Mikor egy szakszervezeti tisztségviselő azt a szót hallja, hogy mediáció, akkor nagy valószínűséggel a csaknem 20 éven keresztül - 1996 és 2015 között működött - Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat (MKDSZ) fog az eszébe jutni. Az MKDSZ de facto megszűnése után annak feladatait a pályázati forrásokból létrehozott Munkaügyi Tanácsadói és Vitarendező Szolgálat (MTVSZ) hivatott ellátni. Mindkét szervezet a mediáció speciális típusára az ún. munkaügyi mediációra szakosodott, ahol a mediátor érdekképviseletek és munkaszervezetek - leginkább szakszervezetek és munkáltatók - képviselőiből álló tárgyalódelegációk között közvetít.

Mediátorhoz kollektív érdekvitákban (pl. kollektív tárgyalások, sztrájkhelyzet) fordulnak a vitában álló felek. Bár két évtizede az állam különböző forrásokból lehetővé teszi a térítésmentes mediáció igénybevételét, mégsem vált gyakorlattá, hogy érdekvitáikat közvetítő bevonásával rendezzék a felek, az MTVSZ eredményei a pályázati projekt lejártával válnak majd ismertté.

A munkaügyi mediáció széles körű igénybevételének elmaradása különböző okokkal magyarázható. Gyakori hivatkozás, hogy a jogi szabályozásból hiányzik a mediáció és általában az alternatív vitarendezés igénybevételére való ösztönzés, alacsony színvonalú a hazai vitakultúra és konfliktusrendezés. Gyakorlati ok, hogy mediációra csak abban az esetben kerülhet sor, ha a konfliktus nyílttá válik, sok konfliktus azonban látens konfliktusként fertőzi a légkört és csak a jéghegy csúcsa mutatja meg magát időnként fedőkonfliktusok formájában. Nem mindegy az sem, hogy a konfliktus éppen melyik szakaszában jár. A vita kialakulásának kezdeti szakaszaiban a felek még úgy érzik, hogy képesek önerőből rendezni azt, nem akarják autonómiájukat külső fél bevonásával csökkenteni. Ugyanakkor pillanatok alatt eszkalálódhat is a konfliktus, eljuthat a destruktív szakaszba, amikor azt már nem vállalja el szakmailag felkészült mediátor. A károkozás elkerülhetetlenné válik. További magyarázat, hogy a munkaügyi mediációt a vitában álló felek csak közösen kezdeményezhetik, ez a lépés pedig már önmagában egy megállapodást igényel a részükről. A mediációt általában a gyengébb fél kezdeményezi, a mediációs folyamat képes az erőkülönbségek kiegyensúlyozására, ha azok nem túl nagyok. Külső támogatás nélkül a szakszervezet és a munkáltató csak ritkán jut el közösen a mediátor felkéréséig. Amennyiben a mediációs szolgálatok nem vállalják a „másik” fél meggyőzését és mediációba történő bevonását, az ügyek jó része nem jut el a mediációig. A szolgáltatás térítésmentes igénybevétele devalválja annak értékét. Tehát míg a szociális partnerek (remélhetően) többsége tisztában van a mediáció előnyeivel - olcsó, gyors, érvényesül a felek autonómiája, a közösen „kiszenvedett” megállapodást a felek magukénak tudják stb. stb. - mégsem él a mediáció nyújtotta előnyökkel olyan mértékben, ahogyan az indokolt lenne.

Kérdés, hogy akkor sem vennének igénybe mediációt, ha a saját szervezetük erősítéséről lenne szó? Ha ezzel tehetnének szervezetük jövőjéért? Stabilitásáért? Akkor sem, mikor károkozás történt és helyre kell állítani a viszonyokat, jóvá kell tenni az okozott károkat? Minden szakszervezet, legyen az helyi alapszervezet, ágazati szakszervezet, vagy konföderáció egyben egy olyan szervezet is, amely sok vonásában hasonlít egy munkaszervezetre. Meg kell szervezni a működését, jó esetben van missziója, vannak célkitűzései, az eredményei alapján lehet sikeres, vagy sikertelen, esetleg vannak saját fizetett munkavállalói is. Legalább három különböző érdektípus érvényesül a szervezeten belül: a tagok érdekei, a szervezet érdekei és a tisztségviselők, alkalmazottak egyéni érdekei, tág felület nyújtva a különböző szükségletek és érdekek ütközésének. Az érdekképviselet akkor tud hatékonyan működni, kifelé sikeresen fellépni, ha ezek az érdekek nem kioltják egymást, hanem erősítik, ha a szervezet nem a belső csoportok egymás ellen vívott hatalmi küzdelmeivel van elfoglalva. Ugyanakkor, nincs annál kiábrándítóbb jelenség, mikor egy több szakszervezet képviselőiből álló tárgyalódelegáció nem a közös cél elérésével foglalkozik, hanem egymás gyengítésével, pozícióharccal. Gyakran a szervezeti sikertelenség gyökerei régre visszanyúló, kibékíthetetlennek tűnő személyközi ellentétek, amelyek fakadhatnak régi konfliktusokból csakúgy, mint valamely fél, felek által elkövetett normaszegésből, normaszegésekből. Ismerős jelenség, hogy ezek miatt megbénul egy szervezet. Orvoslásukra az MKDSZ, illetve az MVTSZ által követett módszertan, a munkaügyi mediáció nem alkalmas. Nem azért nem alkalmas, mert bármi baj lenne vele, hanem azért, mert nem az ilyen jellegű konfliktusok kezelésére találták ki.

Személyközi ellentétekből és normaszegésekből eredő konfliktusok hatékony feloldására ma az egyik leghatékonyabb módszernek az ún. resztoratív (helyreállító) facilitáció, illetve mediáció tűnik. A resztoratív eljárás „olyan eljárás, amely során az adott sérelemben érdekelt minden résztvevő összeül, hogy közösen döntsön az elkövetett cselekmény utóhatásának és jövőbeni szerepének ügyében.”1 Célja a közösség építése és a konfliktusok kezelése, a feszültségek csökkentése a károk enyhítésével és a kapcsolatok erősítésével. A definíció magában foglalja mind a proaktív (közösségépítő, kapcsolaterősítő), mind a reaktív (kárenyhítő, jóvátevő, helyreállító) elemet. Azok a szervezetek, amelyek csak reaktív módon alkalmazzák a resztoratív gyakorlatokat kevésbé sikeresek, mint azok, amelyek mindkét módon. A resztoratív eljárások alkalmazási területe tág. A munkaszervezeteken kívül főként az oktatásban, igazságszolgáltatásban, interkulturális közösségekben, szociális területen, családi konfliktusok kezelésére alkalmazzák.

A resztoratív szemlélet

Silvan Tomkins hatás-elmélete szerint az emberi kapcsolatok minősége akkor a legjobb és legegészségesebb, ha szabadon kifejthetőek a „hatások” (biológiailag előhuzalozott mechanizmusok, érzelmek), ha minimalizáljuk a negatív és maximalizáljuk a pozitív érzelmeket. Donald Nathanson ezt azzal egészítette ki, hogy a közösséget ezeknek a hatásoknak a kölcsönös cseréjével építjük, érzelmi kötelékeket hozunk létre. A resztoratív gyakorlatok különböző formái biztonságos környezetet teremtenek az érzelmek cseréjére, a kötelékek megerősítésére2.

Tomkins kilenc „hatást” definiált, többségük párban szerepel, a legmagasabb és a legalacsonyabb intenzitás címkével ellátva.3

A Tomkins-féle kilenc hatás

 

*Angolul „dismell”, Tomkins alkotta kifejezés a kellemetlen szagokra adott reakcióra.

A 9 hatásból csak 2 hatás pozitív, a többség negatív. Úgy vagyunk „drótozva”, hogy a pozitív hatások maximalizálására, a negatív hatások minimalizására törekedjünk. Akkor működünk a legjobban, ha emellett a két cél mellett kifejezhetjük az összes „hatást”, tehát bármi, ami ebben segít bennünket növeli jólétünket, mentális egészségünket. Ugyanígy bármilyen erő, ami akadályozza ezek bármelyikének elérését, rossz érzéseket kelt bennünk.

A resztoratív gyakorlatok a mentális egészség szempontjából ideális környezetet biztosítanak, azaz a negatív minimalizálásával és a pozitív maximalizálásával teszik lehetővé a Tomkins-féle hatások szabad kifejeződését. A resztoratív gyakorlatokon a résztvevők gyorsan eljutnak a negatív hatásoktól a pozitív hatásokig.

A resztoratív eljárásokban kiemelt szerep jut a szégyennek, de megszégyenítés nélkül! A szégyen az ember szociális viselkedésének fontos szabályzója. Tomkins szerint a szégyen akkor jön létre, ha a pozitív hatásokat - Élvezet/öröm és Érdeklődés/izgatottság - bármi megszakítja, megzavarja. Tehát a szégyen kialakulásához nem szükséges, hogy elkövessünk valami rosszat. Ez magyarázza, hogy bűncselekmények áldozatai miért éreznek gyakran szégyent, holott nem ők követték el a „szégyellnivaló” tettet. Nathanson szerint a szégyenérzet négy választ válthat ki belőlünk: visszavonulást (elszigetelődés, elrejtőzés, kivonódás); önmagunk ellen fordulást (önbecsülés csökkenése), elkerülést (tagadás, alkohol- és droghasználat, veszélyek keresése), mások ellen fordulást (verbális vagy fizikai kirohanás, mások hibáztatása, asztalborogatás). Ezek a reakciók mind csökkentik a szégyenérzetet. A resztoratív gyakorlatok keretet adnak arra, hogy szégyenérzetünket ne ezeken a módokon csökkentsük, hanem úgy, hogy közben a pozitív hatások érvényesüljenek és a közösség megerősödjön.

A szégyen a resztoratív folyamatban nem stigmatizáló, hanem reintegratív erő. A nyugati társadalmak a normaszegésre, a helytelen tettekre, a bűncselekményekre adott válaszai sokszor több kárt okoznak, mint amennyi hasznuk van. Az elkövetőket stigmatizálják, megszégyenítik, elidegenítik, kiközösítik. A büntetés nem éri el javító célját, nem vált ki megbánást, elmarad a valódi jóvátétel is.

A normaszegésre adott szociális fegyelmezési sémák4

A fenti ábra a normák és a helyes magatartások fenntartásának négy megközelítését mutatja be annak függvényében, hogy mennyi bennük a magatartást kontrolláló és a személyiséget támogató elem.

Alacsony magatartáskontrollnál és támogatásnál a normaszegésre nincs, vagy csak gyenge, elhanyagolható a válasz. Ez felelőtlen reakció, a megsértett norma a szankció hiányában gyengül, a normaszegést megerősíti a reakció hiánya. Az alacsony magatartáskontroll melletti magas támogatottság paternalisztikus attitűdöt mutat, ahol a személyt támogatják ugyan, de a tettet bagatellizálják. Az elkövető személyével pedig nem foglalkoznak. Ezzel a válasszal baj, hogy az alulbüntetés itt is a normaszegést erősíti és gyengíti a normát, a támogatás módja pedig nem a támogatottak valós szükségleteiből indul ki, hanem abból, amit a támogató a támogatott szükségleteiről gondol. Nincsenek keretek. A magas magatartáskontroll melletti alacsony támogatás a büntető, autoriter szemléletet tükrözi. Helyreállítja ugyan megsértett normát, de a problémát nem oldja meg. A sértett számára nem hoz megnyugvást, az elkövetőt pedig a büntetés maga nem „javítja meg”, nem nyújt garanciát arra, hogy a jövőben hasonló tettet nem fog elkövetni, nem fog előfordulni hasonló incidens. Az elkövető szerepe passzív, nem vehet részt sorsa alakításában, elszenvedi a büntetést, és egyáltalán nem biztos, hogy elismeri annak igazságosságát és nem forral bosszút azok ellen, akik miatt el kell szenvednie a büntetést.

A resztoratív viszont szemben magas magatartáskontrollú - nem bagatellizálja, hanem elítéli a tettet - azonban ezzel párhuzamosan támogatja az elkövető belső értékeit. Nem számára, vagy neki nyújt valamit, hanem az ő bevonásával, együttműködésével, részvételével, VELE együtt, az ő szükségleteit figyelembe véve jár el. Az elkövetőt visszahelyezi a közösségbe, csökkenti annak valószínűségét, hogy újra normaszegő legyen, helytelen tetteket kövessen el.

A resztoratív gyakorlatok három eleme:

o a konfliktus által okozott kár helyrehozása, jóvátétel

o a bizalom és a kapcsolat újraépítése

o közösségépítés - kooperációra és a másik ember tiszteletére alapozva

 Sikeresen akkor alkalmazhatók, ha a konfliktus nyílt, a tettet beismerte az elkövető, beismerték az elkövetők. A mediátor itt is, mint a munkaügyi mediációban egy kívülálló pártatlan személy, a folyamatban való részvételnek pedig az önkéntességen kell alapulnia.

A resztoratív gyakorlatok formái

A resztoratív gyakorlatoknak több típusa létezik. A megfelelő altípus, vagy forma kiválasztása az eset függvénye, a képzett facilitátor, mediátor az ügy megismerése után választja ki az ügy megoldásárára a legalkalmasabbat. A resztoratív gyakorlatok közül többet az érintettek képzés és gyakorlás után maguk is képesek alkalmazni spontán módon, ad hoc jelleggel, közvetlenül az incidenst követően. Resztoratív gyakorlatokat alkalmazó iskolákban megfigyelték, hogy a resztoratív módszert a gyerekek felnőtt jelenléte nélkül is alkalmazzák normaszegés előfordulásakor, illetve egymás közötti konfliktusaik rendezésére.16

A resztoratív gyakorlatok formái

 A resztoratív gyakorlatok informális formáját képezik az affektív kijelentések és affektív válaszok. Az affektív kijelentések érzelmeink megfelelő formában történő kifejezését jelentik, az affektív kérdések pedig olyan kérdések, amelyek a másik felet elgondolkodtatják saját viselkedésén, azon hogyan érintett az másokat. (Mi történt? Kit érintett? Hogyan érintette? Mit kell tenni, hogy a dolgok helyrejöjjenek?) Az affektív kommunikáció tréningeken tanítható, szerencsére napjainkra már viszonylag sokan ismerik. Gyakorolni valószínűleg azonban csak kevesebben gyakorolják, mint ahányan már találkoztak vele.

A rögtönzött kiscsoportos konferencia, megbeszélés már strukturált forma, de nem előzi meg előkészítés. Az informális gyakorlatoknak nincs olyan drámai hatásuk, mint a formálisaknak, - kör és formális konferencia - azonban kumulatív hatásuk jelentős lehet a hétköznapokra.

A konferencia

A konferencia egy olyan fórum, amelyen a résztvevők a konfliktussal, az elkövetett normaszegéssel, tettel foglalkoznak. Mindenki szóhoz jut, mindenki kifejezheti érzelmeit és legfőképp beleszólhat a végkifejletbe. Egy olyan demokratikus gyakorlat, amelyben a konfliktusban érintettek maguk döntik el, mi legyen a tettre, a normaszegésre adott válasz.

A facilitátor, mediátor feladata, hogy biztonságos és támogató környezetet teremtsen, irányítsa a folyamatot, fókuszt tartson s feljegyezze a csoport döntését. Nem befolyásolhatja a döntést, ehelyett támogatja a résztvevőket abban, hogy kifejezhessék magukat a folyamatban és kreatív megoldást találjanak. Bátorít, de nem diktál, nem kontrollál.

Hogyan is néz ki egy konferencia? Szemben a munkaügyi mediációval, ahol ellenérdekű felek, illetve azok tárgyalódelegációi ülnek, a resztoratív gyakorlatok szereplői között a konfliktusban álló feleken túl, akik az elkövető(ke)t és sértett(eke)t jelentik, azok támogatói, segítői, valamint az adott közösség konfliktus által érintett képviselői is részt vesznek a folyamatban. Az ő szükségleteik, érdekeik is érvényesülnek. Támogató bárki lehet, akit arra a sértett, illetve az elkövető felkér. Jogi képviselők a resztoratív konferencián legfeljebb külső megfigyelőként vehetnek részt. Egy konferenciának általában 8-15 résztvevője van (lehet azonban kevesebb és több is). Az elkövető és a sértett „oldalnak” nem szükséges egyenlő létszámúnak lennie, de a nagyon kiegyensúlyozatlan erőviszonyok megnehezítik a facilitációt, illetve mediációt. A résztvevők körben ülnek kötött ülésrendben. A facilitátor, mediátor jobb oldalán ül az elkövető támogatója, mellette az elkövető, mellette az ő támogatója. A facilitátortól balra ül a sértett támogatója, majd a sértett következik, mellette pedig az ő másik támogatója foglal helyet. A kör többi részén az incidens egyéb érintettjei, esetleg szakértők ülnek. A konferencia lelke a forgatókönyv. Egyszerű segédeszköz, amelyet azok is sikeresen tudnak alkalmazni, akik nem képzett mediátorok, vagy facilitátorok.

A konferencia résztvevői a forgatókönyvben szereplő kötött sorrendben szólalhatnak meg. Első lépésként megállapodnak a magatartási szabályokban: van egy „beszélő bot” (kisméretű tárgy, pl. puha labda, kis fonott kosár, plüss állat). Csak az beszélhet, akinek ezt a tárgyat a mediátor odaadja. Mindenki csak a saját nevében beszélhet, a körön kívüliekről nem lehet beszélni. A megszólalások során tisztelni kell a másikat, nem lehet minősíteni. Mindenkitől elvárt az aktív részvétel. A magatartásszabályokban történő megállapodás után a konferencia vezetője ismerteti az ügyet.

Az első kérdések olyan nyitott kérdések, amelyek lehetővé teszik, hogy mind az elkövető(k), mind a sértett(ek) és a két fél támogatói kifejezzék az incidenssel kapcsolatos érzelmeiket, elmondják, milyen hatást gyakorolt rájuk az eset, hogyan élték meg, rájuk nézve milyen következményekkel járt. Később a forgatókönyv lehetővé teszi az eszmecserét, a többi érintett megszólalását, a szükségletek és érdekek mentén haladva pedig annak megvitatását, hogy mit kell ahhoz tenni, hogy megoldódjon a konfliktus, mi kell ahhoz, hogy helyreálljon a bizalom. A résztvevők tervet dolgoznak ki az okozott károk enyhítésére, a jóvátételére. Végül az eredményt írásos megállapodásba foglalják. A megállapodás megkötése után a résztvevőknek lehetőségük van kötetlen beszélgetést folytatni frissítők mellett.

A konferenciát megelőzik az ún. előkészítő találkozók. Ezeken a találkozókon a mediátor egyesével elbeszélget az érintettekkel, felkészíti őket a konferencián való szereplésre. A konferencia után lehetőség van az eset utánkövetésére.

Fontosnak tartom felhívni a figyelmet, hogy az elkövető és sértett kifejezések használatát itt az indokolja, hogy a resztoratív módszert akkor alkalmazzuk, ha normaszegés, helyteleníthető tett történt, de magában a folyamatban ezek a kifejezések sosem hangozhatnak el, mert erősen stigmatizálóak. A facilitátor, a mediátor a nevén szólít meg minden résztvevőt.

A resztoratív módszer előnyei

A resztoratív módszer minden érintett számára számos előnnyel jár.

A sértett számára: lehetőséget kap, hogy beszéljen az érzéseiről. Arról, hogyan érintette a konfliktus, a tett, milyen következményekkel járt a számára. Megerősítést kap abban, hogy ami történt az igazságtalan volt és nem érdemelte meg. Az elkövető válaszolhat a kérdéseire, kifejezheti sajnálatát és biztosíthatja, hogy a jövőben nem fog megismétlődni az eset, ezáltal erősödhet a sértett biztonságérzete. Támogatást kaphat a barátaitól, családjától. Beleszólása lehet a jóvátételbe, megfogalmazhatja jóvátételi igényeit.

Az elkövető számára: szembenézhet az elkövetett cselekmény valódi következményeivel, rádöbbenhet az általa okozott károk súlyára, az általa okozott fájdalomra. Bocsánatot kérhet az áldozattól. Jóváteheti az okozott kárt. Beleszólhat a jóvátétel módjába, mit tud vállalni és mit nem, javaslatot tehet a jóvátétel módjára. Visszakerülhet a közösségbe, életét helyreállított bizalmi helyzetből folytathatja.

A közösség számára: megerősödnek a közösség normái, maga a közösség is erősödhet. Kiderülhetnek „rendszerhibák”, amelyek megoldása új feladatot jelenthet. Amennyiben mások is közvetetten felelősek a történtekért, rádöbbenhetnek felelősségükre, módjukban áll részt venni a jóvátételben, illetve maguk dönthetnek arról, mit tegyenek az elkövető reintegrációjáért.

A resztoratív módszer alkalmazási lehetőségei érdekképviseletekben

Különböző szervezetek, úgymint munkaszervezetek, érdekképviseletek is sikeresen alkalmazhatnak resztoratív gyakorlatokat a szervezetben keletkezett konfliktusok kezelésére. Ilyen konfliktusok a rágalmazás, a rosszindulatú híresztelés, pletyka, a bullying (a valós életben és az internet virtuális valóságában egyaránt), belső konfliktusok harmadik felek számára történő kibeszélése, kiszivárogtatás, a szervezetre vonatkozó információk megosztása szervezeten kívüli szereplőkkel – pl. Facebook posztokon, vagy a médiában - érdekcsoportok, klikkek küzdelme, elégedetlenség a szervezet működésével. A resztoratív konferencia olyan terepet biztosít, ahol a szervezet tagjai, munkavállalói biztonságosan megoszthatják kételyeiket, az őket zavaró dolgokat, kritikájukat, ahol együtt dolgozhatnak ki megoldásokat. A konferenciákon sokszor nincsenek egyértelműen azonosítható „elkövetők”, ehelyett a résztvevők vállalják a maguk részét a közös és ezért osztott felelősségből. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy hogyan vehetők rá emberek, hogy nyilvánosan vállalják (osztott) felelősségüket, ha az eset homályos, mindenkinek van némi felelőssége, nem egyértelmű, ki az elkövető és ki a sértett? Ez nagyrészt a mediátor, facilitátor felkészültségén múlik, aki előkészítő találkozókon készíti fel a résztvevőket, teszi képessé őket a konferencián való részvételre. Ezeken az előkészítőkön megnyugtatja a felelősséget vállalókat, hogy nem az ő leckéztetésükről szól a történet, a tett és az elkövető személye a folyamatban különválik, új fókusz keletkezik, amelyben a konfliktus elsősorban a tanulásra, a továbblépésre való lehetőséget jelenti, amelynek kimenetelébe ők is aktívan beleszólhatnak. Ha valaki látja, hogy a másik is vállalja a felelősség ráeső részét, nagyobb hajlandósággal fogja vállalni ő maga is a saját felelősségét, elindul egy önmagát erősítő folyamat.

Mi történik akkor, ha valamiért nagyon sürgető a megoldás gyors megtalálása, nincs idő a rendes előkészítésre? Ilyenkor a szervezeti vezető elrendelheti a konferencián való kötelező részvételt. A resztoratív gyakorlatok egyik alapelve az önkéntes részvétel, a folyamat szempontjából nem szerencsés, ha egy vezető kötelező részvételt rendel el, mindazonáltal a szakirodalomban találunk olyan jól dokumentált esetet, mikor kötelező részvétel mellett is sikeres volt a konferencia5. Kötelező részvételt egy személy számára viszont tilos elrendelni: mégpedig a sértett számára. Ha a sértett úgy dönt, nem vesz részt a konferencián, akkor a támogatói képviselhetik őt azon, így megtartható a konferencia.

A resztoratív gyakorlatok új távlatokat nyitnak a megbékélésre, a szervezet erősítésére. A resztoratív konferencia alkalmazását minden olyan szervezeti, érdekképviseleti vezetőnek, tisztségviselőnek ajánljuk, aki szeretné, hogy a konfliktusok, normaszegések, incidensek a szervezetet, érdekképviseletet ne szétszakítsák, hanem megerősítsék.

Források

Costello, Bob -Wachtel, Joshua - Wachtel, Ted: The Restorative Practices Handbook. International Institute for Restorative Practices, Bethlehem, Pennsylvania, USA, 2009.

Marshall, Tony: „Criminal mediation in Great Britain 1980-1996.” European Journal on Criminal Policy and Research. 4(4), 1996. Idézi IIRP.

Nathanson, Donald L: Shame and Pride. Affect, Sex, and the Birth of the Self. W.W. Norton. New York. 1994.

Negrea Vídia: A resztoratív párbeszéd az iskolában.

O'Connell, Terry - Watchel, Ben - Watchel, Ted: Conferencing Handbook. The Real Justice Training Manual. The Piper's Press, Bethlehem, Pennsylvania, USA, 1999.

Tomkins, Silvan S.: Affect Imagery Consciousness: The Positive Affects, Springer, New York, 1962.

Törzs Edit: Restoraive Justice Approaches in Intercultural Conflict Settings. Findings of a Survey and Implications for Practice. 2014. 

Wachtel, Ted: Dreaming of a New Reality. The Piper's Press, Bethlehem, Pennsylvania, USA, 2013.

 

1 Marshall, Tony 1996 48

2. A resztoratív módszer pszichológiai hátteréről bővebben:  O'Connell, Terry -Watchel, Ben -Watchel, Ted 1999

3. Nine Affacts. IIRP.

4 Social Discipline Window

5 Wachtel, Ted 2013

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

Megvá­lasz­tot­tak — Mi lesz most?



A szem­lé­le­té­ben teljes mér­ték­ben újdon­ság­nak szá­mí­tó könyv egy­részt meg­oldást nyújt a ma­gyar szak­szer­ve­ze­te­ket is súj­tó fo­lya­ma­tos tag­lét­szám­csökkenés meg­állí­tá­sá­ra, más­részt se­gít át­te­kin­te­ni a mun­ka­he­lyi tiszt­ség­gel já­ró fe­la­da­to­kat, va­la­mint azok si­ke­res el­lá­tá­sá­hoz gya­kor­la­ti ta­ná­csok­kal lát­ja el a mun­ka­he­lyi szak­szer­ve­ze­ti tiszt­ség­vi­se­lőket.

To­vábbi in­for­má­ció

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.