Attól még, hogy az új szakszervezeti konföderáció elnöksége az erős szakmák képviselőiből állt össze,  nem jelenti automatikusan azt, hogy erős lesz – állítja a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökségébe választott Papp Zoltán. A Vasutasok Szakszervezetének elnöke immár 60 éve, 1954 augusztusában született a Vas megyei Egyházasrádócon. Édesapja vasutas volt, édesanyja a háziipari szövetkezetben varrónőként dolgozott. A világlátását segítette, hogy mire az általános iskolát befejezte, a falusi könyvtár szinte valamennyi könyvét elolvasta. A szombathelyi gépipari technikumban gépgyártás technológusként végzett 1972-ben. A MÁV-nál helyezkedett el, ahol először biztosító berendezési műszerész, majd csoportvezető, később vonalellenőr és diszpécser beosztásokban dolgozott. Még abban az évben belépett a szakszervezetbe, ahol 1978-től különböző tisztségeket tölt be. Volt bizalmi, főbizalmi, szb-titkár, területi titkár helyettes, a későbbiekben területi képviseletvezető, a képzési és oktatási bizottság vezetője. 1999-től a Vasutasok Szakszervezete elnökségének tagja, három éve pedig már elnöke. Családi otthona ma is az osztrák határhoz közeli Toronyban van, ahová a fővárosban végzett munka után hétvégenként hazatér. Ahogy fogalmaz: amikor pénteken délután felszáll a vonatra, úgy érzi, már otthon van. Nős, felesége a beteg anyósának gondozása miatt csak négyórás munkát tud vállalni. Egy felnőtt gyermeke van. Állami nyelvvizsgát német alapfokon és angol középfokon tett. Kevés szabadidejében angol nyelvtudását csiszolgatja azzal, szinte hobbijává vált, hogy eredeti nyelvükön olvas angol novellákat. A családi házához tartozó kertjének gondozása mellett kedvenc kikapcsolódása, hogy a tévé mellől kövesse az angol elsőligás futball eseményeit.

–  Az életrajza szerint első diplomáját a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző főiskolán szerezte, ahol 1997-ben technikatanárként diplomázott. Három évvel később a szegedi József Attila Tudományegyetemen munkaügyi szakértő és munkajogi szakjogász szakon végzett, 2002-től pedig társadalmi ismeretek szakon bővítette tudását az oxfordi Ruskin College hallgatójaként. Hogy került egy Vas megyei szakszervezeti tisztségviselő Oxfordba?

– Egy angol alapítvány segítségével jutottam el a híres angol iskolavárosba, Oxfordba, miután elnyertem egy pályázatot. Az alapítványt 1949-ben egy angol munkásasszony hozta létre azzal a céllal, hogy közép- és kelet-európai „munkásvezérek" angliai tanulmányait támogassa. A világ számos országából érkezett diákok szociológiát, gazdaságtant, politikatudományt tanultak, társadalomtudományi előadásokat hallgattak, foglalkoztak környezetvédelemmel, a globalizációs problémákkal, energiagazdálkodással, a diszkrimináció kérdéseivel. 

– Előreszaladtuk az időben. Ön 1989 előtt és utána is a munkavállalók érdekvédelméért dolgozott. Visszatekintve hogy látja, milyen hatással volt a rendszerváltozás a szakszervezeti mozgalomra?

– Akkor nem ismertem fel a súlyát annak, hogy mi történik az országban, mit jelent a privatizációs „őrület", csak meglepődve tapasztaltuk a társaimmal, hogy gyárak szűntek meg, másfél millió ember vesztette el a biztos megélhetést jelentő munkáját. Mi a vasútnál búra alatt voltunk. Annak, hogy a MÁV-nál tucatnyi szakszervezet alakult, nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget, mert azt gondoltuk, ha korábban egy párt volt, innentől pedig több párti demokrácia működik, akkor az is normális, hogy több szakszervezet alakul. Nálam tapasztaltabb emberek se mérték fel akkor ennek a súlyát. A rendszerváltozás előtt is szakszervezeti titkár voltam, és az is maradtam a Vasutasok Szakszervezetében. Utólag visszagondolva komoly döntés volt, hogy a VSZ szombathelyi területi képviselet vezetőjeként függetlenített szakszervezeti munkát vállaltam. 

–   Mint ahogy az is, hogy felnőtt fejjel, túl a negyvenen ismét iskolapadba ült.

– A szüleim annak idején műszaki iskolába küldtek, és ma is fontosnak tartom, hogy Szombathely legjobb iskolájába járhattam, mert nagyon sok tudást, széles látókört adott. Ez motivált, amikor a technikatanári végzettséget megszereztem, mert az akkori műszaki munkámat segítette. Az pedig, hogy később a szegedi tudományegyetemre is beiratkoztam, jó választásnak bizonyult, hiszen az emberekkel való foglalkozás mindig fontos volt számomra.

– Az Ön életútjában nincs kitérő, több mint negyven éve a vasút az élettere. A szakszervezeti ranglétra valamennyi fokára vasutasok érdekében lépett. Mi köti a vasúthoz?

– Valójában 42 éve egy nagy közösségben, biztonságos búra alatt dolgozhatok. Több mint tíz évig voltam fizikai munkás, ugyanennyi ideig félig műszaki, félig szellemi beosztásban dolgoztam. Munkáséletem harmada függetlenített szakszervezeti vezetőként telt el, különböző beosztásokban. Ha fellépek a vonatra, biztonságot érzek, és azt, hogy otthon vagyok. A régi kapcsolataim ma is élnek, és az egykori kollégáim tapasztalatai komoly muníciót adnak a vitához, amikor például a korengedmény vagy a korkedvezmény kérdésében tárgyalásra készülök. Bárkinek el tudom magyarázni, hogy mi a gond, amikor egy 60 éves fizikai munkásnak azt mondják, hogy fel kell menni egy felsővezetéki oszlopra, vagy le lehet menni egy kalapáccsal a mozdony alá. Ezért se tartom veszteségnek, hogy nem 18 éves koromban mentem főiskolára, egyetemre.  

– Harcos szakszervezeti vezetőnek tartja magát?

– Az oroszlán jegyében születtem. S bár nem hiszek az asztrológiai megállapításokban, tudok harcolni.  Olyan korszakban lettem szakszervezeti vezető, amikor ezt a tulajdonságomat megmutathattam. Ha meg kell védeni az enyéimet, akkor kész vagyok a harcra.

– A közvélemény azért nem a Vasutasok Szakszervezetét, inkább a Gaskó István vezette Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetét tartja harcosabbnak. 

– Nem gondolom, hogy bármelyik vasutas szervezet harcosabb lenne a VSZ-nél. Nekünk nincs szükségünk arra, hogy különösebben hangsúlyozzuk a harcosságunkat, az erőnk nem teszi szükségessé ezt. A VSZ egy nagy, erős szakszervezet, amely visszafogott, de határozott álláspontot képvisel mindenkor, az előző elnökök idején is abban, hogy amíg lehet, a tárgyalóasztalnál egyeztessünk a munkaadóval, és ha ez nem vezet eredményre, a tagtársak véleményének megkérdezése után használjuk a megfelelő, de törvényes nyomásgyakorló eszközöket. A sorrend ez, engem azért választottak meg a szervezet élére, hogy ezt képviseljem. A vasútnál egyébként már kialakult egy összefogás a VSZ, a Mozdonyvezetők Szakszervezete, valamint a VDSZSZ között, és bármennyire is fogcsikorgatva, de próbálunk együttműködni. A MÁV-nál korábban 18 szakszervezet működött, ma már számuk hatra csökkent. Az összefogásról döntő három szervezetnek pedig a 40 ezer vasutas közül 25 ezer a tagja. Az együttműködés pedig nekem személy szerint azért se nehéz, mert korábbi funkcióimban nem vettem részt azokban a személyekhez köthető adok-kapok konfliktusokban, amelyeknek ma is nyomai vannak.

– Tavaly december óta újabb fontos funkciót tölt be, tagja az új szerveződés, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökségének. Ez azt is jelzi, hogy az egységesülés mellett voksolt.

– A VSZ a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének tagszervezete. Néhány éve a  konföderáció egyik kongresszusán az osztrák szakszervezeti szövetség elnöke a hat magyarországi konföderáció vezetőihez intézett szavaival azt kérdezte: barátaim, hatan vagytok, úgy látjátok, hogy hatszor jobb a magyar munkásoknak? Mert ha igen, akkor rendben van. De ha nem, el kellene gondolkodnotok. Ez a gondolkodás elég hosszú ideig tartott. Ha azonban ma valaki akár kívülről is nézi a szakszervezeti mozgalmat, láthatja, hogy megindult egyfajta olyan változás, ami igazolja, hogy a munkavállalók hatékony érdekvédelmét már nem szolgálta az, hogy hat konföderáció működött. A 24. óra után vagyunk.  Lehet kifogásokat sorolni, hogy más kultúra alakult ki az egyesülésről döntött konföderációknál, eltérő filozófiát képviselnek  az egyes szakszervezeti vezetők, máshogy épültek fel az apparátusok, de az vitathatatlan, hogy a hatékony érdekképviselet vagy annak a hiánya felülír mindent, és össze kellett fogni. Az, hogy a hat konföderációból három egyesült, egy életképes, több százezer munkavállalót összefogó szervezet jött létre, amelynek súlya kell legyen, amely képes erőt mutatni.

– A most megválasztott tisztségviselők átmeneti időre kaptak bizalmat. Ön szerint meddig tart az átmenet?

– Nem lehet több mint egy év. Kitűztük a határidőt, amely szerint az év végére lezárjuk az átmeneti időszakot, amíg a három konföderáció még létezik, és megpróbálják egyre jobban működtetni az új szervezetet. Ez nem egyszerű folyamat, olykor késre menő vitákat folytatunk. A jogi és anyagi ügyek miatt szükség van az átmeneti időszakra, de ez nem húzódhat el, mert betokozódnak régi ügyek.  Menet közben próbálunk kialakítani egy hatékony szervezetet, s nem egészen egy év alatt meg kell találnunk azt a személyt is, aki a legalkalmasabb lesz a vezetésére. A Vasutasok Szakszervezetében például vannak olyan mozgalmi vénájú fiatalok, akik agilisek, felsőfokú diplomát is szereztek, de a nyelvtudásuk elég hiányos. Ez pedig ma a szakszervezeti munkában komoly probléma. Az alkalmas vezető kiválasztásánál felvetődött, hogy a mozgalmon kívül is nézzünk szét, van-e olyan személy, aki minden szempontból ideális lenne az MSZSZ vezetésére. Az az álláspont erősödött meg, hogy saját sorainkból kell kiválasztani a megfelelő vezetőt. Szerintem találunk olyan karakteres fiatal embert, aki az új szerveződés élére áll akár már egy év múlva.

Kun J. Erzsébet

Portré rovatunkat támogatja: