A megyei fizikai munkások 2,6 évig dolgoznak bruttó 5 millió forintért, a szellemi foglalkozásúak pedig 20 hónapig. Ekkora most a nemzeti bank elnökének fizetése havonta – írja a delmagyar.hu.

Noha idén egy hajszállal csökkent a személyi jövedelemadó mértéke, az elmúlt években történt változások az állam malmára hajtották a vizet – írja az mfor.hu.

Két egykori szocialista parlamenti képviselőnek is visszajár a mandátumuk lejárta után 2010-ben kifizetett „pofátlan” végkielégítésből levont 98 százalékos különadó, tehát nagyjából nyolcszázezer forint – derül ki a strasbourgi emberi jogi bíróság szerdán nyilvánosságra hozott döntéseiből.

Három százalékkal nőtt a Spar forgalma 2015-ben. 488,2 milliárd forint forgalmat realizáltak. A Sparnak tavaly összesen 456 üzlete volt, amelyek közül 75 egységet kiskereskedő üzemeltetett. A Sparnál még tartanak a bértárgyalások, de 13. havi bért már eddig is kaptak a dolgozók – írja az Origo.

Több mint 156 millió forintot követel vissza a Belügyminisztérium az egyes közfoglalkoztatóktól a források szabálytalan felhasználása miatt – derül ki a szaktárca a Magyar Nemzet által megismert beszámolójából. Az ellenőrök kilenc súlyos jogsértést tártak fel, négy esetben pedig büntetőfeljelentést tettek. Előfordult, hogy az egyik önkormányzat járdát épített a belvízi védekezésre szánt pénzből, más nem építette meg az ígért üzemcsarnokot, és az is megtörtént, hogy egy magánszemély szőlőültetvényét művelték munkaidőben a közfoglalkoztatottak. Volt, ahol késett a közmunkások bére, másutt nem annyit kaptak, mint amennyi a törvény szerint járt nekik.

Üzentek a kormányzatnak, az Állami Számvevőszéknek valamint leendő és volt betegeiknek is a kórházi vezetők a siófoki kongresszusukról. Míg az állampolgárokat arra kérték, tekintsék nemzeti sorskérdésnek az egészségügy „ügyét”, addig a kormánytól forrásokat, nagyobb figyelmet várnak a biztonságosabb betegellátáshoz. Jelezték a kórházakban ma bizalomvesztett emberek dolgoznak, ezért bármilyen változás feltétele az európai arányoknak megfelelő finanszírozás – írja a Népszabadság.

A nagy kereskedelmi cégek az idén is átlagon felüli béremelésre kényszerülnek, ha meg akarják tartani a munkavállalóikat és versenyképességüket – olvasható a Világgazdaság cikkében.

Dávid Ferenc cikke a Népszava február 27-i számában megindokolja, hogy miért volt helyes a 2016. évi bérajánlások újszerű, számszerű bérajánlásokat nem tartalmazó megszövegezése.

Újabb rekord született hazánkban: a leggazdagabb nyugdíjas már 1,6 milliónál is többet kap havonta. Pedig a 2 millió magyar nyugdíjasnak még mindig több mint a fele 100 ezer forintnál is kevesebből él – tudta meg a Pénzcentrum. De miért kap egyre többet a nyugdíjrekorder?

Nem kapták meg a nekik járó praxistámogatást a háziorvosok. Januártól összesen 10 milliárd forint pluszpénzt kaptak volna, orvosonként bruttó 130 ezret, amit leginkább az asszisztensek bérének emelésére fordíthattak volna, de nem kaptak semmit – számolt be az RTL Klub Híradója.