Amikor anya visszatér dolgozni, akkor kihívások sora elé néz az egész család. Így volt ez nálunk is, olyan döntéshelyzetek adódtak mindennap, amikkel nem volt egyszerű megbirkózni – írja az nlcafe.hu.

Illetményes karrier-rendszer, egzisztenciális biztonságot szolgáló megtakarítási célú biztosítási rendszer és lakhatási támogatás – ezen a három lábon áll az új rendvédelmi életpályamodell, amelynek első üteme július elsején lépett életbe. Ennek keretében az alaptevékenységet ellátók bére 30, a nem alaptevékenységet ellátók fizetése 25, míg a vezetőké 15 százalékkal növekedett – mondta el a Rádió Orientnek Zsinka András, a Belügyminisztérium személyügyi helyettes államtitkára.

Népszavazás biztosan nem lesz arról, hogy a férfiak is vonulhassanak negyven év munkaviszony után nyugdíjba, de a szakszervezetek nem adják fel. Lehetséges, hogy nemzetközi fórumokhoz fordulnak, ugyanakkor szeretnék a kormányt tárgyalóasztalhoz kényszeríteni.

Lehet, hogy eddig szívességből tettél meg olyasmit, amiért valójában pénz járt volna – olvasható a femina.hu-n.

Tíz évre bérelne 75 autóbuszt a BKV, holott kevesebb pénzből ugyanennyi új járművet lízingelhetne. A szerződést már megkötötték, de a Fővárosi Közgyűlés még nem hagyta jóvá. A szakszervezet elbocsátásoktól tart – írja a Népszabadság.

A férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazás támogatói szerint megdöbbentő az Alkotmánybíróság (Ab) keddi döntése, amelyben a testület alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a Kúria korábbi, népszavazást engedélyező határozatát.

Felsült a kormány az állam átalakításával. Hiába faragja öt éve egyre nagyobb változtatásokkal, az államapparátusban dolgozókra költött összeg, és valószínűleg a dolgozók létszáma is folyamatosan nő – írja a HVG.

Szeptember 15-ig lehetett leadni a jelöléseket a Richter Aranyanyu Díjra, amellyel azokat a nőket ismerik el, akiknek a munkája nélkülözhetetlen a társadalom számára, mégis a háttérben, csekély anyagi és erkölcsi megbecsülés mellett teszik a dolgukat. Az idén ötéves díjra 2015-től az orvosnők, pedagógusok és egészségügyi szakdolgozók mellett a szociális területen dolgozó nők is esélyesek – írja a bellacafe.hu.

Elsősorban a munkát terhelő adók makrogazdasági szintű csökkentését szeretné elérni a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége a gazdasági versenyképesség növelését célzó javaslatcsomagjával. Úgy vélik: mindez a költségvetési egyensúly fenntartásával is megvalósítható.

Átalakítják a felsőoktatási bértáblát, első lépésként emelkedhetnek az adjunktusi és a tanársegédi bérek, valamint növekedhet az intézmények vállalkozási szabadsága a tervek szerint ősszel az Országgyűlés elé kerülő felsőoktatásitörvény-módosító csomag részeként - mondta a felsőoktatási államtitkár az MTI-nek adott interjújában.