Egy, az Átlátszó Oktatás birtokába jutott, augusztus 27-i keltezésű email alapján a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) hallgatókat kötelezne arra, hogy végezzenek “önkéntes” munkát a lassan 77 milliárd forint összköltségű Vadászati Világkiállításon. Az ingyenmunkát a diákok tanítási időben kénytelenek elvégezni.

Egy hallgató küldte el nekünk azt az emailt, melyben saját egyeteme, a MATE arról tájékoztatja őt, és még számos diáktársát, hogy október 4.-e és 10-e között a Vadászati Világkiállításon önkéntes munkát kell végeznie. (Az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítást szeptember 25. és október 14. között rendezik meg.)

A hallgatókat az egyetem arra kötelezi, hogy tanítási időben, a kiállítás szervezői által megszabott időpontokban segítsenek a szervezőknek a rendezvény lebonyolításában.

Az email szerint az agráregyetem minden természetvédelmi mérnök alapszakos, nappali tagozatos hallgatója köteles részt venni a munkában, amennyiben másod-, vagy harmadéves. A levélből kiderül, hogy a hallgatók kénytelenek önkéntes szerződést kötni a rendezvényt lebonyolító céggel, amely később az órai távollétüket igazoló papírt fog kiállítani számukra. A rendezvényhelyszínen a diákok ásványvizet és ebédet kapnak, más módon azonban nem kompenzálják őket az elvégzett munkájukért.

A MATE szeptember 14-én, kedden – szintén egy tanítási napon – még eligazító napot is szervez a hallgatóknak. A levél végén Heltai Miklós, a Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet igazgatója még egyszer kiemeli, hogy

Mindenki részvételére feltétlenül számítunk!

Nem világos, hogy egy felsőoktatási intézmény milyen alapon kötelezheti a hallgatóit arra, hogy tanítási időben – amikor egyébként előadásaik és szemináriumaik lennének – egy, az egyetemtől független helyen dolgozzanak mindenféle ellentételezés nélkül. Szintén kérdéses, hogy az eddig legalább 76,2 milliárd forintot felemésztő Vadászati Világkiállítás miért nem fizetett alkalmazottakkal működteti a rendezvényt, ahelyett hogy diákokat hozatna el az órájukról.

A Vadászati Világkiállítás megrendezését 2017-ben Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes még csak 387,5 millió forintra becsülte. Januárban pedig arról is beszámoltunk, hogy az esemény fő helyszínét adó kongresszusi központ építése nem a tervek szerint halad:

Ráadásul éppen a napokban írtuk meg, hogy ismét 231,8 millió forinttal drágult a lebonyolítás költsége, ami így lassan eléri a 77 milliárd forintot. Ez az eredeti költségterv közel kétszázszorosa.

Kíváncsiak voltunk, hogy a hallgatói szerződés melyik pontja teszi lehetővé a kötelező “önkéntes” munkát tanítási időben, és hogy nem problémás-e a világjárvány idején tömegrendezvényekre küldeni a hallgatókat, ezért megkerestük az ügyben a MATE-t, a Vadászati Világkiállítást lebonyolító Egy a természettel Kft.-t, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztériumot, a válaszok beérkezése esetén frissítjük cikkünket.

Őri Ádám

Forrás: oktatas.atlatszo.hu