A makói cég vezetése már több mint száz dolgozóját rúgta ki, többségében pont azokat, akik részt vettek a korábbi sztrájkokban. A szakszervezet szerint tudatosan félemlítik meg a munkavállalókat és erre a rabszolgatörvény adja meg a lehetőséget a munkaadónak.

  • „Úgy dolgozik az ember, hogy a szeme sarkából figyeli, jönnek -e és felvisznek az irodába, azt tudjuk mit jelent.”
  • „Olyanokat küldtek el, akik kiálltak a véleményükért, sztrájkolni mertek, régi, tapasztalt, jó szakembereket küldtek el.”
  • „Borzasztó rossz a hangulat, mintha temetésre mennénk, nem beszélgetnek az emberek mindenki néz lefele és dolgozik.”

Néhány Makón, a Continentalnál dolgozó munkavállaló csak telefonon és eltorzított hangon, de legalább vállalta, hogy elmondja, milyen most a gumigyárban dolgozni.

A Szeged Televízió tudósításából az is kiderül, egészen elképesztő fegyelmezési módszereket használ a cég új vezetése:

három hete például csendrendelet uralkodik, vagyis csak felettesi engedéllyel beszélhetnek egymással a dolgozók.

A makói esetből jól látszik, hogy a kormány rabszolgatörvénye totálisan ellehetetleníti a munkavállalókat-véli az egyik helyi önkormányzati képviselő: nemcsak a munkavállalók, de a szakszervezet keze is meg van kötve, szinte semmit sem tehetnek. Pedig egyre többen el vannak keseredve, féltik családjaikat, megélhetésüket.

 

Forrás: szeged.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!