A munkavállaló a munkaviszony fennállása alatt – bizonyos kivételektől eltekintve – nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné. Felmerül a kérdés, a munkavállalót a munkaviszonya megszűnését követően is terheli-e e kötelezettség, és amennyiben igen, úgy mi jár a részére e kötelezettség teljesítéséért. A Bán és Karika Ügyvédi Társulás ado.hu-n olvasható összefoglalójából kiderül. 

Hogyan és mikor osztható be vasárnapi, vagy munkaszüneti napon történő munkavégzésre a munkavállaló? A D.A.S. JogSzerviz szakértője elöljáróban leszögezte, hogy nagyon fontos, miszerint a vasárnapi munkavégzésért a munkavállalónak ötven százalékos bérpótlékot köteles fizetni a munkáltató.

Az apát megillető pótszabadság idejére kifizetett távolléti díj, valamint annak közterhei megtérítését évente négy alkalommal – március 31-éig, június 30-áig, szeptember 30-áig, valamint december 31-éig – kérelmezhetik a munkáltatók. A vonatkozó rendelet szerint ezt az erre a célra rendszeresített nyomtatványon vagy elektronikus űrlapon lehet megtenni. Olvasónk azonban sehol nem találta az elektronikus űrlapot, csupán egy excel-táblázatban kitölthető nyomtatványra akadt, és szakértőnknek tette fel a kérdést: van-e lehetőség elektronikus (ügyfélkapun keresztül) történő kérelem benyújtásra az apáknak járó pótszabadság munkáltatói költségtérítésének igénylésére? Az adozona.hu olvasójának kérdésére Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász szakértőn válaszolt.

Az adozona.hu olvasója arra volt kíváncsi, hogy a munkavállaló felmondása esetén is jár-e végkielégítés a munkavállalónak, de eltévedt a munka törvénykönyve útvesztőiben. Az adozona.hu szakértője, dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd segít az eligazodásban.

Egy a napokban született Kúriai határozat megállapította: megalapozott a munkáltató rendkívüli felmondása, ha a rektor mint munkavállaló az egyházzal mint fenntartóval, valamint a főiskola egyes oktatóival szemben elfogadhatatlan magatartást tanúsít. A döntés azt is kimondta, hogy a főiskolát fenntartó egyház a munkáltatói jogkört oly módon is gyakorolhatja, hogy a rektorral kapcsolatban azt az Egyházi Tanács vezetőjére delegálja, a főiskolai munkavállalóknál pedig a fenntartóhoz vonja – írja az adozona.hu a Kúria nyomán.

A szabadságot nem a munkavállaló veszi ki, hanem a munkáltató adja ki - emelte ki a munkajogász – írja a Kisalföld.

A versenytilalmi megállapodást a törvény egyetlen rövid szakaszban rendezi, a részleteket a munkaügyi bíróságok gyakorlata alakította, alakítja. Az Adózóna cikke több kérdésre keresi a választ: mi minősül megfelelő ellenértéknek? Ki tekinthető versenytársnak? Ha a munkavállaló megsérti vállalt kötelezettségét, milyen összegű ellenértéket köteles visszafizetni?

 A munkáltató az egyes munkavállalók munkaidejének beosztása terén általában igen nagy szabadságot élvez, de azért korlátozzák a munkaviszonyra vonatkozó szabályok, valamint a felek esetleges megállapodásai is – írja az ado.hu.

Beteg volt, majd munkáltatója nem érte el a dolgozót. Megszüntethető-e munkaviszonya rendkívüli felmondással? Olvasói kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász ügyvéd válaszolt az adozona.hu oldalán.

Magyarországon korábban is kevés munkaügyi pert indítottak, de az új munkatörvénykönyv bevezetése óta tovább csökkent az ügyszám. Az ezredfordulón még 30-32 ezer kereset jutott el a tárgyalási szakaszba, de az elmúlt évben ez mintegy 20 ezerre csökkent. A leggyakoribbak a munkabér, illetmény és egyéb anyagi juttatásokkal kapcsolatos eljárások – írja a napi.hu.