Az Országgyűlés kedden lehetővé tette, hogy a szociális ellátásokat ne csak az ügyfél rosszhiszeműsége, hanem más jogosulatlanság miatt is vissza lehessen követelni.

„Amióta transzparensek lettek a fizetések és a bérezési rendszer, munkatársaink maguk szólnak, ha valakinek nem megfelelően értékeltük a teljesítményét, vagyis jelzik, ha valamelyik kollégának felfelé kellene módosítani a fizetését” – mondta a hvg.hu-nak Szekeres Péter, a Neticle Technologies egyik alapítója. Ezzel az idehaza sosem látott lépéssel a cég megszabadult egy sor feszültséget gerjesztő tényezőtől, folyosói susmusoktól, egyéni bérlobbiktól. Lényegesen erősödött viszont a bizalom és javultak a teljesítmények is.

A munkáltatók túlnyomó többsége – egy friss felmérés válaszadóinak 83 százaléka – pontosan ugyanakkora keretből gazdálkodna, mint most, ha bevezetnék az új, 2017-re ígért, egyelőre nehezen körülhatárolható béresített cafeteria-rendszert. Vagyis nem szívesen adnának hozzá a bérjellegű kiadásokhoz. Az is egyértelmű ugyanakkor: a legtöbb cégnél használnák a néhány héttel ezelőtt Orbán Viktor által beharangozott „kettős bérrendszert” – olvasható a Népszabadság cikkében.

Aláírta a volt Volán cégeket, jelenlegi közlekedési központokat képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel a még húsvét előtt szóban kötött béremelésre vonatkozó megállapodást a Közúti Közlekedési Szakszervezet. Információink szerint a másik, erről tárgyaló szakszervezet szintén erre készül. A keretmegegyezés lényege, hogy a január 1-jétől érvényes országos átlagos béremelés mértéke meghaladja majd a 3 százalékot. A havi 190 ezer forint alatt kereső dolgozók bére 5 százalékkal növekszik – tudta meg a haon.hu.

A lezajlott a bértárgyalások újabb fordulója a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Tesco vezetősége között. A munkavállalói képviselet szerint a kilátások igen biztatóak – írja a napi.hu.

3-4,5 százalékos béremelésről állapodott meg az SZKT vezetése a cégnél működő két szakszervezettel. A harmadik még egyeztet – tudta meg a delmagyar.hu.

Perek százai indulhatnak az egri Markhot Ferenc kórház ellen, mert az intézmény vezetése a három évvel ezelőtti állami tulajdonba vétel óta nem fizet cafeteriát dolgozóinak. A szakszervezet eddig öt munkavállaló nevében fordult bírósághoz, a Kúria januári határozata alapján sikerrel. Az intézményt kötelezték az öt dolgozónak, valamint a rajtuk kívül érintett 1495 munkavállalónak a cafeteria kifizetésére. Ennek ellenére a kórház a mai napig nem egyenlítette ki tartozását, amely félmilliárd forintot jelent. A Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint ezt a kórház egymaga nem lesz képes megtéríteni, ezért levélben kért segítséget a miniszterelnöktől.

Megállapodott csütörtökön a sopronkövesdi Autoliv Ipari és Kereskedelmi Kft. vezetése és a munkavállalókat tömörítő Vasas Szakszervezeti Szövetség helyi képviselete a bérek emeléséről - tájékoztatta a vállalat az MTI-t.

A cégen belüli megállapodása ellenére csaknem negyven vezető beosztású dolgozó kapott olyan mértékű – akár 90 százalékos – béremelést, amelyről egy átlagos postahivatali dolgozó nem is álmodhat – írja az mno.hu.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) fontosnak tartja, hogy Brüsszel ne befolyásolja adminisztratív eszközökkel a piac és benne a munkaerő szabad áramlását, hogy a magyar cégek bérelőnye megmaradjon a nyugat-európai piacon - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.