A tanárok 2015-ben és 2016-ban hozzávetőleg kéthavi minimálbérnek megfelelő összegtől esnek el amiatt, hogy a pedagógus-bértábla alapját már nem a minimálbér, hanem egy úgynevezett vetítési alap képezi.

Huszonötezer közfoglalkoztatottnak segíthet a január elsejével bevezetett elhelyezkedési juttatás - közölte a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Az egészségügyért felelős államtitkár osztja azt a nézetet, hogy alacsonyak a bérek a magyar egészségügyben, ugyanakkor úgy gondolja, be kell látni: a rendszert a magyar dolgozók járulékaiból kell finanszírozni.

Bár a korábbi években már decemberben döntött a kormány a közmunkásbérek következő évi emeléséről, most ez nem történt meg. Így könnyen elképzelhető, hogy idén marad a nettóban kevesebb mint 52 ezer forintos juttatás. A közmunkások számát idén tovább akarja emelni a kormány; a foglalkoztatotti összlétszám pedig már rekordokat dönt, ebben szerepe van annak, hogy a közmunkások száma 2013 eleje óta csaknem a hétszeresére nőtt – írja a Magyar Nemzet.

Irigykedhetnek a Miniszterelnökségben dolgozókra a többi tárca alkalmazottai – legalábbis, ha az év végi juttatásokat nézzük. A Lázár Jánoshoz tartozó minisztériumnál ugyanis fejenként 200 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt osztottak ki a dolgozóknak, miközben volt olyan tárca, ahol semmit sem kaptak az alkalmazottak.

Szeptembertől nőnek a pedagógus bérek. A korábban megígért lépcsőzetes illetményemelésnek megfelelően az idén 3,4 százalékkal vihetnek többet haza a tanítók, tanárok. A felsőoktatásban is módosul a bértábla. Az oktatók, kutatók garantált bérnövekedése ebben az évben 15 százalékos lesz. A Pedagógusok Szakszervezete megtévesztőnek tartja a köznevelési államtitkár bejelentését.

Szeptembertől ismét nőnek, 3,4 százalékkal emelkednek a pedagógusbérek, ami havonta 3-15 ezer forint közötti összeget jelent az érintetteknek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Folytatódnak a MÁV-nál a bértárgyalások, szakszervezeti tájékoztatás szerint még mindig nincs értékelhető munkáltatói ajánlat a vasutas munkavállalók bérfejlesztésére, a munkáltató nem közölte ajánlatát.

A szakvizsga megszerzését követően legfeljebb öt éven keresztül bruttó százötvenegyezer forintos támogatást kapnak az orvosok – írja a Magyar Hírlap.

Öt százalékos béremelést kér az Egységes Közlekedési Szakszervezet, és a Vasutasok Szakszervezetével, valamint a miskolci közlekedési dolgozókkal fogna össze – tudta meg a Világgazdaság.