Több mint másfél évet, 595 napot kell várni térdprotézisre a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai alapján. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón ígéretet tett arra, hogy egy héten belül döntenek a várólisták megszüntetéséről. A Magyar Orvosi Kamara megkeresésünkre közölte: a várólisták csökkentésével kapcsolatos javaslataikat már júliusban megfogalmazták és eljuttatták az Emberi Erőforrások miniszterének. Az ATV Híradójának riportja.

Közleményt adott ki Robert Wilson világhírű színházi rendező, akinek Oedipus című előadása a Vidnyánszky Attila és a Nemzeti Színház-féle idei 7. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) egyik sztárelőadása. Wilson közleményében arról ír, hogy nem tud elmenni szó nélkül a Magyarországon történtek mellett, ezért úgy döntött, a fesztiválon kapott művészi bevétele felét a FreeSZFE Egyesületnek adja – írja a Magyar Narancs.

Levelet írt Balogh János országos rendőrfőkapitánynak a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke, miután a minap bilincsben vezettek el két orvosnőt, amiért a gyanú szerint hálapénz fogadtak el – írja a MedicalOnline. Kincses Gyula emlékeztetett rá, a MOK Országos Elnöksége természetesen továbbra is kiáll a hálapénz felszámolása, büntethetősége mellett, egyetért a szigorú, alapos, jogszerű eljárásokkal.

Hivatalos mondások ugyan nincsenek, de egyre durvul a koronavírus-helyzet az iskolákban - írja a Népszava.

„Fogadd el még akkor is, ha nem érzed jogszerűnek, mert fele annyit fizetsz.” Ez akár egy NAV hirdetés szlogenje is lehetne. És talán nem is lenne különös mindez, ha nem arról lenne szó, hogy a NAV egy hatósági jogalkalmazó, és az ezeknek a szlogeneknek teret engedő jogszabály az adóigazgatási eljárás szabályrendszere. Az ado.hu cikke.

A szerdai Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányrendelet, amely alapján a gimnáziumi és technikumi tanárok 6 éves képzését 5 évre rövidítenék. Az általános iskolában tanítóknak eddig is 5 éves képzést kellett elvégezniük, az új rendelet ezt a rendszert egyesítené – írja a Mérce.

A Szülői Hang elindította transzparens felmérését, ami az óvodákat és iskolákat sújtó rendszerszintű problémákat tárja fel. Bárki megoszthatja véleményét, szülő, pedagógus, de akad diák is, aki már megírta, hogyan nem sikerült az egyetemi felvételije – írja a mfor.hu.

A Nemzeti Múzeum frissen kinevezett igazgatója még csak nem is jelezte, hogy nem megy el a szakszervezet meghívására.

Egy győri pedagógus videóban magyarázta el, miért nem hajlandó elkészíteni a pedagógus-életpályamodell által rákényszerített portfóliót. Döntésével nincs egyedül: sok tanár ma már inkább más munkalehetőség után néz, mivel 2022-ben portfólió hiányában elköszönhetnek a közalkalmazotti státuszuktól – írja a 24.hu.

– Jövőre még beleférne az iparűzési adó megfelezése, érdemes rajta elgondolkodni, de a döntéssel meg kell várni, hogy mit hoz a járvány negyedik hulláma – jelentette ki a Népszavának Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint ezt alátámasztanák az idei év pozitív tapasztalatai. Bár azt nem tagadja, hogy volt némi időbeli eltolódás, az érintett kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók kicsit később érezték meg az intézkedés kedvező hatását, mint arra előzetesen számítottak. – Az iparűzési adó felére csökkentése jövőre is segítené a vállalkozásokat, hiszen többet költhetnének fejlesztésre, ráadásul az önkormányzatok sem utasították el egyhangúan. Ha újra terítékre kerül a kérdés, akkor iparkamarai elnökként nem is tehetnék másként, minthogy támogatom az erre vonatkozó javaslatot – tette hozzá Parragh, akit mostanság a miniszterelnök egyik legfontosabb gazdasági tanácsadójaként emlegetnek és legutóbb a minimálbér emelésről is vele egyeztetett Varga Mihály pénzügyminiszter. Az iparkamarai elnök ismét előhúzta régi érvelését, miszerint a jelenlegi iparűzési adórendszer nem igazságos.