Kisebb engedményeket tett az új pedagógus-jogállási törvény tervezetében leírtakkal kapcsolatban a kormányzat, ám az érdekképviseletek szerint lényegi elmozdulás továbbra sincs, ezért a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt a jelenlegi formában sem tudja elfogadni, írja a Népszava. A PSZ és a PDSZ képviselői kedden egyeztettek Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárral.

Engedmény volt például az, hogy

  • már nem ellenőriznék a tanárok saját, otthoni számítógépeit és más elektronikai eszközeit, ez már csak a munkáltató által biztosított eszközökre vonatkozik.
  • A pedagógusok átvezénylésének kérdésében annyit engedtek, hogy amíg egy pedagógusnak alsó osztályos gyermeke van, addig nem lehetne átvezényelhető. Az eredeti tervezetben ugyanis az szerepel, hogy a munkáltatók, mint például a tankerületi központok, bármikor tetszőlegesen megváltoztathatják a munkavégzés helyét.
  • Kikerülhet az is, hogy tanársztrájk esetén másik intézménybe küldjék a diákokat,
  • továbbá elvetették azt is, hogy pályáztatás nélkül lehessen igazgatókat kinevezni az intézmények élére.

Nem változtatnának ugyanakkor például a tanárok kötelező óraszámain (ettől még a heti munkaidőt, ami nem csak a tanórák megtartásából áll, jelentősen növelhetik), és azt sem garantálnák törvényben, hogy egyeztetni kelljen a szakszervezetekkel, amíg a tagságuk nem fedi le a pedagógusok legalább tíz százalékát.

Az új jogállási törvény tervezete – amellyel, ha bevezetik, egyebek mellett megszűnne a pedagógusok közalkalmazotti státusza – a PDSZ számára továbbra is elfogadhatatlan. A tárgyalások ezzel nem értek véget, jövő kedden újabb egyeztetés lesz.

 

Forrás: Telex