Ha összehasonlítjuk a munkavállalói és a munkaadói terheket a visegrádi országok és a szomszédos Románia esetében, akkor úgy tűnik, hogy a sokat, sokszor kritizált adórendszerrel Orbán a régió egyik legigazságosabbja. Vagy mégsem? – olvasható az mfor.hu oldalán.

A frissdiplomások átlagbére magasabb, mint az országos átlagfizetés, ám a nemek szerinti bontásból kiderül, valójában a férfiak bére húzza fel a statisztikákat. A Frissdiplomások tanulmány elképesztő különbségeket tár fel: van olyan szakma, ahol 64 ezer forinttal visznek haza többet a férfiak ugyanazért a munkáért. – írja az eduline.hu.

A magyarországi nyugdíjrendszer ideig-óráig tartható csak fenn. A problémát a demográfiai krízis és az elvándorlás gerjeszti, de gond van az emberek hozzáállásával is. Ennél azonban sokkal nagyobb a baj: válság lesz a mindennapokban is. Talán már tíz-tizenöt éven belül – olvasható a Népszabadságban.

Elődjénél harminc százalékkal nagyobb bérért „szerződtette” az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője az új egészségügyi államtitkárt – tudta meg a Népszabadság.

A megélhetési költségekhez igazítaná a minimálbéreket a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ). A minimálbéreknél bruttó 8 százalékos, a szakmunkás minimálbér esetében pedig 13 százalékos emelést javasolnak - közölte a szövetség gazdasági szakértője pénteken Zalaegerszegen.

Béremelést, a minimálbér és a minimális nyugdíj emelését követelik a szocialisták, ám a kormánypártok még azt sem vállalják, hogy parlamenti vitára engedjék a javaslatokat. A héten már a népjóléti bizottságban elbukott a 2008 óta változatlanul 28 500 forintos minimálbér 50 ezer forintra emelésének a terve – írja a Népszava.

A kereskedelmi alkalmazotti bérek kérdése került fő fókuszba, az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Európai Kereskedelem Napja szakmai rendezvényen – írja a napi.hu.

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) értékeli a kormány azon szándékát, hogy hét év után napirendre tűzte a felsőoktatási munkavállalók béremelését, de többet várt - reagált Tőrös Szilárd, a szakszervezet elnöke a csütörtökön bejelentett többlépcsős keresetnövelésre az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Három lépcsőben, és a teljes felsőoktatási oktatói-kutatói kör bére nőni fog, első lépésként jövő januártól 15 százalékkal - jelentette be Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

A Liga Szakszervezetek a konkrét bértárgyalások megkezdése előtt a béremelések elvi alapjairól, egy hosszabb távú béremelési program kidolgozásáról szeretne megegyezni - mondta Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ