A minimálbérhez kellene kötni a pedagógusok bérét, hogy soha többet ne fordulhasson elő, hogy az utoléri a tanárok fizetését - mondta Totyik Tamás, PSZ alelnöke a Spirit Fm Akutál című reggeli műsorában.
Tavaly a koronavírus-járvány hatására mélyrepülésbe kezdtek a filmes vállalkozások és a rendezvényekkel foglalkozó cégek, előbbiek árbevétele csaknem 40 százalékkal, utóbbiaké pedig 56 százalékkal esett vissza 2019-hez képest - derül ki az Opten és a Positive Adamsky reklámügynökségi csoport közös elemzéséből.
Vissza kell hozni a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét – mondta az idősek világnapján Gúr Nándor, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának elnöke a Népszavának.
A közelmúltban több fideszes politikus is úgy fogalmazott, szükség lenne a pedagógusbérek emelésére, ám a szaktárca kitart a 2013-ban bevezetett életpályamodell sikeressége mellett. Csakhogy amíg a modell változatlan, addig valódi béremelésről sem lehet szó, anélkül pedig esélytelen, hogy megoldódjon vagy legalább enyhüljön az egyre súlyosabbá váló tanárhiány – írja a 24.hu.
A cégek azt követelik, hogy több alacsonyabban képzett munkavállaló kaphasson vízumot: a brexit életbe lépte óta csak magasan képzetteket várt a szigetország, a szakképzést nem igénylő munkák kapcsán azt kérte a vállalkozásoktól, oldják meg azokkal, akik már az országban vannak. Az infostrat.hu cikke.
A magyar munkanélküliségi ráta a hetedik legalacsonyabb az Európai Unió tagállamai között – derült ki az Eurostat legfrissebb adataiból.
A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint be kellene vezetni a tesztelést a magyar iskolákban, és ahol fertőzötteket találnak, ott online oktatásra kellene áttérni. Rusvai Miklós szerint ugyanakkor még nincs olyan mértékű járvány, ami indokolná az online oktatást és az általános iskolabezárást – írja a Pénzcentrum.
A veszélyhelyzetre való tekintettel nem törvényként, hanem kormányrendelet formájában jelentek meg szeptember 30-án a Magyar Közlönyben a gyermeket nevelő családoknak járó szja-visszatérítés részletszabályai.
A koronavírus rávilágított, hogy nemcsak a nemzetgazdaság, vagy a költségvetés szintjén van szükség rugalmas alkalmazkodóképességre – írja a Világgazdaság.
A tavalyi bezuhanás után a külföldi látogatók ismét elkezdtek felbukkanni nálunk, de a forgalom még minden tekintetben elmarad a pandémia előtti normál szinttől. A magyarok még óvatosabban vágnak neki a kiutazásnak. Az InfoTandem infografikája.
© 2025 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu