Osztalékból keresett 9,8 milliárd forintot a legnagyobb jövedelemmel rendelkező magyar tavaly, míg a legmagasabb fizetés „csak” 1,9 milliárd forint volt – írja a Világgazdaság.

A kormány ígéri, mindenkit kompenzál, aki kevesebbet kap, mint eddig. De nem világos, ki az a „mindenki”. Azok például, akik most fognak szakvizsgázni és hiányszakma-pótlékot is kaptak, még izgulhatnak – írja a HVG.

Maroknyi ember, elszánt aktivisták, akik a szegénység ellen küzdenek, és egy világnap, ami mások számára maga az állandóság – írja a Magyar Narancs.

Most 4 dolgozóra 3 eltartott jut, néhány évtized múlva azonban már 4 dolgozónak 6 másikat kell eltartania. Az állami nyugdíj mellett szüksége lesz valamilyen megtakarításra, amivel kiegészítheti havi járandóságát – írja az Origo.

Sem a háttérintézmények átszervezésről, sem a tervezett béremelésről nem tárgyalt az érintettekkel a kulturális ágazatért felelős államtitkárság – állítja a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének vezetője. Csóti Csaba szerint a Nemzeti Művelődési Intézet munkatársainak helyzete a legkritikusabb.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint az egészségügyi bértárgyalásokon a testület többször hangoztatta, hogy problémát fog okozni az egyes szakorvosok által most kifogásolt jövedelemcsökkenés.

A szakszervezet nyert az állammal szemben: több mint félmilliárd forintot osztanak szét a dolgozók között – írja a Privátbankár.

Több mint négyszázezer ember bérét sikerült emelni csak az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó területeken 2012 és 2017 között, összesen 520 milliárd forinttal - közölte Balog Zoltán miniszter pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Havi 257 900 forint ma Magyarországon a bruttó átlagkereset, ennek viszont csak egy töredéke az, amit valóban kézhez kapnak a munkavállalók. Különböző jogcímeken járulékot és adót von le a fizetésből az állam, így a nettó átlagkereset már csak 171 500 forint a KSH adatai szerint. És ez még nem minden, mert a munkáltató is fizet járulékot minden egyes dolgozója után. Nézzük meg, pontosan mit és mennyit fizetünk havonta az államnak – írja a Pénzcentrum.

A jövő héten megvizsgálják a fiatal szakorvosok bércsökkenésének ügyét és kezelik azt - mondta az egészségügyi államtitkár az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.