Mindenképpen szeretném elkerülni azt, hogy a közhelyes újságíró-taxis történettel kezdjem ezt a cikket. Mint ugyanis az ismert, számos békebeli publicisztikában alkalmazták a módszert, amikor az újságíró nem szerette volna, hogy különböző, nagy politikai igazságok mint a saját szavai kerüljenek a cikkébe, akkor keresett egy képzeletbeli taxist, aki őt valahová éppen fuvarozta és ezt, vagy azt mondta neki. A Mérce cikke.
Minden ötödik oktatási intézményben van olyan, aki pedagógus képesítés nélkül tanít – ezt a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke mondta Híradónknak. Az érdekképviseletek szerint jóval 10 ezer feletti a pedagógushiány, így már van, ahol annak is örülnek, ha találnak olyan szakembereket, akik valamennyire kapcsolódnak még az adott tantárgyhoz. Ha nem sikerül két nap múlva megállapodni a kormánnyal, szeptemberben folytatják a sztrájkot. Az atv.hu írása.
Pert nyert egy ellenzéki érzelmű kecskeméti pedagógus, akit egy bejegyzése miatt küldött el az állományból egy fideszes iskolaigazgató, írja Népszava.
A rezsicsökkentés leépítésének hatására 17 százalékra gyorsulhat az átlagos infláció Magyarországon - derül ki az elemzők várakozásaiból. A forintgyengülés vélhetően a nyár közepén kezdte igazán éreztetni hatását.
Várhatóan már e hónap végére megállapodás születhet a szociális partnerek között arról a módszertanról, amely megalapozná a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegéről szóló őszi tárgyalásokat, de hosszú távon is kiindulási alapja lehet a legkisebb bér meghatározásának. A VG információi szerint a szakszervezetek és a munkaadók közötti háttértárgyalásokon a felek több kérdésben már megegyeztek. Idén tehát kiszámíthatóbb keretek között egyezkedhetnek a képviseletek a 2023-as minimálbérről, ráadásul újabb, több évre szóló megállapodással is számolhatnak a munkavállalók.
Még a tanévkezdés, faktválasztás, felkészülés előtt érdemes jól átgondolnia a 2023-ban felvételizőknek, miből tesznek emelt szintű vizsgák. Mutatjuk a követelményeket. Az eduline.hu cikke.
Egy friss kutatás azt vizsgálta, hogy mennyire vannak tisztában az emberek az ESG fogalmával Magyarországon, illetve mit várnak a nagyvállalatoktól a fenntarthatóság területén. A válaszok meglepő eredményt hoztak.
Továbbra is rekordszinten a foglalkoztatás Magyarországon: 2022 júniusában a foglalkoztatottak átlagos létszáma meghaladta a 4,7 millió főt. Ezzel párhuzamosan nagy kihívást jelent a magyarországi cégeknek a munkaerőhiány, ami a gazdaság teljesítőképességét is hátráltatja. A problémára reagálva július végén a kormány kilencről tizenötre bővítette azon távoli országok körét, ahonnan könnyített feltételekkel érkezhetnek munkavállalók hazánkba.
Törvényt módosított a kormány az idősek érdekében: előrébb kerültek a sorban a felszámoláskor a csődeljárási szabályozásban. A kisgyermekesek is hamarabb juthatnak a munkabérükhöz, ha egy munkáltató bedől.
Amikor egy egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy megszerzi az öregségi nyugdíjra való jogosultságot, felmerül a kérdés, hogyan lehet befejeznie a munkát. Ismertetjük a lehetőségeket - írja az ado.hu.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu