A Békés Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya immár harmadik alkalommal rendezte meg a Békés megyei közfoglalkoztatási kiállítást. A békéscsabai Szent István téren szervezett, nagyszabású csütörtöki esemény keretében közel 60 Békés megyei önkormányzat mutathatta meg közfoglalkoztatási programjainak eredményeit – olvasható az info6.hu oldalán.

Háromszor termelékenyebbek a fitt munkavállalók. Az egészségbe történő befektetés nem csak lojálisabb munkatársakat, csökkenő táppénzköltségeket, hanem kreatívabb és stresszmentesebb munkavégzést is eredményez – írja a 24.hu.

Legalábbis a Google-nél így csinálják. A munkavállalók a fel nem használt szabadnapokat egymásnak ajándékozzák.

Több mint 550 millió forintot fizettek ki a nevelő-oktató munkát segítőknek és technikai dolgozóknak a pedagógusok sztrájkbizottsága és az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelési államtitkársága megállapodása alapján.

Szeptembertől még többen kaptak esélyt arra, hogy piacképes végzettséget szerezzenek - a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára ezzel kapcsolatban elmondta: az állam már nemcsak egy, hanem két OKJ-s szakma megszerzését is támogatja, ha a tanulmányokat az iskolarendszerben végzi a tanuló.

A kormány ajánlásánál is magasabb létminimumbért vezet be Nagy-Britanniában a Lidl, és még az is előfordulhat, hogy néhány hónapon belül ezt is tovább emelik. A létminimumot figyelembe vevő bér magasabb a minimálbérnél – írja a napi.hu.

Az etikus vállalat figyel az összes érintettjének jóllétére, a környezetre, a társadalomra is. Sokszor azonban megfeledkezünk arról, hogy az érintettek között a munkavállalók is ott vannak. A Piac és Profit összeszedte  legfontosabb elveket.

Most készült el a „Béralku az új európai gazdasági kormányzás során” - angolul „Wage bargaining under the new European Economic Governance”   című ETUI (Európai Szakszervezeti Intézet) kiadvány, amelyben az SZGTI (Szakszervezetek Gazdaság és Társadalomkutatási intézete) részéről Borbély Szilvia és Neumann László számoltak be a közép-és kelet európai bérek és kollektív alku hasonlóságairól és különbözőségeiről a magyar, cseh és szlovák eset kapcsán. 

Számolgattunk a KSH legfrissebb kiskereskedelmi statisztikájával és nagyon úgy tűnik, hogy a vasárnapi zárva tartás ellenzőinek egyik érve, a forgalom visszaesése elvérezni látszik. Azonban van egy faktor, ami módosíthatja még a számokat – írja az mfor.hu.

Vakációra menni jó dolog – ezt mindenki tudja, aki megteheti. Ami azonban kevésbé ismert, hogy a nyaralás, illetve annak hiánya komoly hatással van az ember egészségi állapotára – írja az Origo.