Szeptembertől évente ellenőrizné a pedagógusok munkáját az Orbán-kormány, de a próbaüzem már most februárban elkezdődik. A szakszervezetek tiltakoznak és az EU-hoz fordulnak - írja a Népszava.

Nem nyitnak újra a novemberben ideiglenesen bezárt postafiókok – derült ki a szerkesztőségünkhöz eljutatott vezérigazgatói levélből. Dr. Balczó Barnabás a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója a dolgozóknak küldött levelében úgy fogalmaz „az elmúlt időszakban az energiaválság és az abból kialakuló gazdasági helyzet soha nem látott kihívások elé állította a vállalatot. Tájékoztatunk benneteket arról, hogy ezért a korábbi döntés alapján ideiglenesen szünetelő posták újranyitására nem lesz lehetőség.”

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti azoknak a szja-bevallási tervezetét, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik.

Hagyományos jelzőrendszer, okosóra, okoslámpa és sok más eszköz segít. Az Orbán-kormány szerint egyedülálló az időseket óvó gondoskodás Magyarországon, a szociális szakma viszont többször jelezte, aggódik a felügyeletre szoruló nyugdíjasokért. A Népszava cikke.

 Közös közleményben reagált a két nagy pedagógus szakszervezet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a kormány által uniós támogatásból bevezetni tervezett, differenciált béremelés és teljesítményértékelés tervére.

Az egészségügyet nem szabad próba-szerencse alapon átszervezni – rendkívüli nyomásgyakorlásba kezdenek az orvosok.

A Business Insider iparági elemzők segítségével készített egy listát arról, mely munkakörök dolgozóit fenyegetheti a legnagyobb veszély, hogy egy algoritmus helyettesítse őket.

Információink szerint van olyan korábban ügyeleti feladatot ellátó orvos, aki a titoktartási kötelezettség miatt mostantól nem fog ügyelni. A Népszava írása.

53 éves korában hétfő este váratlanul elhunyt Kordás László, korábbi szakszervezeti vezető, a Magyar Szakszervezeti Szövetség egykori elnöke, a Demokratikus Koalíció bér- és munkaügyi árnyékminisztere, országgyűlési képviselő. A Demokratikus Koalíció közleménye így fogalmaz:

A munka törvénykönyvének 2023. január 1-i módosítása sokféle tárgykört ölelt fel a próbaidő szabályaitól kezdve a munkavállaló számára adandó tájékoztatáson át az egészségügyi alkalmatlanság teljesítésre gyakorolt hatásáig. A módosítások érintettjei közül kiemelhetünk egy olyan munkavállalói csoportot, akiknek az új rendelkezések számos kedvezményt ígérnek annak érdekében, hogy munkaviszonyukban és magánéleti nehézségeik terén is helyt állhassanak: ők a beteget gondozó munkavállalók. Az ado.hu cikksorozatában a rájuk vonatkozó szabályokat tekintik át részletesen.