Ha az Orbán-kormány kész bármibe beavatkozni a veszélyhelyzetre hivatkozva, az állami tulajdonban lévő MVM-et is rákényszeríthetné az önkormányzatoknak elviselhető árképzésre - véli az MKKSZ elnöke.
Állandósult a létszámhiány a logisztikai és a kézbesítési területen a Magyar Postánál. Sem ezt, sem a dolgozók alulfizetettségét nem sikerült az elmúlt években megoldani – mondta az InfoRádiónak a Postás Szakszervezet elnöke.
A kormányzati spórolás nemcsak a fűtés lecsavarását jelenti. A HVG cikke.
Az aláíró magyar szakszervezeti szövetségek nevében tiltakozunk azok ellen a kormányzati és egyes munkáltatói nyilatkozatok és intézkedések ellen, melyek alkalmasak a pedagógus társadalom érdekeiért kiálló, oktatásban dolgozó kollégák megfélemlítésére!
Nem könnyű eldönteni, mikor kérjük az öregségi nyugdíj megállapítását. Előfordul, hogy utólag jövünk rá, hogy egy számunkra kedvező időpont már elmúlt, mint ahogy az is megeshet, hogy túl gyorsan vonulunk nyugdíjba. Lehet ezen segíteni? Mindent elmondunk a nyugdíj-ügyintézés szabályairól - írja az ado.hu.
A rezsiszámlák és az élelmiszerárak emelkedése miatt jócskán megnőhet a családokból kiemelt gyerekek száma és ezzel a gyermekvédelmi rendszer terhelése is nő, pedig számos intézményben már most is kritikus a helyzet a munkaerőhiány, és a teltház miatt. Gyermekotthonok dolgozóival, vezetőivel beszéltünk arról, hogyan fogják ezt túlélni és mibe fog kerülni a gyerekeknek.
A korábbi hónapok átlagához képest augusztusban 2,5-szer nagyobb értékben számláztak a katás vállalkozások. Azonban 8 hónapos működésük során csak kevesen érték el a 12 millió forintos határt, az átlag összesen 5 millió forint értékben állított ki számlát – adta hírül a Billingo.
„Sem az üzemi tanácsot, sem a szakszervezetet nem értesítette eddig a várható leállásról a Dunaferr” – mondta el lapunknak Molnár László, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke. A dunai vasműben működő érdeképviseleti szervezet vezetője hozzátette azt is, már megszokták ezt a vállalattól.
Vasárnap estétől hétfő reggelig a budapesti ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola és az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium előtt virrasztottak a diákok tanáraikért. Az esemény Facebook-oldalán – mint azt a Telex észrevette – a szervezők azt írták: az elmúlt időszakban rá kellett döbbenniük arra, hogy ha ők nem tesznek semmit a változásért, akkor más sem fog. Szerintük a tanáraik, akik fáradságos munkával nevelik őket az életre, jelenleg súlyosan alacsony fizetést, maroknyi társadalmi megbecsülést, tengernyi kifizetetlen túlórát kapnak. Ezért szolidaritást vállalnak a pedagógusokkal és a követeléseikkel. A tanárok régóta a magasabb fizetésért, a munkaterhek csökkentéséért és a sztrájktörvény visszaállításáért harcolnak.
A négynapos munkahét bevezetése szükséges lehet, ezt egyre több szempont indokolhatja, bár ágazatonként eltérően valósulhat meg – vélték szakértők a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Munkaügyi Szakosztályának A négynapos munkahét vizsgálata címmel szervezett online kerekasztal-beszélgetésén, csütörtökön Budapesten.
© 2025 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu