Az elmúlt negyedévekben egyre több vállalat érzékeli a munkaerőhiány erősödését, ám annak mértéke jelentősen eltér a munkaerőpiac egyes részpiacain, így a munkapiac feszesedése összességében csak mérsékelt béremelkedést idézhet elő Magyarországon - állapítja meg legfrissebb Inflációs jelentésében a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank emellett azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a bizonytalan gazdasági környezet miatt a munkaerőhiány növekedésének érzékelése ellenére is tovább várhatnak a béremeléssel a vállalatok – írja a Portfolio.

Októberben 4,8 százalékkal nőttek a bruttó és a nettó átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig 5,6 százalékos volt a növekedés az előző havi 5,3 százalékkal szemben - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kollektív munkaügyi vitát kezdeményeztek csütörtökön a vasutas szakszervezetek annak érdekében, hogy a MÁV-csoport egyes cégeinek munkavállalói 2016. január elsejétől 5+2,7 százalékos alapbéremelésben részesüljenek - közölte a VDSZSZ Szolidaritás az MTI-vel.

A kormány ismét összehívta a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát (VKF) hétfőre, hogy a szociális partnerekkel közösen sikerüljön meghatározni a jövő évi minimálbért és a garantált bérminimumot - értesült az MTI csütörtökön.  

A Magyar Postánál elfogadták a 2016. évi bérmegállapodást, a keresetfejlesztés eredményeképpen a munkavállalók többségénél növekszik a reáljövedelem - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

A Magyarországon működő nemzetközi érdekeltségű vállalatok az alapbérek átlagosan 2,8 százalékos emelését tervezik 2016-ra - derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) legújabb bérezési tanulmányából, amelynek megállapításairól szerdán közleményben tájékoztatta az MTI-hez.

A bányászat az egyik legjobban fizető szektor ma Magyarországon, míg a vendéglátásban vannak a legrosszabbul fizető állások, ráadásul ez utóbbi lehet a legfeketébb ágazat is – írja a HVG.

Gondoznak időseket, fogyatékkal élőket, segítenek hajléktalanokon, dolgoznak a gyerekek boldogulásáért, mégsem megbecsült terület az övék: a szociális ágazatban dolgozó mintegy 93 ezer ember átlagfizetése mindössze nettó 69 ezer forint volt a tavalyi évben. A megdöbbentően alacsony szám még inkább érthetetlen, ha azt nézzük, 2011-ben még nettó 89 ezer forintot kaptak. Összehasonlításképpen: nemzetgazdasági szinten idén a nettó átlagkereset 154 ezer forint volt. Mi lesz a szociális ágazat jövője? Lesz-e egyáltalán? – olvasható a 24.hu-n.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) szakértői szerint, a költségvetést alapul véve, várhatóan 110 775 forint körül határozza majd meg a kormány a 2016. január 1-én hatályba lépő bruttó minimálbért - mondta Kordás László, a MaSzSz elnöke szerdán Budapesten.

Nem született megállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) a 2016-os minimálbér és garantált bérminimum emelésének mértékéről.