A Magyar Nemzeti Bankban (MNB) az átlagfizetések a másfélszeresükre emelkedtek az elmúlt öt évben – derül ki Matolcsy György jegybankelnök válaszából, amelyet Tóth Bertalan írásban feltett kérdéseire adott. Az MSZP-s országgyűlési képviselő arra volt kíváncsi, hogyan alakult az alkalmazottak száma az MNB-ben az utóbbi években, illetve mi indokolja a jegybank által kifizetett bértömeg jelentős emelkedését – írja a Népszabadság.

A jövő évtől duplájára emelkedik a külhonban szolgálatot teljesítő egyházi személyek támogatása - jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap az erdélyi Máriaradnán, ahol a katolikus kegytemplom és volt ferences kolostor újraszentelésén, a ferences rendi múzeum megnyitásán vett részt.

Bruttó 4-5 ezer forintos béremelést kapnak azok a MÁV-Start-dolgozók, akik a cégen belüli hiányszakmákban dolgoznak.

Nem mutatott újdonságot, mégis megdöbbentő hatású ábrát tett közzé az OECD a foglalkoztatottakról szóló friss felmérésében. A kormány által legversenyképesebbnek hirdetett adórendszer a legmagasabb kulccsal adóztatja a minimálbért – az adat 2013-as, de a trend nem változott, nem is fog – írja a Népszabadság.

A Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karaira szerettek volna a legtöbben bejutni

Csütörtök este kiderült, hogy kit hova vettek fel a szeptemberben induló képzésekre a felsőoktatásban. Megnéztük, hogy azokban a munkakörökben, amelyeket a legnépszerűbb szakokon szerezhető képesítéssel lehet betölteni, mennyit kerestek tavaly az emberek – olvasható az mfor.hu oldalán.

 A minimálbért keresők szembesülnek a dolgozói szegénységgel

 Májusban 1,5%-kal növekedtek a keresetek az előző év májusához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.Közép-kelet-európai országaihoz képest is kezdünk lemaradni a bérek tekintetében – mondta a Gazdasági Rádiónak a Magyar Szakszervezeti Szövetség bérpolitikai ügyvivője. Sáling József azt is megjegyezte: lassan növekednek a bérek, a minimálbért keresők a dolgozói szegénységgel szembesülnek. Az ügyvivő évente 9-10%-os béremelést szeretne látni. Sáling Józsefet Czwick Dávid kérdezte

Túl nagyok a bérekre rakódó terhek

A rendszerváltás, sőt a jelenlegi adórendszer bevezetése óta nyomasztó probléma a munkabérekre rakódó terhek magas szintje. Az utóbbi években javult a helyzet, ugyanakkor az egész adórendszer sokat változott, és különböző okok miatt a mainál nehezebb lenne sokkal jobbat találni – írja a Privátbankár.

Idén is a slágerszakok közé kerültek a gazdaságtudományi alapképzések, különösen igaz ez a gazdálkodási és menedzsment, a kereskedelem és marketing, a turizmus-vendéglátás, a pénzügy-számvitel és a nemzetközi gazdálkodás szakokra. A BKF a legnépszerűbb magánintézmény, a Corvinuson gondot jelent a kapacitáskorlát, a BGF-eseket pedig már diploma előtt elkapkodják – írja a Világgazdaság.

A növekvő infláció miatt lassabban emelkednek majd a reálbérek az MTI által megkérdezett elemzők szerint.

{subtitle} Nyugdíjkorhatár emelésre és/vagy nyugdíj csökkentésre számíthatunk {/subtitle}

 

Újabb komoly bizonyíték került nyilvánosságra a nyugdíjproblémával kapcsolatban. A kormány elkészítette a költségvetés részeként a nyugdíjalap 3 éves előrejelzését, valamint egy demográfiai kimutatást 50 évre előre. Olyan adatokat találunk benne, amely egyértelműsíti, hogy 2040-től cudar évek várnak a nyugdíjasokra. Nézzük meg, hogy mire számíthatunk! – írja a Profitline.