A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége levelet intézett a miniszterelnökhöz, melyben az alábbi Mit várunk az új kormánytól? című összeállítást is elküldték. Kérték, hogy az abban foglalt elvárások megvalósítását saját eszközeivel támogassa.
A munkahelyek koronavírus elleni védettségéről szóló 598/2021. (X.28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) hatályon kívül helyezésével a munkáltatók a továbbiakban nem tehetik kötelezővé munkavállalóik számára a koronavírus elleni oltás felvételét. A pandémia azonban még nem ért véget, így a vírus elleni védekezés és a munkahely biztonságának fenntartása továbbra is fontos feladata a munkáltatóknak. Az ado.hu cikke.
Szakértőket meglepő adatsort tett közzé még az év elején a kormányzat az úgynevezett egyszerűsített foglalkoztatásról, amely májustól októberig könnyíti meg a mezőgazdasági és turisztikai idénymunkások, alkalmi munkások vagy filmes statiszták alkalmazását. A Népszava írása.
Eddig már több mint 875 ezer egy százalékos nyilatkozat érkezett elektronikusan az adóhivatalhoz – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.
A home office elterjedése sok egyéb mellett kihat a munkáltató által, a munkába járással kapcsolatban megtéríthető költségekre is, így a Niveus Consulting Group azt járja körül, hogy a távmunkában (home office) dolgozó munkavállalóknak lehet-e, kell-e adni költségtérítést a munkába járáshoz kapcsolódóan, illetve ennek milyen adóterhe van - írja az ado.hu.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) sokkolta a hír, miszerint az oktatást a Belügyminisztérium alá akarják vonni. Nagy Erzsébet, a PDSZ pécsi képviselője, tart attól, elbocsátási és áthelyezési tilalom alá kerülnek, továbbá a katonai alapú közoktatás nem a legmegfelelőbb irány. Az iskolarendőrség bevezetése ennek a döntésnek az előzményének tűnik.
Átlagosan legalább 13-15 százalékos béremelésre lenne szükség 2022-ben a versenyszférában az árak emelkedése miatt. Ez a mérték várhatóan még nem vezetne magasabb inflációhoz a Munkástanácsok Országos Szövetsége szerint - írja a Magyar Nemzet.
Feltűnően kevés továbbtanuló lány választ természettudományos területet. Aki mégis, annak előremenetele lesz nehezebb férfi kollégáinál. Minél erősebben férfiarca van egy foglalkozásnak, annál kirekesztőbb a környezet a nőkkel szemben. De már a gyerekeknek szóló irodalomban is ritkábban van hivatásuk a nőknek, a mesék a háztartásban élik őket, míg a férfiakat izgalmas és aktív tevékenységben. Balázsi Katalin anyagtudós kutatót és Nagy Beáta közgazdász-szociológus egyetemi tanárt kérdeztük a legutóbbi MTA-s kinevezések hátteréről.
Mit lehet tenni akkor, ha elhamarkodtuk a nyugdíjigény benyújtását? Van-e mozgástér egy már meghozott döntésünk megváltoztatására?
Sem az oktatás, sem az egészségügy nem kap önálló tárcát az új kormányban, mindkettőt a belügy alá viszi be Orbán Viktor, aki 11 minisztériummal és 14 miniszterrel számol új kormányában. Az erőtér – rajta kívül – Pintér Sándornál és Rogán Antalnál összpontosulhat.
© 2025 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu