasnyomó gépmesteri nyomdász képzettséget szerzett. Első „felnőtt" munkahelye a Központi Statisztikai Hivatal Nyomdája volt, ahol több munkakörben is kipróbálta magát. A gyenge látása miatt azonban szakmát kellett váltania. Édesanyja javaslatára a Human Oltóanyag-termelő és Kutató Intézetnél jelentkezett, ami immár 39. éve a munkahelye. Szinte azonnal beiskolázták az egészségügyi asszisztens képzőbe, amelynek elvégzése után művezetőnek nevezték ki a vakcinákat előállító fermuntációs osztályon. Itt 25 évig végzett szakmai munkát, egyebek mellett brigádvezetőként. A rendszerváltás előtti években az akkoriban „divatos" gmk-ban (gazdasági munkaközösségben) egészítette ki jövedelmét, amire azért is szükség volt, mert 1985-ben megszületett a lánya, aki megvalósította az álmát: kutató orvos lett. Ma Amerikában él a családjával. Felesége, akivel 1975-től él boldog házasságban, statisztikus, 34 évig dolgozott a Medimpex Gyógyszer-Nagykereskedelmi Vállalatnál.
Mozgalmi élete 1992-ben indult, amikor a gyógyszergyár üzemi tanácsának elnökévé választották. E tisztséget, nyolc alkalommal történt újraválasztásának köszönhetően, immár 22. éve tölti be. 1995 óta a gyári szakszervezet titkára, 2006-tól "függetlenített" funkcióban, emellett tagja a Gyógyszeripari Szakszervezeti Szövetség titkári tanácsának, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége elnökségének és az Autonóm Szakszervezetek Szövetség tagszervezeti tanácsának, amely a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökségébe delegálta.
A politikába is belekóstolt: 1998-ban belépett az SZDSZ-be, többször indult önkormányzati választáson. 2003-tól tagja volt a fővárosi, majd a közép-magyarországi regionális munkaügyi tanácsnak, és bekapcsolódott a Béki Gabriella által vezetett parlamenti foglalkoztatáspolitikai munkabizottság munkájába. Lakóhelyén, a fővárosi XVIII. kerületben 12 évig tagja volt az önkormányzat egyik szakmai bizottságának. Országos küldöttként, kerületi ügyvivőként részt vett a szabaddemokraták választási kampányában is.
– Miért hagyta abba 25 év után a szakmai munkát?
– 1998-ban konfliktusba kerültem az üzem akkori igazgatójával, mert tiltakoztam az ellen, hogy tizenegy dolgozót rendkívüli felmondással kirúgtak, s bár a munkaügyi bíróságon megnyerték a pert, nem kerültek vissza a céghez. Egy dolgozói fórumon azt mondtam, hogy a vállalatnál nincs demokrácia. Ez nem maradt következmények nélkül, megpróbáltak eltávolítani. Végül kompromisszumos megállapodás alapján 2006-ig 50 százalékos, azóta pedig teljes munkaidő-kedvezménnyel végzem a közösségi feladatokat. Amikor 1997-ben szakszervezetünket bevittem a VDSZ-be, az érdekvédelmi munkámra hamar felfigyelt a vegyész szakszervezet akkori elnöke, Főcze Lajos is, aki szerette, ha valakinek voltak önálló gondolatai. Ennek pozitív hozadéka, hogy több külföldi tanulmányúton is részt vehettem. Németországban például 1998-ban előadáson mutattam be a magyarországi helyzetet, mert a német kollégákat érdekelte, hogyan történt a rendszerváltozás, az átalakulás, milyen helyzetbe kerültek a dolgozók, illetve melyek azok a munkavállalói problémákat, amiket meg kellene oldani. Itthon is minden olyan fórumon részt vettem, ahol olyan téma volt napirenden, amit az érdekvédelmi munkában hasznosíthattam. Véleményem szerint egy szakszervezeti titkárnak minden, a munka világával kapcsolatos dologhoz értenie kell valamennyire, legyen az gazdasági, jogi, pénzügyi ismeretek, vagy az adott cég működésének folyamata. Fontos, hogy jól tudjon kommunikálni, hogy konfliktusos helyzetekben megfelelően tudjon reagálni. Aki nem ezt gondolja, nagyon rosszul végzi a dolgát. Mivel előbb a Human többségi tulajdonában lévő cégek dolgozóit, majd az új tulajdonos, a TEVA által kiszervezett üzletágak munkavállalóit is én képviselem, megtapasztaltam, hogy ahány cég, annyi fajta a vezető, a vezetési stílus és a probléma. Ahhoz, hogy általában jó viszonyt alakítottam ki a munkahelyi vezetőkkel, és akár a médiában megszólalva röviden, tömören tudjam megfogalmazni a mondandómat, jelentős segítséget adtak a VDSZ szakmai és kommunikációs tréningjei.
– Szakszervezeti vezetőként mit tartott a legfontosabb feladatának?
– Az Oltóanyag-termelő és Gyógyszergyártó Dolgozók Vegyész Szakszervezete titkáraként három multinacionális vállalat dolgozóit képviselem. Ezért a tagszervezés, a tagmegtartás, a tagság elégedettségének megteremtése kötelező feladat. Vallom, hogy mindig segíteni kell a nehéz helyzetbe került úgynevezett „potyautasokon" is, mert később ők lesznek a legjobb tagszervezők. Ha nagyobb a taglétszám, a szakszervezet több juttatást tud adni a tagjainak. A magyar munkavállalók döntő része sajnos még mindig azt nézi, hogy a befizetett tagdíjából mit kap vissza. Kevésbé veszi figyelembe, hogy a bérmegállapodások, a kollektív szerződésekben szereplő plusz juttatások milyen előnyöket jelentenek számára. Büszke vagyok arra, hogy az "én cégeimnél" a legmagasabb a műszakpótlék. Ez is mutatja, hogy valószínűleg nem végzem rosszul a munkámat. Persze arculcsapások is értek. 2002-ben, amikor a TEVA eladta a vakcina üzletágat a GSK-nak, sokan azt gondolták, hogy nincs szükség szakszervezetre, az üzemi tanáccsal mindent el fognak rendezni. Az 53 tagból csak 13 maradt. Egy-két hónap múlva azonban azzal szembesültek, hogy a munkáltató nem fizeti a beiskolázási segélyt. Ez hatalmas lökést adott, mert a cég dolgozóinak közel 80 százaléka belépett a szakszervezetbe, és sikerült megkötni a kollektív szerződést, amiről az igazgató korábban azt mondta, a vállalatnál soha nem kötnek ilyen megállapodást.
– Mi a titka, hogy ilyen eredményeket tud kiharcolni?
– Úgy tartom, a munkáltató és a szakszervezet közötti bizalom a legfontosabb. Ha ez megvan, minden sokkal gördülékenyebben megy. Az érdekvédő is sokkal inkább elfogadja a tárgyalópartner álláspontját, ha megérti a cég nehezebb helyzetét. Az izraeli TEVA-nál, az angol GSK-nál és az olasz Kedrion-nál is sikerül úgy képviselni a dolgozókat, hogy mind a két fél jó érzéssel áll fel a tárgyalóasztaltól, mert azt gondolja, hogy a másik fél is azt érzi, hogy nyert. Minden szakszervezeti vezetőnek azt tanácsolom, hogy soha ne akarjon győzni. Kompromisszumos, mind a két fél számára előnyös megállapodásokra kell törekedni. Veszíteni senki nem szeret, egy munkaadó főleg nem. Erre oda kell figyelni. Megtapasztaltam, hogy kisvállalati vezetők gyakran ki akarják játszani a dolgozókat. Viszont nagyon nem örülnek, amikor munkaügyi hatósággal fenyegeti meg őket a szakszervezet, mert attól félnek. Ilyen helyzetekben nincs kompromisszum.
– Sokrétű szakszervezeti munkája mellett jutott ideje az aktív politizálásra is. Honnan volt a liberális indíttatás?
– Egy fiatalnak a szabadság a legfontosabb, és amikor én ifjú voltam, annak a korszaknak nem az volt a jellemzője, hogy ezt megadja. A Széchenyi István Gimnázium azonban olyan közeg volt, amely egy liberális, szabadelvű gondolkodást jelentő értékrendet adott, ami meghatározó lett az életemben. Minden olyan eseményen megfordulok ma is, ami a kirekesztésről, a rasszizmusról szól, mert ezeket a jelenségeket mélységesen elítélem, és próbálok a magam módján tenni ellenük. Ez az értékrend vezérelt akkor is, amikor az 1998-as országgyűlési választások első fordulója után levelet írtam a VDSZ akkori elnökének, Főcze Lajosnak, aki nem akart belemenni a politikai sárdobálásba, abba a fajta mocsárba, ami sajnos politikai szinten a mai napig jellemzi Magyarországot. Ebben kifejtettem, hogy értem a szakszervezet apolitikusságát, de szerintem valamilyen módon meg kell nyilvánulni a választásokkal kapcsolatban. Nem azt javasoltam, hogy valamelyik oldal mellett tegyük le a voksunkat, hanem azt, hogy hangsúlyozzuk a szociáldemokrata értékrendet, de úgy, hogy ahhoz nem kell szociáldemokratának lenni. Az SZDSZ-en belül is ezt az irányvonalat képviseltem, ami miatt komoly vitáim voltak a párt vezető politikusaival. Azzal érveltem, hogy ha tömegeket akarunk megmozgatni, akkor közel kell menni a tömegekhez. A foglalkoztatáspolitikai munkacsoportban is azért vettem részt, hogy képviseljek olyan más irányvonalat, amivel a politikusok nem nagyon voltak tisztában. Lakóhelyemen, a XVIII. kerületben 12 évig tagja voltam a közbiztonsági alapítvány kuratóriumának, és sikerként könyvelem el, hogy nálunk, a Havanna lakótelepen a térfigyelő kamera bevezetése után jelentősen visszaesett a bűnözés. Bár a szemem miatt aktív sportot a sakkon kívül nem űztem, tagja voltam a kerület legnagyobb művelődési és sportlétesítményeit működtető kft. felügyelő bizottságának, ami megint csak más jellegű tevékenység volt, mint a szakszervezeti munka. Széles körű érdeklődésemet mutatja, hogy 2003 áprilisa óta szerkesztem a sajtófigyelőt a VDSZ honlapján, társadalmi munkában. Ez a feladat naponta több órát veszi igénybe. De megéri, mert tudom, hogy több ezren olvassák és értékelik a munkámat. Ma naprakész információk nélkül, nincs hatékony érdekképviseleti munka.
– 2009-ben Főcze Lajos utóda, Paszternák György nyugdíjba vonult. Gondolt arra, hogy ha felkérik, elvállalja a VDSZ elnökének pozícióját?
– Bár néhányan kapacitáltak, hogy vállaljam a jelöltséget, azzal hárítottam el a puhatolózó megkeresést, hogy nincs megfelelő tudásom ahhoz, hogy ezt a magas tisztséget betöltsem. A legnagyobb hibámnak tartom, hogy nem beszélek idegen nyelvet, ami a mai világban elvárható egy vezetőtől.
– Önt elég kritikus embernek tartják, aki nyíltan megfogalmazza, ha elégedetlen a felsőbb szintű szakszervezetek munkájával. Az MSZSZ vezetői közül többek tevékenységét bírálja. Miért vállalta el az új szervezet elnökségi tagságát?
– Azért vállaltam el, mert nagyon nem tetszett, ahogy eddig a konföderációk működtek. Sok esetben éreztem, hogy számukra a legfontosabb dolog az, hogy az államtól megkapják a pénzüket. Ezért elvtelen kompromisszumokra is képesek voltak. Számomra elfogadhatatlan volt, amikor Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke aláírta a munkavállalók számára több ponton is hátrányos új munka törvénykönyvét. Hiába érvelt azzal, hogy ennél csak rosszabb lett volna, ha nem írja alá. Elvtelen kompromisszumot semmilyen körülmények között nem kötök. Ha tudom, hogy milliókat érint hátrányosan, akkor megpróbálom azzal beszorítani a kormányt, hogy demonstrálok, akár sztrájkot is szervezek. Valami olyan akciót, ami kellemetlen a hatalomnak. Erre volt már példa 2000-ben, amikor az akkori kormány szintén a dolgozók kárára akarta módosítani a munka törvénykönyvét. Akkor hat konföderáció a Sportcsarnokban, majd a Hősök terén demonstrált, aminek meg is lett az eredménye. Ilyen megmozdulásokra lett volna szükség a sztrájktörvény és az új Mt. ellen is. A szakszervezetek azonban eladták a mozgalom lényegét, nem voltak képesek elég súllyal tiltakozni. Ma is azt látom, hogy az MSZSZ vezetése is igyekszik fenntartani a régi szakszervezeti struktúrát, ami nagyon rossz, és csak az egyéni túlélés a cél. Nincs megfelelő szakmai háttér, ami a szakszervezet számára nemcsak a túlélést, hanem a jövőt is jelenti. Azért vállaltam el az elnökségi tagságot, mert azt reméltem, hogy talán egy új szakszervezeti szövetség meg tudja adni azt a szakmai hátteret a dolgozók érdekvédelméhez, ami jelenleg hiányzik. Sok esetben azt érzem, ha nem lennének kisebb szakszervezeti szövetségek, mint például a VDSZ, akkor már kihalt volna a mozgalom. S bár amikor elvállaltam az elnökségi tagságot, tudtam, hogy nehéz a feladat, de abban bíztam, hogy úrrá tudunk lenni a kezdeti nehézségeken, és megindulhat a valódi megújulás. Ehelyett azt tapasztalom, hogy az Autonómokat megpróbálják bedarálni, mintha a konföderációnak nem is lennének jogos elvárásai, vagy az a nézet, amit képvisel, nem lenne előremutató.
– Miből szűrte le ezt a következtetést?
– Az egyesülést előkészítő egyeztetéseken szerintem az MSZOSZ erőből tárgyalt, azt gondolták, amit ők eldöntöttek, annak úgy kell lennie. Ez így nem megy. Ha valakivel házasságot akarok kötni, az nem úgy működik, hogy az egyik fél diktál, a másik meg tűr. Abban reménykedtem, hogy ez a helyzet megváltozik. Logikus lett volna az a felállás, hogy az új konföderáció élére Székely Tamást, az Autonómok elnökét választják meg, akinek, tudom, hogy sok korrigálható hibája van, de felkészült, és rendelkezik olyan tulajdonságokkal, ami új lendületet adott volna az MSZSZ-nek, és felfrissítette volna azt a fajta nyugdíjas apparátust, amely sokszor megbénítja a szakszervezetet. Pataky Péter az alakuló kongresszuson nyilvánvalóvá tette, hogy senkit nem akar elküldeni, ezzel pedig tulajdonképpen megfojtotta az újítást, azt, hogy új szakmai háttere legyen az új konföderációnak. Ezt tartom az egyik legnagyobb bajnak. Varga László alelnökkel is az a problémám, hogy nem értette meg, sehova nem vezet az a fajta gondolkodás, ami a másik politikai oldalt nem tekinti egyenlő partnernek. Azt gondolom, hogy nem kell szeretni X pártokat, de tárgyalni kell velük. A probléma betokozódásához vezet, ha valakit kirekesztek.
A kritikáimat azért fogalmazom meg nyilvánosan is, mert szeretném, ha a szakszervezet másként működne. Nagyon fontos, hogy rávilágítsunk arra, amit rossznak gondolunk. Az új szakszervezetnél a legnagyobb problémának azt tartom, hogy döntésképtelen, nincs a feladatokat megvalósító, határozott vezetése. Nem hagyom szó nélkül, hogy a megalakulás pillanatától olyan szervezeti és működési szabályzatot akartak elfogadtatni, ami több esetben is ellent mond az alapszabálynak. A jelenlegi változat elfogadása ellen azért is érvelek, mert azt érzem, az a cél, hogy az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége teljesen háttérbe szoruljon, mert sokan kerékkötőnek gondolják. Ez azért is baj, mert több tagszervezetünk is fontolóra vette, hogy kilép az MSZSZ-ből. Egyébként megmondtam a véleményem arról is, hogy szerintem egy szakszervezeti szövetségnek nem elsődleges feladata, hogy a politikai frontvonalban megmutassa magát, ráadásul teljesen elkötelezetten szálljon be a harcba, különösen akkor, ha látja az erőviszonyokat. Egy szakszervezetnek soha nem szabad figyelmen kívül hagyni a valóságot. Sokkal óvatosabban, megfontoltan kell egy-egy választás előtt megnyilvánulni. Ezt a megfontoltságom hiányolom jelenleg is.
– A tervek szerint az év végén tisztújító kongresszust tart az új szerveződés. Milyen elnököt szeretne az MSZSZ élén látni?
– Mindenképpen olyan elnököt képzelek el, aki vízióval rendelkező, erős, határozott vezető, akinek lehetőleg 15-20 éves munkahelyi tapasztalata és egyetemi diplomája van, aki jól kommunikál, nyelveket beszél, és nemzetközi kapcsolatai is vannak. Az ilyen vezetőnek nagyobb hitele lenne, ami a mai helyzetben rendkívül fontos. Nem tartanám bűnnek, ha a gazdaság vagy a politika világából jönne, és azt is el tudnám képzelni, hogy nő legyen az első számú vezető, akiben van ambíció, okos és értelmes.
– A fiatalság nem kritérium Ön szerint?
– Alig látok fiatalt érdemben megmozdulni. Szerintem ál ifjúsági szervezetek működnek a mozgalomban. Néhányan összejönnek, és azt gondolják, több tízezer embert képviselnek. Önkritikusan be kell vallanom, és súlyos tehernek érzem, hogy nem tudtam utódot kinevelni. Látszólag, lett volna rá lehetőségem, hiszen működésem alatt 1700-an fordultak meg a munkahelyi szakszervezetben, akik között szép számban voltak fiatalok. Az a félelmem, hogy ha visszavonulok, nem lesz, akinek a stafétabotot átadjam.
– A sok tennivalója mellett jut ideje a magánéletre? Mit csinál a szabadidejében?
– A politika mindig érdekelt, a napi híreket folyamatosan hallgatom. Hobbim a fotózás, és nagyon szeretek sakkozni. Gyerekkoromban a Typográfiában másfél évig versenyszerűen játszottam. Sok mindent gyűjtök. A házi könyvtáramban szinte minden megtalálható. A sportban „mindenevő" vagyok, 15 évig mindenfajta sportversenyeket, vállalati bajnokságokat szerveztem. Kedves időtöltés a feleségemmel az európai buszos körutazás. Azonban a legnagyobb örömünk, amikor órákig skype-olunk az Amerikában élő lányunkkal és a közel kétéves unokánkkal.
– Ahogy hallgatom, azt érzem, Ön boldog ember.
– Az vagyok.
Kun J. Erzsébet
Portré rovatunkat támogatja:
