Hosszú évek óta sorjáznak a korábban somogyi – fideszes – érintettséggel sokszorosan terhelt mamutszervezetről a súlyosabbnál súlyosabb történetek: nemrég még az a Bátori Zsolt irányította főigazgatóként, aki előtte a Somogy Megyei Önkormányzat egyik vezető beosztású hivatalnoka volt. Az SzGyF pedig emberemlékezet óta kádertemetőként szolgált a Fidesznek. Így lett pl. régi kedvencünk, Kresz László, a Somogy Tv főszerkesztője osztályvezető a cégnél, de a Magyar Hang pl. egész cikksorozatot szentelt a Hajdú-Bihar megyében megesett visszaéléseknek. A Kapost.hu írása.

Hozzánk – jó ideje már, de ennek is megvan a sora – egy olyan eset jutott el, amely, ahogy mondani szokás, a fejétől bűzlő szervezeteknél mindennapos: akkor vagy jó káder, ha felfelé nyalsz, lefelé taposol. A kiszolgáltatott dolgozó pedig a csodás NER-rendszerben attól is meg van fosztva, hogy munkaügyi perben az igazát megvédje, miután Orbánék jó érzékkel úgy módosították a Munka Törvénykönyvét, hogy az igazáért folyamodó munkavállaló

esetleges pervesztesként fizetésre kötelezett legyen.

Megjegyeznénk, itt pl. lenne dolga az ellenzéknek: a mostanában különösen gyakori kirúgások kárvallottjait jogsegélyben lehetne részesíteni, jogi képviselettel, egy esetleges elbukott per után pedig a perköltség átvállalásával segíthetnének.

Beáta megkeresett bennünket azzal, ha már segíteni nem tudunk, legalább kapjon nyilvánosságot az esete, okulásul.

„A nagybajomi Kékmadár gyermekotthonban dolgoztam 2013 óta, mint gazdasági nővér. A gondozott gyerekeket hordtam orvoshoz, védőnőhöz, szakvizsgálatokra, a kiskorú anyákat terhesgondozásra. Az orvosok, akikhez jártam, elismertek, jó munkatársnak mondtak. A férjem kamionsofőr, Olaszba járt és jár most is. Vigyáz magára és ránk, hiszen felnőtt gyermekeink mellett van egy 13 éves kisfiunk is.

Márciusban kezdődött az egész tortúra. A férjem hazajött, nem kapott matricát (nyilván karanténra kötelezőt – a szerk.), engem mégis táppénzre zavartak, holott egy héten keresztül napi szinten beszéltünk telefonon az ÁNTSZ-szel, ők azt mondták, mehetek dolgozni, ahogy a velünk élő nagyfiam is ment. De engem a cég nem engedett. Két hét után ide-oda rakosgattak, még a csoportokba is gondozónak. De a helyemre nem. Éjszakás is voltam, pedig cukorbetegként nem lehettem volna.

Aztán amikor a férjem újra hazajött, megkérdezték, hogy nem tudom-e máshova küldeni. Nem, mert nincs nyaralónk, és nem is akartam, mert tudom, hogy a kamionból ki sem engedték szállni. Ekkor felhívtam a helyi főnököt, hogy másnap mennék dolgozni. Hápogott, hogy előbb megkérdezi a marcali nagyfejeseket.

Ez volt délelőtt 9-kor, 11-kor hívtak a helyiek, hogy így nem vagyok alkalmas a munkavégzésre, mondjak fel közös megegyezéssel. Mert, ha nem, fegyelmivel küldenek el, mivel nem veszem fel a munkát. Én nem veszem fel? Ők nem engedtek menni! Nagyon megijedtem, hogy fegyelmit kapok, gondolkodás nélkül belementem, mert féltem, hogy nem fogok munkanélkülit sem kapni.

A helyi vezető megírta a papírt, hogy „ne kelljen fáradnom” vele. Ez volt délben, kettő után már itt volt Marcaliból a vezető által aláírt, lepecsételt, munkaviszonyt megszüntető papír. Más erre napokat, heteket vár. Se felmondási idő, se a többi papírom, se fizetetlen szabadság felajánlása. Írtam a Fenntartónak egy levelet mindenről. Azt válaszolták, kivizsgálják. Persze semmi komoly nem történt. A járásbíróságra is írtam, de formanyomtatványon kérnek mindent, és ügyvéd nélkül esélytelen vagyok. Nekem erre pedig most pont nem telik.”

Három kísérletet is tettünk, hogy megfeleljünk

hosszú várakozásokkal a „hallgattassék meg a másik fél is” elvének: először Tomorné Huber Éva igazgatót, a marcali székhelyű „Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ, Általános Iskola és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat” vezetőjét kerestük meg kérdéseinkkel, aki – a hivatalos Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. emailcímről – azt válaszolta, hogy nem illetékes, mert a felmentési idejét tölti. („Felmérésit” írt ugyan, de empatikusak vagyunk: ráértjük.)

Az, hogy akkor miért használja a hivatalos emailcímet, ill., hogy ki a valódi illetékes, már nem derült ki. Másodjára a hivatalos honlapon szereplő helyettest, Ledniczki Andreát kerestük meg, aki még

kifogáskereséssel sem fárasztotta magát: simán csak nem válaszolt.

Az időközben Tomorné helyébe kinevezett új igazgató nevét – Szikulai Istvánnak hívják – csak némi nyomozás után tudtuk meg, mert az intézmény honlapján akkor még nem volt fellelhető. Mondhatni természetesen ő sem válaszolt megkeresésünkre.

Nyilván így az egyszerűbb: a teljesen kiszolgáltatott munkavállalót

nem engedjük be a munkahelyére, majd megfenyegetjük, hogy fegyelmit kap, ha nem dolgozik, és akkor még attól a rongyos három hónapos munkanélküli ellátástól is elesik. Az pedig, hogy mindezt teljesen rosszhiszeműen, mondhatni aljas indokból csinálták, mi sem bizonyítja jobban a hallgatásuknál: hogy nincs mit mondaniuk, ezek után cseppet sem meglepő.

Forrás: kapost.hu