Prémium helyett a nagyobb mérlegelési lehetőség és rugalmasság érdekében az átfogó éves teljesítményt értékelő jutalmat vezetik be a fővárosi cégeknél - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

Nagy ötlettel álltak elő a szocialisták: aláírásgyűjtéssel kényszerítik rá a kormányt, hogy hatalmas béremelést hajtson végre a közszférában. A kezdeményezés kissé komolytalan, miközben a közszféra béremelésének követelése aktuális és jogos. A magyar államot működtetők évek óta nagyon keveset keresnek, aminek következményeit a romló közoktatásban, a közegészségügyben és a közpolitika riasztó állapotában, a közszolgák külföldi munkavégzésében, majd kialvatlanságában láthatjuk viszont. A kormány azonban már nekikezdett a bérrendezésnek - leszeletelve ágazatokat, azokon belül pedig munkaköröket – olvasható a HVG-ben.

Átlagosan 5 százalékkal emelkedik a rendvédelmi dolgozók bére 2016-ban a parlament keddi döntése értelmében.

– Tarthatatlan, hogy a minimálbér összege (105 ezer forint) nem éri el a létminimum összegét. A kettő között 20 ezer forint a különbség – jelentette ki Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke sajtótájékoztatóján.

Összesen 326 ezer részvényt kaptak a legjobb teljesítményt nyújtó dolgozók a Richternél – tudta meg a Richter.

A válaszadók közel fele semmilyen béremelést nem vár, 53 százalék viszont valamekkora növekményben bízik. Igaz, az optimisták zöme is csak 1-5 százalék közötti plusszal számol – derül ki a HelloKarrier.hu és a MonsterCares program felméréséből. Közel 1000 munkavállaló töltötte ki online kérdőívünket. Annak is utánajártunk, miként változtak egy év alatt a fizetések öt általunk kiválasztott szakmában.

A közép-kelet-európai államok nagy részében két-három, míg északnyugat-európában öt-tizenöt euró a minimálbér óránként – hangzott el egy hétfői tanácskozáson. Az alacsony jövedelmek miatt visszafogott a belső kereslet, ami visszahat a foglalkoztatásra is. Négy szakszervezeti konföderáció egységes álláspontja: jövőre tíz százalék körüli béremelésre van szükség – írja a Népszabadság.

Adminisztratív okok miatt nem kapta meg időben juttatását az egészségügyi dolgozók egy része, hétfőn ugyanakkor mindenkinek elutalták a fizetését - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) az MTI-vel.

A friss statisztika is visszaigazolja a tényt, miszerint hivatalosan is szegények a minimálbéresek. Jövedelmük ugyanis még a szegénységi küszöböt sem éri el, a szakadék pedig csak nőtt – írja az mfor.hu.

Négy nagy szakszervezeti tömörülés egységesen a minimálbér 9 százalékos és a garantált bérminimum 13 százalékos emelését támogatja - közölte Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke az érintett szakszervezetek hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.